dunszt.sk

kultmag

Dísznyugdíjas kertészek

Szkárosi Endre Égzsák. Szkár Channel. Régi és új hangköltemények címmel megjelent két CD-je és a hozzá tartozó kötet személyes kultúrtörténetének újabb darabja. A szerző a könyvet kiegészítő dokumentumnak, partitúrának szánta, elsődleges célja a hangzóanyagok archiválása volt, melyhez a könyv kalauzként szolgál. Az így létrejött fónikus költészeti gyűjtemény mégsem egyszerű album, értékes forrásanyaga annak az új magyar avantgárd nemzedéknek, akinek meghatározó alakjaként Szkárosi a hetvenes években tevékenykedni kezdett. A szerző Verboterror (2013) című kötetéhez hasonlóan, ebben a könyvben is a költészet lehetséges nyelveinek, kiterjesztéseinek, valamint a (hang)hordozó összeillesztésének együtthatására vagy éppen feszültségére alapoz, hiszen az olvasott versek hangzó térben, a „Szkár Channelben új kontextusba kerülnek, s más jelentéssel is bővülnek. Az alkotótárs ennél a kötetnél is Arany Imre, aki tipográfiailag és grafikailag is igényes közeget teremtett a művekhez.

„A költészet tér, anyag és mozgás”, „energiaátadás”, „úszó légbuborék” – olvashatók a külső és belső borítón Szkárosi tézisei, melyet Térköltészet és transzpoézis (totális költészeti koncertszínház) című írásában bővebben is kifejt „A költészet számomra totális anyagszerű kifejezési forma: a környezet, a tér, az élet minden anyagszerű megjelenése poétikai felszólító erővel – ha tetszik, imperatívusszal – bír. A nyelvi, akusztikai és látványmatériák, a konkrét anyagok, a tárgyak, a gesztusok összeilleszkednek a térben, egyik áthajlik, átmegy, átalakul a másikba, vagy éppen föltisztul a textúrából. Transzpoézis – rám ez a költészetműködés szabatott.” (Verboterror. Performanszköltemények, Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2013, 5.) Az Égzsák mottója Henri Chopintől származik, aki az elsők között látott hozzá a hangköltészet történeti feldolgozásához (Poѐsie Sonore Internationale, 1978). A francia fonetikus költőtől vett idézet – „dobjátok már el ezeket a papírokat, jegyzetlapokat, fecniket, hajtott füzetkéket! Az emberi test a költészet, és az utca” – fontosságát húzza alá, hogy a borítón és a két CD-tokon is szerepel.

Szkárosi irodalomtörténészként az avantgárd és a kísérleti irodalom és művészet változatos formáinak, működésmódjainak, nyelveinek történeti és poétikai kérdéseit kutatja, ezzel párhuzamosan és összhangban alakította ki intermediális művészetét. A szerző tudományos publikációiban arra is felhívja a figyelmet, hogy az avantgárd kritikai feldolgozása elkezdődött, de még most is jelentős szerepet kapnak az alkotók öndefiníciói, önértelmező megnyilatkozásai. Utóbbi években megjelent kötetei (Egy másik ember, 2011; Verboterror; Véletetlenül nem jártam itt,2018) a tudatos önarchiválás jegyében készültek, s az Égzsák is messze túlnő a „partitúra” szerepén. A régi és új hangköltemények és a kötetben helyet kapó fényképanyag arra készteti az olvasót, hogy egy széles gondolati vidéket, egy sokszínű életművet többféle irányból bejárjon.

Szkárosi zenekarokat alapított, színházat szervezett, szerkesztőségekben dolgozott, hangköltészeti és zenei alkotásokat, költői installációkat és vizuális költészeti munkákat készített, videóműveket, performanszokat mutatott be, nemzetközi fesztiválokra járt, külföldön kutatott, tanított. E szerteágazó művészi-tudományos tevékenység többszörösen dokumentálva van a kötetben a verseken és a fényképanyagon keresztül. A borítón a szerző 2005-ben San Speratéban készült portréja látható, mely a kötetben az Önarcképek hetednapon című vers mellett kapott helyet. A fényképek elrendezésében nem az időrend a meghatározó (a könyv végén elhelyezett fotón a szerző 1968-ban, gimnazistaként látható), vannak visszatérő események (pl. Alfonso Zirpoli fotókiállítása 1988-ban, Spiritus Noister-koncert a Kassák Múzeumban 2016-ban), a Fölöspéldány irodalmi csoportról készült képek is időben és térben elszórva szerepelnek a kötetben. Allen Ginsberg, Nanni Balestrini, Tomaso Kemeny is feltűnik egy-egy fényképen, a Mozgó Világ egykori alkotógárdájáról is látható csoportkép. A kultúrtörténeti szempontból is érdekes fényképek között szerepelnek a szerző performanszaiból válogatott képsorok, melyek nemcsak kordokumentumok, hanem újabb adalékul szolgálnak Szkárosi életművének feldolgozásához.

A költemények elrendezése sem kronologikus, a történelmi avantgárd nyelvi, formai kísérletein alapuló versek közül az egyik legszellemesebb darab (Teleki tér) – mely a pályakezdő költemények közül való – a könyv végén kapott helyet, az Agyba! – Slamvers a kötet közepén, pedig a slam poetry mozgalomhoz való csatlakozás csak az utóbbi tíz-tizenöt év fejleménye. A történelmi avantgárd nagyjaira, irányzataira reflektáló verseket (pl. Kassak, Fogda-dal [1], Fogda-dal [2]) a jellel és jelentéssel folytatott játék határozza meg, a szerző mindegyik vers esetében a címben szereplő szót szedi szét és rakja össze. A hangi alapú vizualizált költésmódot Szkárosi ezeken a verseken keresztül kísérletezte ki. A Megy a sereg, a Neopomorin a futurista hangversekkel hozható összefüggésbe, a minimálisra redukált szövegelemekből építkező versekkel (pl. Szonett, Konkrѐtann, Dence) a szerző a konkrét költészetre (is) reflektál. A Megy a sereg című versből készült Variációkban a megy a sereg vizuális megjelenítése a „sereg” oldalon belüli ki-be „mászkálásával” illusztrálódik: mintegy „lesétál” a lapokról, majd visszatér, „jön a sereg” a következő oldalra.

A szerző a végsőkig kiaknázza a költemények vizuális lehetőségeit, gyakori, hogy kisatírozza az írásjeleket (pl. Hasemita podagrák), vagy a szavak kezdőbetűit hagyja el, mint például a közéleti versként is értelmezhető Orális álságban, mely azért is kulcsfontosságú mű, mert itt szerepel a könyv (és a CD-k) címét adó égzsák szó, amiről a verset olvasva – és hallgatva – kiderül, hogy légzsák: „agyarországon orális álság an / ürdüng a otális pálságban / ülünk a okoli ékségben / aszatolva orális étségben / a lvilágban orális álság an / epülünk erohadt égzsákban / (…)”. A kötet címének értelmezésénél maradva, a Szkár Channelre a Sky Channel című vers rímel – alcíme Light Disco Music –, ebben a konceptversben disco stílusra hangolva különböző korabeli diktátorok neve sorakozik fel: Mubarak, Rafszandzsani, Kadhafi, Al Hadzsi Sehu Sagari, Nkomo, s csattanóként „Zsugás Vili”. A két, kötetcímet inspiráló vers politikai-közéleti aspektusból összefüggésbe hozható egymással. Szkárosi közéleti hangoltságú művei sokszor nemcsak a vizualitással, hanem az intertextusokkal is játszanak. A Petőfi kűr Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című költeményével folytat párbeszédet – „Mit hord össze maga itt, Sándor? / Milyen illetlen szavakat hadar itt, Sándor! / És egyáltalán, milyen ízléstelen gatyába’ táncol!”.

A szerző a nyolcvanas években a magyar költészet kiemelkedően fontos darabjait (pl. Nemzeti dal, Szörnyű idő, A walesi bárdok, A fekete zongora) hangolta át az akkori kor nyelvére. „1985 tavaszán új repertoárt dolgoztunk ki a KONNEKTORral: Tankanyar, Tankanyaró, Tankagyló címen játszott MAGYAR IRODALMI HALLGATÓKÖNYVÜNKben a magyar költészet számunkra kiemelkedően fontos darabjainak akartunk HANGOT ADNI, olyan felfogásban, olyan nyelven, olyan hangszereléssel, hogy azok mint mindenkor mai alkotások, múlhatatlan aktualitások szólaljanak meg. Hogy felkavaró valóságukat ne egy passzív, kötelező tisztelet pora temesse mind mélyebbre, hanem az eredeti érvényt és hatást újrateremtő mozdulat tárja azt elénk, a mi életünknek is fájdalmas részeként. A NEMZETI DALt mint a maga idejének radikális, lázadó punk-nótáját. A WALESI BÁRDOKat mint a terror és a lelkiismeret drámáját, mely előtt üdvös, ha néha térdet hajthat kommersz gyávaságunk. A FEKETE ZONGORÁt mint a vad, vérpazarló életvágy fájdalmas rémálomdalát. És így tovább. Hogy akiket ezek a művek és ezek a magatartások akkor felbőszítettek, bőszüljenek csak fel most is.” (Verboterror, 31.) A magyar irodalom klasszikusaival folytatott párbeszéd olykor az eredeti vers kontextusából kilépve, ironikus formában jelenik meg. Elbocsátó szép üzenet cím alatt Szkárosi az oroszok kivonulását örökíti meg („Húzzatok a faszba, van rá okotok! / A ruszki picsába, orosz robotok! / Maradunk a puszta ország szegletén! / Mi a fasznak nekünk oxygén?”).

Az Egy másik ember. Eszmélkedéstörténeti emlékirat című kötet címlapján Szkárosi megduplázott alakban kötéllel a nyakában látható. Az egyik „énje” profilból, becsukott szemmel, a másik szemből, vigyorral az arcán néz az olvasóra. Az Égzsák Az akasztott ember távozik című verssel indul, mely mintha a fényképet illusztrálná. „Jövőmért ne aggódjatok. / Ha mégis kertet akarnátok / – de miért volna ily célotok? – / a tövenként szétültetett virágágyásra gondoljatok, / a dísznyugdíjas kertészekre, / meg akikről mindig hallgatni fognak. / Akikről TUDNI sem fognak. / Nem segéd uromk szine eleüt: / kivonom a hullámat KÖZÜLETEK.” A műben a Halotti Beszéd megidézése ironikus formában jelenik meg, hiszen a lírai én a szövegemlékkel ellentétben nem kér segítséget az „Úr színe előtt”.

A kötetet olvasva és a CD-ket hallgatva a versben megjelenő dísznyugdíjas kertészek (költői) képe helyett, sokkal inkább azt a könyv végén szereplő, 1968-ban készült, a Küldetés című vers mellé helyezett fényképet érzem jellemzőnek a szerzőre, amin 16 évesen kényelmesen elnyújtózik, olyan arccal, mint aki tudja, hogy mikor érdemes jelen lenni, s mikor elég csak szemlélődni, kicsit hátradőlni. Hiszen a küldetés teljesítve van.

Szkárosi Endre: Égzsák. Szkár Channel. Régi és új hangköltemények. AmbrooBook, Győr, 2020