dunszt.sk

kultmag

Hangolódás a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása kapcsán

Felhangolás

Egy képzeletbeli rádió képzeletbeli állomáskeresőjét csavargatva az egyik képzeletbeli adó ezt fújja az arcunkba: „az Internacionáléban és egyéb hontalanságokban gondolkodó, hitetlen liberálisok harmincéves erőszakos hegemóniája a művészetekben (miként a sajtóban is) minden jogos nemzeti törekvés dacára is töretlen. A Színművészetit markukban tartva évről évre tucatjával nevelik ki átgyúrt szemléletű színésznövendékeiket, akik nem hajlandóak a nemzeti értékeket őrző vidéki, azon belül is a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) különösképpen honmagyar érzelmű kőszínházaihoz szerződni, inkább a Karácsony Gergely által (félre)vezetett Budapesten maradnak, vagy éppen egy kezelhetetlenül szabadelvű struktúrába kívánkoznak, az ún. függetlenekhez.” Egy másik képzeletbeli adóból pedig ezt hallani: „már szinte minden területet és forrást lenyúlt a nagyrészt megbántott tehetségtelenek kormányhoz lojális serege, akik miközben nem győzik hangoztatni a keresztény nemzeti értékeket, a vidéki színházak repertoárját lezüllesztik a javarészt színvonaltalan szórakoztatásra. Élükön a több mint tehetséges Vidnyánszky Attila áll, aki többek között a Kaposvári Egyetemen zajló színészképzést már korábban lenyúlta, még ha ehhez törvényt is kellett módosítani. A Színmű mindeddig függetlenségét megőrizve ellent tudott állni a kormányhű színházi erők térhódításának, most az erőltetett menetű átalakítás és a mondvacsinált kritikák után úgy tűnik, már nem tud.”

Az egyik adó főhőse a másik Belzebubja, és fordítva. Kérdés, hogy ma Magyarországon van-e igény egy olyan adóra, amelyik egyet hátralép, mielőtt megszólalna, illetve van-e egyáltalán olyan gyanúba nem kevert, be nem mocskolt nézőpont és megszólalásmód, ahová még vissza lehet lépni.

Fotók: Gerencsér Anna

Próbáljuk meg apolitikusan összegezni a történteket: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes  törvényjavaslatot nyújtott be az SZFE alapítványi átalakításáról. A május 26-án benyújtott javaslat igen rövid, szeptember 1-i határidőt szabott az átalakításra. Az egyetemet nem hívták meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a saját modellváltásával kapcsolatban tartott szakmai egyeztető fórumra. Az egyik színházi szakmai szervezet (Magyar Színházi Társaság) aggályosnak tartotta a változást, mivel az meglátása szerint az egyetem autonómiájának csorbulásához vezethet, a másik (MTT) egy, az Egyetemnek címzett levélben – miután több ponton is kritikával illeti az intézményt – „elengedhetetlennek” tartotta az átalakítást. Ragályi Elemér kezdeményezésére 73, zömében közismert művész nyílt levélben fordult a döntéshozókhoz, hogy szakmai egyeztetéseken keresztül történjen meg az említett modellváltás, mivel „a tervezett, minden hatástanulmányt nélkülöző, indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják”. (A nyílt levélhez július 2-ig több mint százötvenen csatlakoztak.) Néhány nap múlva 74(!), zömében közismert művész fordult (megfogalmazásában az ellenoldali nyílt levél állításait egyszerűen kifordítva) nyílt levélben a döntéshozókhoz, hogy a törvénytervezetet változtatás nélkül szavazzák meg, egyben megköszönték a miniszternek, hogy „hatáselemzésekre, kidolgozott közép és hosszú távú tervekre épülő, újító szándékú változást képvisel”.  Az Origón az MTT-hez kötődő vidéki színházigazgatók mondták el, hogy milyen rossz tapasztalataik vannak a Színműn végzettek szakmai tudásáról, és/vagy mennyire nem akarnak hozzájuk menni játszani. Eközben a színművészetisek demonstráltak, tüntettek, elmondták a javaslataikat, tárgyalni próbáltak, énekeltek, táncoltak, Dr. Palkovics László miniszter leült tárgyalni, és lesöpörte (egyes tudósítások szerint fel sem vette) a javaslatokat. A törvényt végül csont nélkül megszavazták.

Az MTT ominózus levelét Gáspár Máté, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti és Művészetközvetítői Intézetének megbízott vezetője szinte mondatról mondatra elemzi, kijelentéseit több helyen cáfolja, megalapozatlan állításokra és tendenciózus ferdítésekre hívja fel benne a figyelmet. Hasonlóan pontról pontra cáfolja a levél kritikai állításait a Színház- és Filmművészeti Egyetem Szakmai Hitvallása, de ezt nem gyorstüzelő publicisztikával, hanem egy jól szerkesztett, leíró jellegű, tudományos igényű kiadvánnyal teszi.

Jelen cikk az átalakítást sürgetők egyetlen, ám hangsúlyos állítását vizsgálja. Az MTT fent említett levele szerint „az egyetemen végzett hallgatók nem szolgálják ki a magyar kőszínházi hálózatot (…) Az elmúlt évtizedben folyamatosan csökken azon színészhallgatók száma, akik végzésük után a kőszínházakban helyezkednek el. Különösen fájó az is, hogy a végzett színházrendezőket alig-alig hívják rendezni a kőszínházakba. Ennek elsősorban az az oka, hogy az egyetem oktatói közössége a független szféra felé orientálja a hallgatókat.” Emellett az említett origós riportokban és a Vidnyánszky Attilával a Népszavában közzétett interjúban is felmerül, hogy a Színművészetin végzettek nem szívesen mennek vidékre, főként nem az MTT tagszínházaiba.

Az Egyetem Szakmai Hitvallása a számokból kiindulva fogalmazza meg ellenérveit. Az elmúlt tíz évben végzett színművészek pályájának jelenlegi (2020-as) állapotát vizsgálva azt találja, hogy 68% kőszínházban, ebből 26% vidéken dolgozik, és mindösszesen 6 % játszik a független szférában. Ami pedig az indulást illeti, eszerint 78%-a kőszínházban, ebből 38% vidéki színházakban kezdte pályáját. Mindez annak ellenére van így, hogy „a Vidnyánszky Attila által bevezetett ún. duális képzés[1] szinte teljesen elzárta az SZFE számára a csatornákat azok felé a színházak felé, melyek ebben részt vesznek. Az egyetem a legnagyobb erőfeszítések mellett sem tud kíváncsiságot ébreszteni sok igazgatóban, a vizsgaelőadásokat az igazgatók legtöbbje, sokszor személyes meghívások ellenére sem látogatja” – olvasható a kiadványban. Az elmúlt tíz évben végzett rendezőknél pedig azt találták, hogy a kőszínházi rendezések 54,8 %-a vidéki előadás, és a 135 bemutatóból 71, azaz 52,6 % MTT-tag színházban volt.

Számokra hangolva

Mi szintén a számokból indulunk ki: az utolsó három évben végzetteket vizsgáljuk a pályakezdésük alapján, és elemzésünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen túl kiterjed a Kaposvári Egyetemen végzett színészekre is. Nem csupán annak az objektív ténynek jártunk utána, hogy milyen intézményben vagy éppen intézményen kívül kezdik el színészi pályájukat, de – szubjektívebb talajra merészkedve – olyan összefüggéseket is vizsgáltunk, kik kapnak nagyobb szerepeket, és mely színházak kínálnak valódi megmutatkozási lehetőséget a fiatal színészeknek. Vannak-e olyanok, akik kizárólag statisztaszerepekre kényszerülnek, miközben a teátrum számára üdvös módon növelik az egyetemet végzett alkalmazottak arányát. Olyan, a téma szempontjából döntő fontosságú kérdést viszont objektív adatok hiányában nem tudtunk vizsgálni, hogy az érintett budapesti, illetve vidéki kőszínházak igazgatói egyáltalán hívják-e teátrumaikba a Színműn frissen végzetteket. Elemzésünket a nyilvános adatbázisokban (egyetemi honlapok, színházak honlapjai, a port.hu adatbázisa) elérhető adatokra építettük.

Azért a 2017 és 2019 között végzett osztályokat vizsgáltuk, mivel 2017-ben végzett Kaposvárott az első olyan osztály, amely teljes egészében Vidnyánszky Attila kaposvári működése alatt végezte tanulmányait, így már megmutatkozott a duális képzés hatása.

Egyetemi színészképzésben
2017–2019 között végzettek
SZFE       
62 fő
Kaposvári Egyetem
49 fő
állami vagy önkormányzati kőszínház
társulati tagjaként kezdte
42 (68%)44 (90%)
Budapesten15 (24%)14 (29%)
vidéken vagy határon túl27 (44%)30 (61%)
budapesti független társulat
tagjaként kezdte
1 (2%)
szabadúszóként kezdte18 (29%)5 (10%)
budapesti kőszínházakban (is)6 (10%)5 (10%)
vidéki kőszínházakban (is)9 (15%)6 (12%)
független társulatokban
vagy magánszínházakban (is)
11 (18%)2 (4%)
külföldön él1 (2%)


A 2017-ben diplomázó, 15 fős osztályból, amelynek Vidnyánszky Attila volt az osztályfőnöke, hatan a Nemzeti Színházba, négyen pedig Kaposvárra szerződtek. Az osztály kétharmada tehát az osztályfőnöküktől és a képzésükben részt vevő színháztól kapott elhelyezkedési lehetőséget. Ez a két intézmény, valamint a duális képzésben részt vevő pécsi színház vette fel a vizsgált időszakban végzett 49 hallgató felét: a Nemzetibe tízen, Kaposvárra kilencen, Pécsre öten szerződtek. A hallgatók másik fele kilenc vidéki városba (Veszprém, Debrecen, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, Győr, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét, Mesebolt Bábszínház Szombathely) került, hárman az Újszínházban, egy hallgató a Pesti Magyar Színházban kapott szerződést, öten az elérhető adatok szerint nem szerződtek színházhoz, szabadúszók lettek.

Az SZFE-n e három évben 62 színész végzett, közülük tizenöten szerződtek budapesti kőszínházhoz, ez a tizenöt ember hét színház között oszlik meg (Radnóti, Örkény, Katona, Vígszínház, Operettszínház, Thália és Budapest Bábszínház). Huszonheten szerződtek tíz vidéki kőszínházhoz: Szombathelyre, Nyíregyházára, Veszprémbe, Miskolcra, Székesfehérvárra, Győrbe, Szegedre, Budaörsre, Pécsre és Kassára. A legtöbben Miskolcra (6) és Székesfehérvárra (5), a többi színház 1-2 friss diplomást szerződtetett. Egy hallgató független társulathoz szerződött, tizennyolcan pedig szabadúszóként kezdték a pályájukat. A tizennyolcból azonban hatan budapesti, kilencen pedig vidéki kőszínházakban (is) játszanak.

Tény, hogy a kaposvári végzősök nagyobb arányban (90 %) kezdték pályájukat kőszínházban. Ebben a magas számban azonban benne van, hogy Vidnyánszky Attilának lehetősége volt arra, hogy az általa vezetett Nemzeti Színházban biztosítson helyet tíz fiatal színésznek. A budapesti egyetemnél is gyakori eset, hogy az osztályfőnökök egy-két végzett hallgatót visznek magukkal a színházukba, ekkora felvevő kapacitása azonban egyetlen más kőszínháznak sincs. A kaposvári színháznak sem volt. Emlékezetes, hogy amikor 2017-ben az első Vidnyánszky-osztály négy végzősét szerződtették, négy idősebb kaposvári színészt elbocsátottak, akik később meg is nyerték a jogellenes felmondás miatt indított munkaügyi pert. (Az életkor alapú diszkriminációt végül a bíróság nem látta megállapíthatónak, mivel, már a per alatt, a színház idősebb színészt is szerződtetett.)

A duális képzés egyik ismérve, hogy a képzésben részt vevő színház innen meríti saját utánpótlását. Ezzel azonban nagyrészt el is zárja a lehetőséget azoktól a fiataloktól, akik más egyetemen végeztek. Jó példa erre, hogy Kaposvárra az elmúlt három évben senki nem szerződött az SZFE-ről, Pécsre pedig csak egy ember, szemben a kaposvári egyetemről oda szerződött öttel. Összességében látható, hogy a kaposvári végzősök jelentős részének nem kell színházigazgatóknál kilincselni, nem kizárólag a „piaci viszonyok” szabályozzák a szerződtetéseket.   

A Budapesten végzettek túlnyomó része (68 %) is kőszínházba szerződött. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szabadúszók fele vidéki kőszínházban is játszik, egyértelmű, hogy nem igaz az a vád, hogy a budapesti végzősök nem szerződnek kőszínházakhoz és nem mennek vidékre. Számos olyan pályakezdést láthatunk, amelyre az jellemző, hogy a színész egyaránt játszik budapesti és vidéki kőszínháznál és függetleneknél is, ha pedig kap rá lehetőséget, vidékre szerződik. Két példa: a 2019-ben zenés színészként végzett Hajdu Péter István játszott Nemecseket Székesfehérváron, Steinmannt Nyíregyházán, szerepelt a Szkénében, most pedig leszerződik a Weöres Sándor Színházhoz, Szombathelyre. Figeczky Bence Szegeden kezdte színészi pályáját, majd független színházakban játszott, jelenleg a tatabányai színház tagja, ahol már két főszerepet is kapott.

A vidékre szerződőknél több esetben megfigyelhető, hogy az osztályfőnökök, mesterek viszik magukkal a tanítványokat. Így került például Börcsök Enikő osztályából Bajor Lili Veszprémbe (Börcsök Enikő játszik és rendez is az ottani színházban), Keszég László szegedi igazgatósága idején több pályakezdő szerződött Szegedre, akik az igazgatóváltás után elszerződtek onnan.

A Budapesttől való távolságnak is van szerepe, hiszen Békéscsabáról vagy Zalaegerszegről nem nagyon lehet más munkákat vállalni Budapesten, az idegen környezet és a zárt társulati lét nem mindenkinek vonzó. Vannak azonban az utazás szempontjából ugyanolyan messze lévő színházak, ahová mégis szívesen szerződnek a fiatalok. Ilyen Szombathely, Debrecen vagy Nyíregyháza. A színház minősége, az ott dolgozó rendezők, a kínált szerepek felülírják a földrajzi hátrányokat. 

KAPOSVÁRI EGYETEM RIPPL-RÓNAI MŰVÉSZETI KAR

A szabadúszás sokszor nem választás kérdése a pályakezdőknél sem, olvashattunk hosszú álláskeresési kálváriákról (pl. Ágoston Péter nyílt levele). Túlkínálat van, amihez hozzájárul az is, hogy a hazai két egyetem mellett a határon túli egyetemeken végzettek is itthon próbálnak elhelyezkedni. (Csak egy példa: a 2017-ben Marosvásárhelyen végzett színészosztály valamennyi hallgatója Magyarországról került az egyetemre, és végzésük után nagyrészt itt is helyezkedtek el, részben vidéki színházakban: például Szombathelyen, Kecskeméten, a békéscsabai bábszínházban.)  

A vidéki bábszínházakban valóban vannak üres helyek, ezeket sokszor a határon túli egyetemek végzőseivel töltik fel. Ennek azonban nem az az oka, hogy az itthon végzettek nem szerződnek vidékre: a 2017-ben végzett tízfős bábszínész osztályból hatan oda mentek: négyen Győrbe, egy-egy végzős pedig Miskolcra és Zalaegerszegre.

Az SZFE-n az elmúlt három évben végzett rendezők rendezései az egyetem utánÖsszesen   Színházrendező – zenés színházi rendező szakirány (2014–2019) Ascher Tamás osztálya
4 fő – 12 előadás
Színházrendező – bábszínházi rendező szakirány (2012–2017)
Csizmadia Tibor és Csató Kata osztálya
5 fő – 42 előadás
budapesti kőszínházi rendezés14 (26%)3 (25%)11 (26%)
vidéki kőszínházi rendezés20 (37%)3 (25%)17 (40%)
vidéki-budapesti koprodukció4 (7%)3 (25%)1 (2%)
független rendezés16 (30%)3 (25%)13 (31%)

A 2019-ben végzett négy rendező egyenlő arányban rendez Budapesten és vidéken, független és kőszínházakban. Az egyéni pályákon belül is vegyülnek a rendezések: Tarnóczi Jakab például rendezett a Katonában, a Tháliában, Nagyváradon és Salgótarjánban. Tárnoki Márk a független színházak mellett Nagyváradon, Szokol Judit Celldömölkön és Szentendrén.

A 2017-ben bábszínházi rendezőként végzettek túlnyomó részt (66 %-ban) kőszínházban rendeztek, ebből 40 % a vidéki kőszínházi rendezés. Itt is több irányba megnyíló pályaképeket látunk. Szenteczki Zita például vidéki bábszínházak (Mesebolt, Ciróka) mellett budapesti kőszínházakban (Örkény, Operett) is dolgozik, emellett egyik alapítója a fiatal rendezőkből álló független Narratíva csoportnak.     

Áttekintettük azt is, hogy milyen súlyú szerepeket kaptak a budapesti és a kaposvári hallgatók az anyaszínházukban, illetve más kő- és független színházaknál.

Nem találtunk lényeges különbséget a két egyetemen végzettek között, közel azonos azok száma, akik fő- és nagyobb szerepeket kapnak abban a színházban, ahová szerződtek, és mindkét esetben előfordul, hogy csak kisebb szerepek jutnak a fiataloknak. Kivétel a 2019-ben Kaposváron végzett osztály, ahol többen nem kaptak még nagyobb szerepeket, ebből azonban az eltelt idő rövidsége és a csonkán maradt évad miatt nem lehet megalapozott következtetéseket levonni. Noha már most is jogosnak tűnik a kérdés, volt-e értelme dupla létszámú (20 fős) osztályt indítania Eperjes Károlynak 2014-ben Kaposváron – főként egy olyan évben, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen két színész osztály (egy zenés és egy prózai) is elkezdte a képzését. Mindkét egyetem végzőseinél látható azonban, hogyha az anyaszínházukban nem kapnak nagyobb feladatot, próbálkoznak külső munkákat vállalni, keresik a lehetőségeket.   

Záró hangok

Tegyünk úgy, mintha nem létezne a színházi szakmának egy politikai hovatartozással és mindenen túli lojalitással körülírható köre, amely siet alátámasztani a regnáló potentátok bármely állítását. Ebben a feltételezett esetben az MTT (valamint Vidnyánszky Attila és az Origón véleményt nyilvánító színházigazgatók) vizsgált kijelentése kapcsán a következőket találtuk.

Sem a színészek, sem a rendezők esetében nem bizonyult igaznak, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzettek kerülnék a kőszínházakat, legyenek azok Budapesten vagy vidéken. A Kaposváron végzetteket is bevonva a vizsgálódásunkba viszont valóban azt láttuk, hogy az onnan kikerülők nagyobb arányban helyezkednek el kőszínházakban, és azon belül vidéken is, mint a Budapesten végzettek. Ennek egyik magyarázata, hogy a duális képzésben résztvevő vidéki színházak Kaposvárról választják a maguk utánpótlását, így a színműsöknek már nem marad hely, mivel (és ezt nem nagyon szoktuk hangoztatni) Magyarországon túlkínálat van színészekből. Bizonyos kőszínházak pedig (és ezt sem szokás kimondani) egyszerűen nem elég vonzóak a pályakezdők számára (vannak olyan vidéki teátrumok is, amelyekbe sem Budapestről, sem Kaposvárról nem szerződnek), ugyanis „híresen izgalmas, egyedi látásmóddal és szimpatikus pedagógiával dolgozó népszerű rendezők[2]” munkái helyett klisékben gondolkodó, könnyeden szórakoztató közép- és alsószert kínálnak színészeknek és nézőiknek egyaránt. Emellett értelemszerűen szempont lehet a pályakezdők számára a kínált szerepek milyensége, az alkotói légkör, az adott város elevensége, és megannyi más szakmai, illetve szakmán túli szempont.    

Az is lehet persze magyarázat, hogy a színműs tanárok a függetlenek felé orientálják a hallgatókat, ami azonban jelen pillanatban csupán egy megalapozatlan és bizonyítatlan feltételezés. Ezzel szemben tény, hogy az SZFE-n az elmúlt három évben végzett színészek közül egy van, aki független társulat tagja lett, és a végzettek mindösszesen 18%-a játszott szabadúszóként független, illetve magánszínházi előadásokban is. Vannak ugyanis, akik számára a független szféra – minden létbizonytalansága, alulfinanszírozottsága[3] és gyakran hand made jellege ellenére is – vonzóbb a kőszínházi struktúránál.

Aki öt évet arra szánt az életéből, hogy színész legyen, az kikerülve az egyetemről (legyen az Budapesten, Kaposváron vagy éppen Marosvásárhelyen), játszani szeretne. Ha egy színházigazgató mégis azt találja, hogy a fiatal színészek a túlkínálat ellenére sem szívesen mennek a színházába, első körben érdemes lenne az általa vezetett teátrum szakmai színvonalán elgondolkodni, vagy miként ezt Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója oly találóan (noha gyaníthatóan nem önmagára vonatkoztatva) meg is fogalmazta: „nem politikai csatározásokban kellene részt venni, hanem izgalmas, jó színházat kell csinálni”.  De ha valakinek van kedve, ezt a szentenciát az egyetemi színészképzésre is átírhatja. Hátha valamelyik adó leadja.


Jegyzetek

[1] A kaposvári képzésben minden osztály egy kőszínházzal áll kapcsolatban, minden növendék (legkésőbb a harmadik évtől kezdődően) ott tölti a gyakorlati éveit. Miután pedig az évfolyam végzett, az adott teátrum onnan szerződteti le a társulati tagságra kiválasztott fiatalokat.

[2] Részlet Sodró Eliza facebook-oldalán közzétett nyilvános bejegyzéséből, amelyet a Forgács Péterrel, Cseke Péterrel és Besenczi Árpáddal a Színművészetiről az Origón megjelent riport kapcsán írt.  

[3] Miközben többen is (közöttük Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár) arról beszélnek és nyilatkoznak különféle sajtóorgánumokban, hogy a függetlenek helyzete, miként költségvetési támogatásuk is egyre kedvezőbb, érdemes elolvasni a Független Előadó-művészeti Szövetség közleményét, amellyel éppen Fekete Péter állításait cáfolja pontos adatokkal és jogszabályi helyekkel. Az általuk felmutatott adatok közül a leginkább elgondolkodtató az, hogy az egész független szféra (beleértve a táncot is) 2020-ban 673,3 millió forint működési támogatást kapott, ami annyi, mint egyetlen egytagozatos kőszínház éves támogatása.