A munkafolyamatra zoomolva
A Nyílt Fórum résztvevői valószínűleg egyértelmű veszteségnek élték meg a karantént, hiszen így kimaradt a Deszka Fesztivál. A nézőtérről nézve azonban valamiképpen mégiscsak nyertünk a DeszKaranténnal.
A 2019–20-as évad második felével együtt elmaradt a Deszka Fesztivál is, amely Debrecenben a Kortárs Magyar Drámák Fesztiváljaként negyedik alkalommal adott volna helyet többek között a Nyílt Fórum drámafejlesztő programnak. A Nyílt Fórum pályázatára bejutott szerzők és fejlesztés alatt álló szövegeik ehelyett online debütáltak a Színházi Dramaturgok Céhének Facebook-oldalán június 15. és 20. között.
Ekkorra persze már kevésbé volt klausztrofób élmény a virtuális térbe kényszerült felolvasószínház, lehetett örülni annak, hogy mennyire más légkörű, távolságú, milyen máshogy intim ez az arcközeli játék, mint élőben lenne, mennyiben része a prédikátor figurájának a színész mögötti falon látható szentkép, mennyire jópofa ez a konyha, kinek milyen a fülese. És a színház jelenidejűségéből is érvényesül valami a vágatlan felvételekben, az elcsúszó hangsávban, a videók eltérő képminőségében, hangerejében. Néha megszakad.
A Nyílt Fórum 1985 óta működik, és 2016-ban nyerte el jelenlegi, több állomásos „vándortábor” formáját. A pályázaton kiválasztott hat dráma szerzője az első fordulón januárban Nyíregyházán vett részt workshopszerű csoportos konzultáción színházi szakemberekkel és írókkal, majd a mentorok segítségével alakuló anyagokat a második, áprilisi forduló helyett a DeszKarantén élő videóiban mutathatták be szélesebb közönség előtt – a megtekintések számát elnézve pedig szélesebb volt ez a közönség, mint a Deszkán lehetett volna.
Tóth Réka Ágnes Ez című drámájának részletét láthattuk elsőként, amely erős hangulatú képeivel, jeleneteivel az Y-generáció kapunyitási szorongását tűnik megfogalmazni. Egressy Zoltán mentor szerint az Ez egy többszereplős monodráma, a főszereplője pedig nem ott tart, ahol tarthatna vagy tartania kéne, a látott jelenetekből ömlik az érzés, hogy valahol máshol kéne lenni, például Ausztráliában. Ehelyett éjszaka a városban hajt keresztül a piroson biciklivel. A szinte cselekményváz nélkül egymásba fűzött, hétköznapi, urbánus életképeket a kar lírai, természetben kapaszkodót kereső betétei kapcsolják össze. Főként erre, a dráma és a líra vegyítésére fókuszál a szerző és a mentor beszélgetése is. Tóth Réka Ágneshez mindkettő közel áll, az Élet és Irodalomban is jelentek meg versei, emellett pedig szabadúszó dramaturgként és drámaíróként is dolgozik.
O. Horváth Sári már kétszer vett részt a Nyílt Fórumon, sőt 2018-ban és 2019-ben is elvitte a Vilmos-díjat, amelyet a dramaturgcéh és a Nyílt Fórumon részvevő közönség közösen szavaz meg. A korábbi két darab, a Lenni vagy nem és az Életigen az ideivel együtt alkotnak drámatrilógiát. A Hiszitek mit nemben a korábbi két történet szereplői jelennek meg. A részletből a hit rajzolódik ki központi kérdésként. Ezek a jelenetek önmagukban is megállják a helyüket, izgalmasan ütközik egymással a saját önképében mindenek felett hívő pénzember és a korosodó Star Wars-fan kívülről nevetséges, mégis szigorú belső logikát követő morális értékrendje. Az egyes szereplők interakcióit végigkíséri az Egó mint külön szereplő, ezáltal az sem marad rejtve, ami a fejükben zajlik. A mentorral, Orbán Eszterrel való beszélgetésben szóba kerül a rendezői látásmód, és kicsit betekintést nyerünk a munkafolyamat dilemmáiba, határidőnyomásába is. O. Horváth Sári ezt a gyógyszerfejlesztéshez hasonlítja.
Horváth János Antal szentivánéjének részletében megmutatkozik az, hogy ha minden klappol, milyen jól meg lehet mutatni, milyen jól tud érvényesülni a virtuális térben is a kettesbenlét és a két ember közötti feszültség vagy épp intimitás. A kisebbik gyerek beteg, és erről ugyan se a nagylány nem akar beszélni a barátjával, se a szülők egymással, mégis nyilvánvaló, hogy baj van. A családi tragédia és a szentivánéji népszokások apropóján a szinopszis szerint a dráma a hagyományokkal, a családi mintákkal való leszámolást, a máshogy, jobban szeretés szükségességét vagy lehetségességét dolgozza fel.
A beszélgetésből kiderül, hogy a szerző a helyszínt lakótelepnek álmodta meg, bár a részlet alapján biztosra vettem, hogy faluban járunk. Arról is beszél, hogy mennyire megváltozott, új hangsúlyokat kapott a pörgős, akciódús, impulzusokkal teli szituáció dinamikája attól, hogy a szakadozó online térben késik a hang. Horváth János Antal filmdramaturgként végzett, azóta a dramaturg munka mellett rendezéssel is foglalkozik, mozifilm és sorozat forgatókönyvét is írta, hazai pályán van. Mentora Forgács Péter.
Molnár T. Eszter is sikeres, több díjat nyert szerző, de elmondása szerint az eddigi drámái jórészt befejezetlenül maradtak. A zsúr című drámája részletében egy belvárosi gyerekzsúr vége felé járunk, miközben az utcákon szervezett mozgalmi zavargások folynak, a budapesti elitbe tartozó szülők pedig rögtönzött koktélpartit tartanak, majd túszokká válnak. A felolvasószínházi, jobban mondva a sokszereplős konferenciabeszélgetés-színházi körülmények sem akadályozzák az iróniát, a szereplők pont ugyanolyan helyzetbe nem illő vehemenciával bocsátkoznak filozófiai vitába, mint amennyire képesek a vérfoltok eltávolításának leghatékonyabb módszereiről vitatkozni. A szereplők színre lépése és távozása frappánsan követhető a beszélgetésbe való becsatlakozással.
A szerző és mentorai, Adorján Bea és Tóth Miklós beszélgetésében átfogó képet kapunk az eddigi munkafolyamatról. Molnár T. Eszter beszámol arról, milyen érzés volt a szöveg szétcincálása az első fordulóban, és hogyan dolgozott a szövegen a külső szempontok beépítésével. Tóth Miklós révén abba is belepillanthatunk, mit él át a mentor, ha látja az általa nyújtott impulzust hasznosulni, vagy épp akkor, ha utólag igazolódik, a szerzőnek volt igaza.
Dóka Péter „bosszúdrámája”, a Polimax, avagy a Kockaróka visszatér egy szocializmusból örökölt, sötét, mocskos titkokkal teli játékgyár története, amelyet törött játékok és törött gyerekkorok szegélyeznek. A részletből nem derül ki, mindezt össze lehet-e vajon rakni majd végül, de feltűnő, hogy nagy a fókusz a női karaktereken és főként a férfiak által meghozott törvények között való boldogulásukon. „Már nem tehet meg bármit egy férfi, ha hatalma van”, fakad ki a Polimax tökös főszereplőnője.
A beszélgetés Blastik Noémi mentorral ebben az esetben többet tűnik mutatni, mint maga a részlet – igaz, ez a leghosszabb beszélgetés a hat közül. Dóka Péter a Móra Kiadó főszerkesztője és számos gyerekkönyv szerzője, szintén veteránként nagy önreflexióval beszél a drámafejlesztésről és a karakterek alakításáról, és arról, hogyan figyelte a színészek kísérletezéseit a szöveggel. A dráma alapanyagaként a napfogyatkozás szinte misztikus élményét és a rendszerváltozással kapcsolatos frusztrációt, bizonytalanságot, az ártatlanság elvesztését jelöli meg. Szóba kerül az is, miért foglalkozik egy ember a gyerekkönyvekkel, lehet-e, hogy akkor valami teendő maradt a gyerekkorban, ezzel is dolgozik a szöveg. Úgy látja, hogy a Nyílt Fórum „az egyetlen esély a magafajtának”, annak a szerzőnek, aki úgymond „későn” jött rá, hogy drámával szeretne foglalkozni, abban továbblépni. A munkafolyamatot és az ezzel kapcsolatos döntéshelyzeteket komoly intellektuális kihívásnak érezte, amit hetekig tartott kiheverni.
Dézsi Fruzsina A helyzet ura című drámájának részletében két angyal önéletrajzokat böngész a mennyországban, eközben arról beszélgetnek, hogy a mennyek működése voltaképpen diktatúra, majd becsoszog a másnapos, cinikus Isten. A dráma másik szintjén rövid betekintést nyerünk a kisvárosi fehérjefeldolgozó üzem rossz szagú korrupciós ügyeibe és helyiek alkoholos májelégtelenségébe. (A pályázat elején a dráma címe még A dög volt.)
Dézsi Fruzsina sem most esett át a tűzkeresztségen, a tavalyi Nyílt Fórumon is részt vett már a Vid napja (Nehéz az Istennek velünk) drámájával. A mentorával, Selmeczi Beával való tömör, pörgős beszélgetésük még online is maszkban zajlik. Saját bevallása szerint is nyíltan politikus szövegét a társadalomtudományi aspektus uralja, egyaránt megjelenik benne a bibliai megváltás tematikája és a magyarországi osztályszerekezet, annak a szociális rendszer hiányosságaiból adódó minden kiszolgáltatottságával. A Nyílt Fórum-os munka során elsősorban finomodni, színpadi műhöz közeledni érezte az eredetileg kiáltványszerű anyagot. Több iróniával gazdagodott, és a színészekkel való együttműködés alatt alkalma nyílt tesztelni a dráma dinamikáját, játékosságát, azt, hogy mi tud kijönni mindebből a színpadon. Ez az a pont, ahol a színészek kérdései, reakciói rámutathatnak a szöveg hiányosságaira.
A drámarészletek és a beszélgetések továbbra is elérhetőek a Színházi Dramaturgok Céhe Facebook-oldalán, a bemutatókra pedig a terv szerint 2020. augusztus 9–14. kerül sor Szentendrén, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!