dunszt.sk

kultmag

„Ekkor végképp azt éreztük: elég volt” – Csernai Mihály az SZFE-ről

Az SZFE körül kialakult helyzetről, az egyetem elfoglalásának okairól, a várható eseményekről az egyik diákot, Csernai Mihályt kérdeztük.

Hogyan szerveztétek meg az egyetembe való beköltözést? Mikor jött el az a pont, amikor már úgy éreztétek, hogy a szavak, a nyílt levelek nem elegek?

A diákság hónapok óta fórumozik, gondolkodik az ellenállás lehetőségein és a következő lépéseken. Pár hete vetült föl komolyabban az egyetemfoglalás ötlete. A végső pontja ennek talán az volt, amikor megtudtuk, hogy kik lesznek a kuratórium tagjai: korábban az egyetemet gyalázó, azzal szemben rágalmakat megfogalmazó emberek. A legvégső pont viszont, amikor tudtuk, már nem halogathatjuk a fellépést, az volt, amikor megtudtuk a Kuratórium által összerakott alapdokumentumok tartalmát – eszerint az egyetem legfőbb döntéshozó szerve, a Szenátus, akiket demokratikusan választottunk meg, és az egyetemi autonómia letéteményesei, minden jogkörét elveszíti. Ekkor végképp azt éreztük: elég volt. Ezen felül a HÖK készített egy felmérést az egyetem diákságán belül, kikérve a véleményüket, ebből az derült ki, hogy a diákság jelentős része közös, kollektív lépéseket sürget, és valóban nem tetszik nekik az eljárásmód.

Mit gondoltok, mi lehet a legoptimálisabb kimenetele a demonstrációnak? Milyen cselekvési lehetőségeitek vannak még?

Számunkra a pontjaink elfogadása lenne a legideálisabb helyzet, ehhez tartjuk magunkat. Minden eddig meghozott döntés egyeztetés nélküli és antidemokratikus eszközökkel történt meg, ez megengedhetetlen egy egyetem életében. Számunkra a legfontosabb, hogy a magunk eszközeivel, a magunk tanulmányaira építve tudjuk kifejezni ellenállásunkat.

Ha érkezne felétek tárgyalásra irányuló kérés, leülnétek az alapítvány kuratóriumával, az új döntéshozókkal? Hisztek még a párbeszédígéretekben?

A feltételeink egy tárgyalás alapját képezik, és nem a részét. Nem ismerjük el ezt az antidemokratikus, illegitim módon fölénk rakott kuratóriumot, így azt érezzük, velük nincs tárgyalnivalónk. Ezt többször ki is nyilvánítottuk: nem értem a csodálkozást Vidnyánszky Attila részéről – miután többször minősítette az egyetemet, az itt zajló képzést, oktatókat – hallgatókat – szakokat, senki nem szívesen ül le vele tárgyalni. Ha valaki folyamatosan sérteget, nem kér bocsánatot, nem szégyelli el magát, utána ne sértődjön meg azon, hogy a diákok mérgesek, csalódottak lesznek az irányába.

Mire van szükségetek, hogyan lehet titeket támogatni?

Rengeteg támogatást kaptunk az elmúlt időszakban, amit nagyon köszönünk. Ételadományokból már annyi tartalékot felhalmoztunk, hogy a romlandó ételeinket második napja rászorulók számára juttatjuk el, futárszervezetek és civil szervezetek útján. A Facebook-felületünkön pár napja megosztottunk egy Google Formot, amiben naprakészen jelezzük, hogy mikre van szükségünk, illetve, ha valami sürgősen kell, azokat a HÖK Facebookján folyamatosan megosztjuk.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket