dunszt.sk

kultmag

Társadalmi felelősségvállalás a színházban (Dunszt-est 11.)

2019. november 27-én a dunaszerdahelyi NFG klubban a színház társadalmi felelősségvállalásáról beszélgettünk. Kelemen Kristóf és Schwechtje Mihály rendezőket Kardos Tünde dramaturg kérdezte.

„Ahogy vétkesek közt cinkos, aki néma, úgy némák között vétkes, aki cinkos. És a magyar színház néma.” – írta Kovács Bálint 2018 októberében a Színház folyóiratban,  feltéve azt a kérdést, hogy vajon hová tűnt a közéletre reagáló színház. A november 27-ei esten ezúttal két olyan alkotóval beszélgetünk, akiknek markáns válaszai vannak a kérdésre, Schwechtje Mihály és Kelemen Kristóf ugyanis komolyan veszi, hogy a színház nem csupán szórakoztatásra szerződött intézmény, hanem társadalmi és politikai tér is, amelynek feladata nem más, minthogy szembesítse a nézőt azzal a közeggel, amelyben él. A két alkotó mind tematikailag, mind formanyelvileg különleges előadások létrehozói, munkáik rendszeresen szerepelnek nemzetközi platformokon. Nem véletlenül: kerüljön elő bármilyen téma,  az itt és mostból nem engednek – a színház ugyanis nem panoptikum.

Videofelvétel: Haraszti Mária

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket