Kuvait enyhít a könyveket sújtó cenzúratörvényen
A kuvaiti kormány friss rendelete értelmében már nem lesz szükség az információs minisztérium jóváhagyására ahhoz, hogy egy könyv megjelenhessen az országban, közölte a The Guardian. Az eddigi gyakorlat alapján havonta kétszer összeült egy tizenkét tagból álló bizottság, amely az alkotás tüzetes átvizsgálása után engedélyezte vagy éppen megtiltotta annak forgalomba hozását. Tiltó erővel bírtak például az erkölcstelen, lázító vagy az iszlámot bíráló témák. A cenzúra áldozatául esett többek között a Száz év magány és A párizsi Notre-Dame is.
A 2014-től mostanáig érvényben lévő törvény miatt csaknem 5000 könyv kiadatását vagy behozatalát tiltotta meg a bizottság. Az új kiegészítés értelmében a kiadónak vagy az importőrnek csak a mű címét és szerzőjének nevét kell közölnie a minisztériummal, büntetésre vagy a könyv bevonására csak akkor kerülhet sor, ha konkrét bejelentés vagy panasz érkezik annak tartalmára. A döntéshozás így a végrehajtó szerv kezéből a törvényszék jogkörébe került át.
A rendeletet több intézet és magánszemély is üdvözölte. A Könyvkiadók Nemzetközi Egyesülésének (International Publishers Association) egyik bizottsági elnöke, Kristenn Einarsson szerint ez egy nagy és fontos lépés volt a szabad véleménynyilvánítás felé. Az országban tevékenykedő aktivisták és írók is örültek a hírnek, bár elmondásuk szerint még sok tisztázatlan kérdés maradt a törvénymódosítással kapcsolatban.
Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!