dunszt.sk

kultmag

Amerika első avantgárd filmje

Minden városnak megvannak a maga csodálói, akik ilyen vagy olyan formában megörökítik annak szépségét. New York egyik legnagyobb rajongója kétségkívül Walt Whitman volt, akinek Mannahatta című költeménye is a nagyvárost dicsőíti.

Ez ihlette meg 1920-ban Charles Sheeler festő-fényképészt és Paul Strand fényképészt, akik közös munkájának eredményeként jött létre az első amerikai avantgárd film, a Manhatta. A film nemcsak az avantgárd filmművészetben jelentett mérföldkövet, hanem a nagyon specifikus, főleg a múlt század húszas éveire korlátozódó, ún. „city symphony“ műfaj szempontjából is, melynek első darabja éppen a Manhatta volt.

A film költői ábrázolás és hű dokumentum egyben: képkockáit Walt Whitman verseinek részletei vezetik be, majd megjelennek a város ikonikus helyszínei – a New York-i kikötő, a Staten Island-i kompkikötő és a Brooklyn híd, utolsó képként pedig egy felhőkarcoló látványa tárul elénk. A technikai fejlődés és dinamizmus ezen jelképét Whitman maga nem láthatta, országáról szőtt vízióiban azonban tisztán maga előtt látta a „Hudsonra épült Babilon“ növekedését.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket