„Három feladata van az igazgatónak: a közönség, a szakma, a pénz”

Májusban vette át a Komáromi Jókai Színház vezetését a Jászai Mari-díjas színész, Gál Tamás, aki a 16 évig igazgatóként működő Tóth Tibort váltotta. A frissen kinevezett direktorral pályázatáról, művészeti koncepciójáról és a következő évadbeli tervekről beszélgettünk.

Hogy készült fel az igazgatói pozícióra, mi motiválta, segítette a pályázatát?

A színház irányítását voltaképpen egy nyolctagú művészeti tanács segíti, az ő véleményük szinte minden döntésemet befolyásolja. Ebben a tanácsban neves szakemberek, színészek, dramaturgok ülnek, velük együtt készültem fel a pályázatra is. Hiszek a csapatmunkában, abban, hogy közösen teremtjük meg a színház jövőjét. A Komáromi Jókai Színház már eddig is nívós előadásokat hozott létre, a feladatunk azonban nem csupán ennek a megtársa: feljebb kell lépnünk. Hogy hogyan? Úgy, hogy sokkal több nézőnk lesz, nagyobb szakmai sikerek elérésére törekszünk, és igyekszünk gazdaságilag is megerősíteni a színházat. Ez a három feladata van az igazgatónak: a közönség, a szakma, a pénz. Ezeken a területeken kell fejlődnünk, méghozzá úgy, hogy közben megőrizzük az értékeinket is, és szem előtt tartjuk, hogy nekünk az egész felvidéki magyarságot el kell látnunk színházi élménnyel.

Varga Emesét hívta művészeti vezetőnek, aki már dolgozott a színház kötelékeiben dramaturgként. Mit vár el tőle?

Varga Emese rendkívüli szakember, és régóta ismerjük is egymást: együtt végeztük a színművészetit Pozsonyban. Százszázalékosan megbízom benne, ezért is esett rá a választásom. Egy népszínház ugyanis korántsem állítja könnyű feladat elé a vezetőit: a lehető legtöbb színházi irányzatot integrálnunk kell a programunkba, hogy minden közönségréteg megtalálja a maga előadását. Emellett elengedhetetlen, hogy aktuális kérdésekről tudjunk beszélni a különböző formákon keresztül. Azt talán mondanom sem kell, hogy a felvidéki magyarság problémái nagyon fontosak számunkra, de valójában ez elmondható a többségi nemzetet érintő kérdésekről is, hiszen ezek mind kihatással vannak a kisebbségi létünkre. Ugyanez igaz az anyaországi és az európai történésekre is, tehát rengeteg impulzusra kell odafigyelnünk ahhoz, hogy hiteles művészetet tudjunk csinálni. A művész ugyanis mindig az egész emberiségben gondolkodik, nagyon önzők is volnánk, ha csak a magunk problémáit tartanánk szem előtt. Természetesen ez elsődleges számunkra, hiszen ennek a kis közösségnek a konfliktusait és feszültségeit nem érti senki úgy, mint mi, és az is nyilvánvaló, hogy már a budapestieknek sem annyira fontos, hogy a kisebbségi lét milyen traumákat, tragédiákat rejt magában. Ennek ellenére nekünk ezeket a jelenségeket úgy kell tolmácsolnunk, hogy az emészthető, érdekes és elgondolkodtató legyen a magyarországi nézőnek is.

Ezek szerint valódi fórumként, a fontos társadalmi ügyek megbeszélésének a terepeként is látja a színházat?

Így van. Hogy konkrétumokat is mondjak: számomra fontos, hogy megtaláljuk azt az ízléses utat, hogy miként lehet beszélni a természetvédelemről, a földanya megóvásáról. Rendkívül nehéz ezt úgy feldolgozni, hogy ne legyen szájbarágós, ne egy környezetismereti iskolázás legyen, és hogy mindenféle demagógiát ki tudjunk iktatni az előadásból. Ugyanilyen fontos téma a másság elfogadása, hiszen ha minket nem fogadna el a szlovákság, akkor nagyon súlyos gondjaink lennének az itteni léttel. Éppen ezért feladatunk elérni azt, hogy a kisebbségi magyarság büszkén vállalja magyarságát, és nemcsak itt a fészkében, hanem Nagyszombattól Besztercebányáig az összes olyan városban is, ahol a többségi nemzet aránya magasabb. Ne szégyelljük magunkat az akcentusunk miatt egy étteremben, hadd éljenek magyarként ebben az országban a gyerekeink úgy, mint a szabad európai emberek. Azt kellene a fiatalságunkkal megértetni, hogy bátran, természetesen viseljék a magyarságukat, hiszen mi ide születtünk, a történelem viharai idekevertek minket, és hála istennek, megtanultunk békében egymás mellett élni. Ahhoz, hogy ez az integráció ilyen mélyen meg tudjon valósulni, el kell fogadtatnunk a kultúránkat a többségi nemzettel is. Éppen ezért a szlovák rendezők jelenléte állandó lesz a színházunkban. Ez egyrészről kultúrpolitikai döntés, de hosszútávon nemzetpolitikai is: csak az ismeretlentől képes félni az ember, de mihelyst megvannak a közvetlen tapasztalatink, rájövünk, hogy a legegyszerűbb emberi értékek összekötnek bennünket. Mindemellett intézményvezetőként és felelős színházcsinálóként nem mehetünk el a múlt traumái mellett sem: beszélnünk kell a holokausztról, figyelmeztetnünk kell embertársainkat, hogy még egyszer elő ne fordulhasson. Hasonlóan kibeszélendő témát jelentenek a ’68-as történések, a forradalmak, a szabadságharcok vagy éppen a kitelepítések eseményei. De nem feledkezhetünk el a felvidéki magyar drámairodalomról sem, úgyhogy rengeteg munka vár ránk a következő években.

Hogyan képzeli el a fiatal generáció becsatornázását a színház életébe?

Rögtön egy különleges előadással indítjuk az évadot a stúdióban: Matusek Attila állítja színpadra a Hamletet, amelyben a színművészeti egyetem magyar diákjai fognak játszani. Emellett nemcsak az alkotókra, hanem a közönségre vonatkozóan is törekszünk a fiatal generációk mozgósítására: az ifjúsági programok felelőse Garajszki Margit, aki már most rengeteg foglalkozást, interaktív előadást készített elő az egészen kicsik és a középiskolások számára is. Az ifjúság színházra nevelése az egyik legfontosabb feladatunk.

Szóba került a magyar kultúra helyi integrációja: vannak esetleg koprodukciós terveik szlovák intézményekkel?

Terveink természetesen vannak, de azt hozzá kell tennünk, hogy jelenleg nem vagyunk a legmegfelelőbb gazdasági helyzetben ahhoz, hogy megvalósításukról már most beszélni tudjak. Persze, nagyot kell álmodnunk, és ezt is tesszük mindennap, de amikor felébredünk, akkor azért tudatosítanunk kell, hogy ebben a pillanatban egyelőre a túlélésünkért kell küzdenünk.

A Csavar Színház ugyanakkor szintén az Ön nevéhez fűződik, ezért adja magát az együttműködés lehetősége.

Természetesen ez így van, ugyanakkor sokkal lényegesebbnek tartom, hogy más alternatív színházi csoportosulások kapjanak előnyt a színházunkban – gondolok itt például a Dialógra vagy más társulásra, akik, ha rendkívüli produkciókat hoznak létre, akkor időről időre szeretnénk megmutatkozási lehetőséget biztosítani számukra. Azért is érdemes alternatív előadásokat beemelnünk a repertoárba, mert amellett, hogy ezek a csapatok rendkívül magas színvonalon dolgoznak, sokszor kifizetődőbb is megvásárolni egy-egy kész produkciót, mint létrehozni egy sajátot. Ez most erősen meg is mutatta magát, ugyanis a járványidőszakban a színház nem tudta lejátszani a meghirdetett és kifizetett bérletes előadásait. Nagy érvágás lett volna, ha ezt a pénzt vissza kellett volna fizetnünk, de szerencsére két független színházi produkcióval ezt ki tudtuk váltani. A nézők nem kérték vissza a bérlet árát, hiszen hatalmas művészi élményt kaptak. Ha a focihoz kellene hasonlítanom, úgy fogalmaznék, hogy a nagy stadionos játékot behoztuk egy szűkebb térbe, és a drukkerek ezúttal teremfocit néztek, de ez a meccs éppolyan élvezetes volt. Sőt nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy mindezzel az alternatív színházi formációk megmentették ezt a kőszínházat egy hatalmas anyagi veszteségtől.

A veszélyhelyzet és a színházbezárások után milyen őszre számít, hogyan kezdik az új évadot?

Maradt még egy adósságunk az iskolák és az ifjúság felé, hiszen az előző vezetés eladta a bérleteket, de a járvány miatt  nem valósulhattak meg ezek az előadások. Ezt szeptemberben és októberben törlesztjük majd, de közben már bemutatjuk a Szeretkezz, ne háborúzz című előadásunkat, Szilágyi Eszter Anna Lüzisztráté-átirtatát Hargitai Iván rendezésében. Ez az előadás még az előző vezetéstől maradt ránk, eredetileg 2020 márciusában mutatta volna be a színház. Ezután Czajlik József kezdi meg a munkát, aki A mi osztályunk című Slobodzianek-drámát állítja színpadra, Eperjes Károly A vén banakcsos és fia, a huszár, Michal Vajdička pedig a Hat szerep szerzőt keres című színműveket viszi színre. A stúdióban, ahogy már említettem is, bemutatjuk a Hamletet, és egy Nádas Péter-drámát is láthatunk majd. Emellett a Dialóg nonprofit szervezet fog még két stúdióelőadást biztosítani számunkra, ezzel is erősítve a korábban megkezdett együttműködést.

Fotó: Bárány János