dunszt.sk

kultmag

Az erdők hangjai

Sokan gondolják úgy, hogy a világ legharmonikusabb zenéje a természetből származik. Az erdő fái között süvítő szél, az állatok neszezése és a lábunk alatt recsegő avar hangja együtt olyan szimfóniát alkot, amely miatt sokan rendszeresen járják az erdős, fás területeket. Ezeket a hangokat mostantól akármikor hallhatjuk, legyünk akár több száz kilométerre az adott erdőtől. A Sounds of the Forest nevű projekt keretén belül a szakemberek hat kontinens erdőinek hangját gyűjtötték össze, hogy azt a weboldalukra látogatva bárki meghallgathassa. Sőt, nemcsak hallgatni lehet, hanem saját készítésű hangfelvételeket is meg lehet osztani, így bővítve a különleges gyűjteményt.

A kezdeményezést a Timber Festival szervezői indították. A nemzetközi fesztivált minden évben a nagy-britanniai Nemzeti Erdőben szervezik, így ünnepelve azt a kivételes folyamatot, amelynek során erdősítik a legnagyobb brit sziget nagy kiterjedésű puszta területeinek nagy részét. Mivel idén a fesztivál elmaradt, a szervezők a hanggyűjteménnyel szerették volna kárpótolni a látogatókat és a lelkes természetbúvárokat. A projekt jövőre is folytatódik: az erdőkből szerzett hangokat különféle művészek – énekesek, képzőművészek, filmesek – közreműködésével egy komplex művészi alkotás részévé teszik, hogy aztán a 2021-es fesztiválon bemutathassák a nagyközönségnek.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket