dunszt.sk

kultmag

Fehér

Szán siklik a hólepte erdőn át. Havazik éjjel-nappal. A hófehér szán elé fogatott fehér ló a távolba tart vele. Oly régóta várt már erre… Mindent beterít a fehérség.

A vasalón felvillant a piros fény, mely kizökkentette ábrándozásából. Halmokban állt a fehérnemű… Fehér színűek. Az új öblítőtől virágillatot árasztottak. A virágos rétnek finom az illata, és a nő tudta, hogy ennek az illatnak az esszenciája elcsenhető, de a réten, virágpor tapadhat a fehér színű fehérneműre, esetleg a fű zöldje vagy agyag. A rét nem fehéríthető ki. A nő fehérneműjének mindig fertőtlenítőszaga volt, testének lenyomata rajta maradt, mint Krisztus arca Veronika kendőjén. Ellentétben ezzel a relikviával, az övéből mindig mindent ki lehetett mosni.

Az a piros fény a vasalón… mi volt az, a riasztó vagy az ablakon túli féklámpák visszaverődése? Elbóbiskolt? A fehér színre gondolt, mely annyira megbízható. Otthon mindig hófehérbe öltözött. A falak is hófehérek voltak. Vasalt fehérneműkupacok – jól láthatóan elvégzett munka, az a gyógyító érzés, mint a világ összes hiúságára használt tapasz… Mikor kivasalta a lepedőt és a huzatot, nekilátott a férfi hófehér ingjeinek. Nem hordta őket. Inkább színes pólókat viselt. Ebben különböztek. A férfi dolgozószobája élénkszínű volt – ki nem állhatta. Már be sem megy oda. Nem bírja a férfi szagát, a hangját, a vidám, gondtalan nevetését. Többé látni sem akarja. Nem engedi meg, hogy ezek közé a fehér falak közé lépjen.

Tudja jól, hogy a férfi záratta be ide. Valamilyen inget húztak rá, a hátán szíjakkal. Mozdulatlan kezei zsibbadnak. Lehet, ha abbahagyja a kiabálást, a sírást, talán kioldozzák. Csendben fog feküdni és ábrándozni, ahogy egy szánon ülve végigsiklik a hófehér tájon. Nem vasal és nem töröl port többé. A tisztaság itt végleges. Csak a szemét nem hunyhatja le, mert a sötétség a szemhéja mögött nem fehér. Az éjszaka sötétje sem fehér. Ezért kiabált és sírt annyira. Meg kell tanulnia fehér színben álmodni, és akkor minden rendben lesz.

Noszek Barbara fordítása