A gyermekkórus; A fürdetés; Spirálisok

A gyermekkórus

Hogy bár már megdöglött volna!
És itta a gyerek a szavait
februárban, a kánikulában,

hogy túlcsordult benne anyjának
anyjának az anyja.

Rengeteg anya volt ott,
a rengeteganya,
erről szóltak hát a tudósok
odabent a méhben, 
ez volt a kromoszómák fogcsikorgatása,
hogy mind élni akartak!
most már tudta,

Ideges vagyok, mondja a gyerek, 
de csupán elismétli, amit hallott,
hiszen tárgyakat nem hord még magával.

És hogy az Isten rohasztaná le az eget,
üvölti a dédi, és dühében
Liliom Rózsaszál sarjad kézfején.
És nem rohasztja,

De rohasztaná, rohasztaná, ugrálja a lányom
és kiabálja, hogy le fog esni, vigyázz, 
le fog esni 
az élet!
Fogd meg!

Fogd be!
És beírja az orvos a nagykönyvbe, hogy
testszerte békés anyajegyek.

A fürdetés

A víz nem volt elég meleg,
és mama nyakig merült benne. 
Hol van már a zavaros ház?
Azt hihette, elúszott a teste. 

Írtam neked vízből takarót, mama,
beleírtam, hogy aaaaaaaa
és ooooooooo,
a magánhangzók bírhatatlan molekulaláncait,
és a magánhangzóknak azt a trükkjét,
hogy lélegzetnek tettetik magukat, 
míg elveszik a szavaid.

Megfürdettelek, de napokkal később 
fulladtál csak meg.
Idén nyáron pusztító forróság 
tör majd életünkre, és egyenként
léphetünk csak a tó kékoltó vizébe,

nélküled és anélkül,
hogy életben tudhatnál minket.

Spirálisok

A lemenő nap fénye a tavon
levetett ruha,
ha felöltöd, nagyanyád leszel benne.

Nincs kölyköd, nem öröklöd
a földet: gyermeked van, 
a sötétség átfolyik rajtad 
anélkül, hogy kiválasztanál 

engem. Csigaházakat gyűjtök,
nehogy valami égi
belém gömbölyödhessen.

Gyermekem van, ha felöltöm
a fékevesztett ruhát,
soha-soha nem leszek benne.

Hadd maradjak meztelen!
Csak amíg be nem sötétedik,
mama.