dunszt.sk

kultmag

Evolúció az Arten – a Proton Színház gigaprodukciója online látható

Augusztus közepétől október közepéig az ARTE műsorán látható a Proton Színház Evolúció című darabja. Mundruczó Kornél 2019-es rendezését a kritikusok az azévi Ruhrtriennale legjobbjának tartották, sőt, voltak, akik egyenesen Németország legnagyobb fesztiváljának valaha volt legjobb előadásának kiáltották ki.

„Mundruczó Kornél – a jelen színházi- és filmvilág sztárja – a 2019-es Ruhrtriennálén Ligeti György 1965-ben komponált Requiemjét vitte színpadra Evolúció címen. A három részből álló előadás a holokauszt és az emlékezés témáival foglalkozik. A zene különféle formákban jelenik meg a darabban: élőben, illetve elidegenítve a rádióból és a tévéből. 

A magyar rendező és társulata, a Proton Színház a Ruhrtriennálé felkérésére készítette a csak a világ legnagyobb fesztiválján bemutatott (és bemutatható) gigantikus produkciót. A színpadot az első és a második részben elárasztó özönvíz már önmagában hatalmas teret, monumentális díszletet igényel. Az Evolúció valódi pszichológiai mélységgel ábrázolja a holokauszt három generáción – az áldozat, annak gyermeke és unokája – átívelő hatását. Alapja az újra és újra visszatérő, filmzeneként használt Ligeti György-féle Requiem. Az erősen stilizált, komor első részben a holokauszt gázkamrájának takarítói csecsemőt találnak. A második részben a már megöregedett túlélő lakásában játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lézerrel megvilágított bochumi Jahrhunderthalle hatalmas tereiben a hálózatra kötött világ disztópiája tárul elénk. A rendezés három idősíkot ölel fel: a múlt irtózatával való találkozást, a jelen traumatizált csendjét, és egy jövőbeli világról szóló sejtelmet, amelyben a mesterséges intelligencia – látszólag ártatlan módon – nem hagy már teret sem az emlékezésre, sem a megszólalásra.”

Fotó: Heinrich Brinkmöller-Becker

A Proton Színház ősbemutatójának komolyzenei részéért Steven Sloane karmester felelt, ő vezényelte a Lett Állami Kórust és a Bochumi Szimfonikusokat. Mundruczó állandó alkotótársaival dolgozott, a színpadon – Monori Lili, Láng Annamária, Katona László, Rába Roland, illetve első alkalommal a norvég Harald Kolaas –, valamint szerzőként Wéber Kata, dramaturgként Boronkay Soma, díszlettervezőként Monika Pormale, aki Domán Melindával közösen a jelmezekért is felelt, fénytervezőként pedig Felice Ross. Az előadás producere Büki Dóra, produkciós menedzsere Csató Zsófia, műszaki vezetője Éltető András volt.

A felvétel az alábbi linken érhető el »»

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket