dunszt.sk

kultmag

Helen Büttner Szűz Máriája

Büttner Helén (1861–1943) Máriája év elején látogatott el hozzám. Nem jelenésként, egyszerű csatolmányként e-mailben érkezett. Mézszőkén, púderrózsaszín palástban, egyik karján aranyhajú gyermeke, másikon egy bárány pihent, térdig gázolt a hófehér liliomokban, és feje fölött oltalmazóan borultak össze a fák.

Megbűvölten néztem, mert évek óta várok rá. Egy debreceni úr küldte el nekem Helen Büttner mézszőke Máriáját, azt írta, hogy az Ajakon szolgáló pap nagybácsija hagyatékából került hozzá a festmény.

Azóta szerettem volna megírni a nyírségi Máriácskák történetét.

Czóbel Minka (1855–1947) költő-író a mándoki Forgách birtokon bolondult bele a kis porosz „festőnéba”, Helen Büttnerbe, akit később meghitt barátságuk jeleként hol Bobnak, hol édes Pipikémnek szólított.

Minka egyik Justh Zsigmondnak címzett levelében a következő sorokat írja a különös ismeretlenről: „Itt egy kis festőné van. Sajnálom, és úgy szeretem.”

Büttner a berlini Művészeti Akadémián szerzett rajztanári diplomát. Fűtötte a kalandvágy, és az abban az időben sokak számára vonzó Magyarországra jött szerencsét próbálni. Először a Podmaniczkyak, később a Forgáchok díjnyertes agarait, majd tenyészménjeit festette napszámban. Akkor még hallani sem akart a Szűzanyáról, hiszen, mint minden porosz, ő is a „kiugrott” ágostai szerzetes hitét követte. Akkor még.

Aztán a szomszédos földbirtokosnő elbűvölte, sőt örökre rabul ejtette a piktort. Vagy a piktor őt? Máig nem tudni. Mindenesetre egy sírban alszanak szeretett platánfájuk árnyékában az évszázados anarcsi kúria kertjében. És hallgatják a föld mélyére is leható legendás üveg szélcsengők örök kacagását, amire a hatvanas években az elhagyatott angolparkban táborozó idős cigányemberek is jól emlékeztek gyermekkorukból. „A teraszon olyan csilingelés hallott, ha fújt a szél, mer a bárónő sok színes kis üveg limlomot akasztott egy zsinegre. Oszt annak a hangja muzsikált olyankor.”

A két nő 1894 körül ismerkedett meg egymással. Büttner innentől kezdve Czóbel bárónő vendégeként annak anarcsi kúriáján élt, és lóháton járt Kisvárdára a haját „nyiszáltatni”. A festőnek mindig rövid haja volt. Eleinte szőke, ami később szürkére váltott, ahogyan ragyogó kék szemei is.

1925. február 11-i keltezéssel a következő fogalmazvány került elő a festőművész hagyatékából: „Én, Büttner Helén, Adolf Büttner és Agusta Wiedwald leánya, evangélikus vallású, születtem a poroszországi Berlinben 1861. május 24-én, lemondtam az evangélikus vallásról és visszatértem a katolikus egyház kebelébe, hitvallásom szerint, melyet a Megváltó Mária templomának sekrestyéjében, Őméltósága Majláth, erdélyi püspök kezébe tettem le.”

Helent 1943 augusztusában római katolikus szertartás szerint helyezték végső nyugalomra Anarcs pusztán a Bárókertben.

Arról, hogy a két nő között az együtt töltött évtizedek során milyen erős kötelék alakult ki, Büttner hitfordulása tanúskodik. Bátorság kellett hozzá, hogy a festőművész hátat fordítson Luther tanainak és visszatérjen a „pápisták babonaságaihoz”. A 20. század elején az ökumenizmust hírből sem ismerték. Egy hithű katolikus Luthert csak a megtestesült ördögként emlegette. A protestánsok pedig pápista hollóknak vagy bálványimádóknak bélyegezték a katolikusokat. Valószínűnek tartom, hogy Minka sokat munkálkodott barátnője lelki üdvösségén, és mint a fent idézett sorok és Majláth püspök áldó kezei is bizonyítják, sikerrel járt. Helen visszatért az „Ördög eklézsiájából” az Anyaszentegyház szent kebelébe.

Czóbel katolicizmusa irodalmi műveiben nem kap nagy jelentőséget. Fel-felbukkan ugyan regényeiben leginkább Mária alakjában, de nem jellemző. Az író mély vallásosságát naplója bizonyítja. Magánjellegű feljegyzéseiben sem beszél sokat hitéről, inkább megéli azt. Rómába, majd Jeruzsálembe zarándokol. A Szentföldről egy feszülettel érkezik haza, melyet a Názáreti lábnyomait őrző porral tölt meg. Ezzel a szakrális tárggyal a kezében temetik el 1947-ben barátnője mellé, vén platánjuk alá.

Czóbel naplójában a magyar folklórból jól ismert áldáskérő imádságokkal találkozhatunk. Bő termésért, esőért, a jószágaiért, az újesztendőért és Bobbykáért fohászkodik. „Isten, áldd meg!” kezdettel. De megtalálható feljegyzéseiben a magyar népi kultúrából jól ismert Újkapu felavató áldás is, melyben némi babonás ráolvasással a kaput arra szólítja fel, hogy eresszen be minden jót a házba, és tartson távol minden rosszat. Mindezt természetesen Isten nevében.

Az író többször említi naplójában, hogy barátnőjével templomba mennek, misét hallgatnak. „A templomba vezető út fehér” – írja 1914 januárjában. „Bobbal gyalog a templomba. A fenyvesen át haza” – ez a bejegyzés 1914 májusában keletkezett.

A számunkra legérdekesebb sorok 1916. május 29-én és június 10-én, Pünkösd napján születtek: „Reggel Bob, én és Emmy Ajakra gyalogol, mellettünk megy a szekér a Bob által festett képpel. Rafael után, az angyalok jelentik a pásztoroknak a Jézuska születését. Ajakon mise, aztán felbontják a ládát, mesteremberek vannak itt. A szép régi oltárt elrontották, egy rettenetes ízléstelen románoltárt tettek a helyébe. Emiatt a szép, régi képből egy nagy darabot le kellett vágni.” „Jöjj el, Szent Lélek Isten! A templomban felszentelik az új oltárt és a Bob által festett képet.”

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajak mindössze tíz kilométerre található Anarcstól. 1916-ban Helen Büttner még evangélikus, megfesti a Jézuska születését. Kilenc évvel később katolikus lesz. A festő szakrális tárgyú képét, melyet az ajaki római katolikus templomnak ajándékozott, ma már hiába is keresnénk, nem találnánk az Úr hajlékában.

Mielőtt visszatérnék Büttner szentképeihez, hadd tegyek egy rövid kitérőt a Nyírségbe, amit Czóbel Minka rajongva szeretett, akárcsak Krúdy Gyula, akinek Napraforgók című regénye ezen a vidéken játszódik. Hősnői, Nyírjessy Nyírjes Evelyn és Maszkerádi Malvin a bujdosi bolthajtásos kúriában ugyanúgy „boszorkánykodnak”, bűvölik a férfiakat, ahogyan az anarcsi udvarház két rejtélyes asszonya, Báró Baloghfalvy Czóbel Minka és Büttner Helen. Malvin és Helen mindketten „különös kisasszonyok”, csibukoznak, egyenes derékkal járnak, mint a katona, és megszállottjai a lósportnak, törékenységükben is férfiasak, különcök. Hasonlítottak a csínyes Vay grófnőre, akiről Krúdy tüneményes tárcát is írt. Ez a Vay grófnő Saroltából vált Sándorrá (Rakovszky Zsuzsa VS című regényében állít emléket neki). Czóbel Minka első unokatestvére anyai ágon. (Minka édesanyjának, Gróf Vay Éva Evelyn testvérének, Vay Lászlónak volt a lánya.)

Minkának és a Napraforgók Evelinjének, ezeknek a nyírségi úrasszonyoknak, olyan az ábrázatuk, akár a pócsi Madonnának. A szűzies álca mögött viszont delejes erő rejtezik.

Krúdy regényében Maszkerádi kisasszony fogantatásának története igazi spiritiszta románc. Egy jobb létre szenderült nőcsábász, bizonyos Maszkerádi kísértette meg ágyában Libinyei budai kékfestő Lotti nevű feleségét. Ebből a túlvilági nászból született Maszkerádi Malvin. Pontosan ugyanúgy, ahogy Czóbel Minka frigid jégcsapkisasszonya, Donna Juana, akit halott édesapja akkor nemzett, amikor felesége végső búcsút vett tőle a ravatalon.

A hátborzongató nekrofil légyottok után zarándokoljunk el Máriapócsra. Ide indult mezítláb, lehajtott fejjel Nyírjessy Evelin és Maszkerádi Malvin is Krúdy könyvében.

Czóbel Minka Hafia című regényében (1891) és az abból született Miter menyasszonya című elbeszélésben (1906) a pócsi Madonna központi helyet foglal el. A történetekben a máramarosi havasok ruszin búcsújárói között érkezik a kegyképhez Hafia, „a szelíd, Istenfélő orosz lány”. A könnyező Madonna előtt térdepel, amikor megpillantja a magyar legényt, és nem tudja feledni. Ez a zarándoklat lesz később a ruszin lány brutális megölésének oka. Valószínűleg maga a szerző is többször ellátogatott a pócsi görögkatolikus templomba, hiszen a szenthely a Nyírség szívében található, nem olyan messze Anarcstól.

Anarcson nincs római katolikus templom, csak református, és egy görög-katolikus, melynek neve Máriapócsi Könnyező Istenszülő templom. Erős a pócsi Madonna kultusza Minka falujában. Czóbel 1899-ben a következőket jegyzi fel a búcsújárókról: „Jön a falun végig a csorda, a ménes és számtalan Pócsos. Este fáklyákkal mennek énekelve.”

Ugyanazzal a szent áhítattal, mint a sokat emlegetett pócsosok, Czóbelék is gyalogosan tették meg a tíz kilométeres távolságot, mikor Büttner festményét az ajaki római katolikus Nagyboldogasszony templomba vitték. Ide jártak misét hallgatni, hiszen falujukban erre nem volt lehetőségük. A görög katolikusok más liturgia szerint tisztelik az Istent.

A magyar népi kultúra Mária-tisztelete mélyen gyökerezik a parasztasszonyok lelkében. Mert ugyan ki érthetné meg jobban a „fehércselédek” gyötrelmeit, mit egy másik asszony, akinek a szeme láttára feszítik meg fiát? Kihez imádkozhatnak, könyöröghetnek bajukban az elkeseredett bántalmazottak, mint Szűz Máriához? Legyen akár pócsi, akár ajaki, mindegy. Ha valaki, akkor Ő együttérez velük. Mária a néphagyományban különösen az asszonyok oltalmazója volt. Gyermekágynál, esküvőkor mindig mellettük állt, de nemcsak az asszonyoké, hanem a megesett leányoké és a gyermekteleneké is. Kész volt megbocsátani, kegyelmébe fogadni a bűnbánó lelkeket, ahogyan a máramarosi, szelíd ruszin lányt, Hafiát, úgy Maszkerádi Malvint és Nyírjessy Evelynt is megbocsátó jósággal vette körül. És nemcsak őket, hanem a férfiruhában járó, rövidre nyiszált hajú volt lutheránus kalandornőt, Helen Büttnert is.

A porosz festőművész mézszőke Máriát ábrázoló olajfestménye alján Büttner aláírása és az 1937-es évszám látható. Harminchétben már katolikus volt a művésznő. Hat évvel halála előtt, tizenkét évvel hitfordulása után született meg ez a naiv Szűz Mária, melyet egy vatikáni szentképről másolt. A szentképet Czóbel Minka hozta magával római zarándokútjáról. Helen, aki akkor már az ajaki egyházközösség megbecsült tagja volt, szívesen díszítette képeivel a templomot.