Nincsen szabad ország szabad sajtó nélkül!
A napokban elbocsátott Dull Szabolcs 2019. december 11-től volt csupán az Index.hu új főszerkesztője. Dull 2014 óta dolgozott az Indexnél, kezdetben a politikarovat munkatársaként szerkesztő-újságíróként, elsősorban pártokról és politikai történesekről írt, majd a 2019-es európai parlamenti választások után, közvetlenül a főszerkesztői munkásságát megelőzve, a sportrovat vezetőjeként dolgozott az online folyóiratnál.
Dull Szabolcs úgy gondolta, derült ki egy a napokban megjelent szolgálati közleményből, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot. Ahol az egyetlen cél az olvasók tájékoztatása. Ahol nincs felső, kiismerhetetlen politikai vagy gazdasági akarat. Ahol szabadon, függetlenül lehet dolgozni. Ezért is állította át az elmúlt hetekben a volt főszerkesztő az Index szabadságát jelző barométert, amely kirúgásának közvetlen előzménye volt.
Az Index munkatársai elfogadhatalannak tartják a döntést: „évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: hogy se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás.” Bár a 100 tagú stáb tagjai nincsenek könnyű helyzetben, hiszen mostanra alig maradtak szóba jöhető független médiumok a magyar médiapiacon, mégis több mint 40 gondolkoznak azon, hogy felmondanak. A frissen kinevezett új vezérigazgató, Szombathy Pál azonban úgy gondolja, az újságírók rosszul látják, nincs veszélyben a lap függetlensége csak azért, mert kirúgták az általuk támogatott főszerkesztőt.
A történtekre több külföldi sajtó is felfigyelt, többek között a The Guardian és a Washington Post is. A Momentum Mozgalom pedig – Béni Kornél szervezésében – tüntetést hirdet holnapra (július 24) a magyar sajtószabadság védelmében. Gyülekező a Puskás Öcsi Téren 18:00-kor, ahonnan együttesen a Karmelita kolostorhoz vonulnak a tüntetők. A tüntetésen az Index szerkesztősége elé hívják mindazokat, akik nem hallgatnak, akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!