dunszt.sk

kultmag

Bukowski 100

Idén augusztus 16-án lenne 100 éves Charles Bukowski, a 20. századi amerikai irodalom fenegyereke. Mivel a világ kedvenc vén kujonja a halála óta eltelt huszonöt év alatt csak egyre népszerűbbé vált, a jeles naphoz igazítva több nagy megmozdulást is szerveznek világszerte. San Pedróban, ahol élete utolsó éveit töltötte, kiállítást rendeznek az évforduló alkalmából, a Velencei Filmfesztivál pedig felvette műsorára A You Never Had it – An Evening with Bukowski című 52 perces dokumentumfilmet. Egy olasz forgatócsoport 1981 januárjában vett fel egy beszélgetést Charles Bukowski otthonában az íróval. A U-matic kazetták aztán eltűntek, és csak 2014-ben, húsz évvel Bukowski halála után kerültek elő egy garázsból. A dokumentumfilmet 2016-ban és 2017-ben filmfesztiválokon már bemutatták, de a világpremierre csak a napokban került sor – a koronavírusnak „köszönhetően” természetesen virtuálisan. A filmet a Slamdance oldalán lehet megtekinteni, mindössze 12 dollár ellenében, a doku az eredeti interjú mellett (utólag) Los Angeles-ben, Super-8-asra rögzített felvételeket is tartalmaz, amik alatt Bukowski olvassa fel saját verseit.

Charles Bukowski születésének 100 évfordulójáról itthon is megemlékeznek: a Helikon Kiadó, a Charles Bukowski – Az író rajongói Facebook-oldal, a Trip hajó és a fordító, Pritz Péter szervezésében augusztus 18-án nagyszabású emlékestet rendeznek drMáriás, Prieger Zsolt, Pritz Péter és a Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-tagozatos színészei főszereplésével.

Program:

  • drMáriás, a Tudósok zenekar igazgatója, képző- és összművész, főállású Bukowski-rajongó rendhagyó performansz-kiállítása és személyes tárlatvezetése egyedi Bukowski grafikáiból, amelyeket a Macskák című válogatáskötethez készített.
  • Majd az ország egyik legismertebb irodalomtanára, az animás Prieger Zsolt beszélget a Charles Bukowski-életműsorozat fordítójával, Pritz Péterrel.
  • A beszélgetés után (és/vagy közben) a Szegedi Nemzeti Színház Bukowski-rajongó különítménye olvas fel részleteket kedvenc írónk műveiből. Az esten fellépő Hajdú Róbert, Tóth Ádám, Bánvölgyi Tamás és Miklós Krisztián vitte színpadra Charles Bukowski Postája nyomán a Vissza a feladónak! című darabot, amelyet két alakalommal már bemutattak a Trip hajón.
  • A felolvasás után Bukowski-kvíz: a szerző életeből összeállított kvízjáték nyertesei egy-egy Bukowski-könyvvel gazdagodhatnak.
  • A játék után Bukowski-after a fordítóval, alias Doktor Pepperrel – sörivás tánclépésben kifulladásig.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket