1989. június 16.; Volt remény; Gólem

1989. június 16.

A fürdőszobából
kicsempészett borotvapengével vágtam
ketté a gilisztát a forró teraszon,
hogy kiderítsem,
melyik végében van több élet,
aztán csalódottan vettem tudomásul,
hogy hamarosan megdöglött
mindkettő. 

Volt remény

Volt remény, hallom, miközben
a hentesbolt kirakatának
tükrében szedegetem szakállamból
az éjjel beletapadt szalmaszálakat,
gyerek voltam még, amikor
a halál, egy végtelenül fáradt
öregember, benézett az ablakomon,
szia kisfiú, vagy az nem a halál
volt, sok idő eltelt már,
nem emlékszem pontosan,
mindenesetre volt remény, hallom
ismét, hiszen én ismételgetem.

Gólem

Végül összegyúrtuk ezt a éjszakát
mégis, idegen anyagból lesz
ismerős forma, hazaút,
honvágy nélkül, és lábak
csoszogása akkor is, ha állunk,
keresem a szemed, az üszkös sötétben
valami halvány derengés,
de mégsem az,
a legszívesebben megcsókolnálak,
mondom, és nem teszem,
nyelvem hegyével megérintem
a szájpadlásomra tapadt cetlit.