dunszt.sk

kultmag

„Nem számít, mennyi ideig tart majd ez a forradalom”

Egy közkeletű elgondolás szerint a nők már a 20. század elején kivívták maguknak az egyenjogúságot, így a feminista mozgalmak már nyitott kapukat döngetnek, amikor a nők jogaiért szállnak síkra. Az amerikai nézők jelentős százaléka – derült ki egy felmérésből – pedig egyenesen abban a hitben él, hogy a szabadság földjeként aposztrofált USA alkotmányának már régóta szerves részét képezi a nemek egyenjogúságát kimondó törvény. Az Emmy-díjra jelölt Mrs. America azonban keményen rácáfol ezekre a vélekedésekre egy olyan politikai küzdelem eseményeinek ábrázolásán keresztül, mely meghatározó szereppel bírt az 1970-es évek Amerikájának kultúrtörténetében.

A Dahvi Waller által megálmodott, egy évtized történéseit felölelő sorozat a nemek egyenjogúságáról szóló törvény (Equal Rights Amendment – ERA) ratifikálására irányuló törekvéseket, s a körülötte kialakuló politikai harcokat mutatja be. A főszerepet azonban meglepő módon nem egy nőjogi aktivista, hanem a feminista mozgalom egyik legjelentősebb ellenfele, a konzervatív Phyllis Schlafly tölti be. Az USA és a Szovjetunió fegyverkezési versenyével kapcsolatos szakértői véleményét sikertelenül hallató Schlafly abban a reményben vállalta fel a háziasszonyok jogainak védelmét, hogy ezáltal végre politikai befolyásra és ismertségre tehessen szert. Noha az első rész az ő személyére és motivációira koncentrál, a 9 részes sorozat további részeiben az amerikai feminista mozgalom prominens képviselői (Gloria Steinem, Betty Friedan, Bella Abzug, Shirley Chisholm, Jill Ruckelshaus) is előtérbe kerülnek egy-egy epizód erejéig. Ez a történetmesélési mód egyrészt azt emeli ki, hogy – az ERA-ellenes mozgalommal ellentétben – a feministák mozgalmát nem kizárólag egyetlen ember neve fémjelzi, másrészt pedig azt, hogy az általuk felvetett problémák is jóval sokrétűbbek.

A téma jellege miatt fennállt az a veszély, hogy a sorozat az eseményeket a „jók” és „rosszak” küzdelmén alapuló hollywoodi narratíva keretei között mutatja majd be, azonban a Mrs. America ennél jóval komplexebb dramaturgiával bír. Mindvégig érezhető benne ugyanis az az alkotói törekvés, hogy az egyes szereplőket összetett jellemmel bíró alakokként mutassa be, s ezzel párhuzamosan az egyes oldalak heterogenitását is hangsúlyozza. Hiszen míg például Schlafly keresztény értékrendet követő mozgalmához rasszista, Ku-Klux-Klánnal szimpatizáló tagok is csatlakoznak (amit saját tábora növelésének érdekében Schlafly hajlandó elnézni), addig a feministák oldalán álló, nagy hatású könyvével (A női misztikum – 1963) hírnevet szerző Betty Friedan kezdetben nem támogatja a leszbikus nők ügyét, Bella Abzug pedig hajlandó szemet hunyni a kongresszusi titkárnők szexuális zaklatása felett az érintett képviselők támogatásának megtartása érdekében.

Az egyes alakok ellentmondásos vagy megosztó viselkedése az előbbiekből adódóan ugyancsak cselekményképző erővel bír. A sorozat leginkább a címszereplő Schlafly személyére helyezi a hangsúlyt e tekintetben, aki bár a háziasszonyok és édesanyák jogainak érdekében kampányol, politikai elfoglaltságai miatt gyerekeivel főként – az általa kigúnyolt hajadonok közé tartozó – sógornője foglalkozik, háztartását egy fekete bejárónő vezeti, a mozgalom adminisztratív ügyeinek intézését pedig ironikus módon a háztartáson kívüli munkavégzés terhétől megkímélni kívánt háziasszonyokra bízza. De a sorozat a feminista mozgalom tagjainak problematikus viselkedésére is ráirányítja a figyelmet. A negyedik epizódban például azt láthatjuk, miként veszti el Betty Friedan az önkontrollját az általa kezdeményezett nyilvános vitában Schlafly személyeskedő érveinek hatására, rossz fényt vetve ezáltal a feministák mozgalmára is. A Mrs. America emellett az ERA-mozgalom sikerét veszélyeztető döntéseket, álláspontokat is fókuszba állítja; például azt, ahogy a kompromisszumkötésre hajló Bella Abzug a leszbikusok ügye mögül kihátrálva elveszíti a lehetőséget az elnökkel való találkozásra – melyet egy, a nő döntésén felháborodó érintett hozott volna tető alá –, vagy azokat a feministákra vonatkozó kritikákat, melyek szerint a mozgalom leginkább a heteroszexuális, fehér középosztálybeli nők problémáira koncentrál, s a háztartásbeli feleségeket agymosottaknak tartja.

A sorozat alkotói számára elsődleges fontosságú volt az autentikusság elve, mely az egyes viták, beszédek újraforgatásában, az archív felvételek, illetve a kor közkedvelt slágereinek (a főcímdalnak Beethoven V. szimfóniájának Walter Murphy-féle diszkós feldolgozását választották) felhasználásában, valamint az 1970-es évek színvilágát és grafikáját megidéző főcímben is megnyilvánul. Ugyanakkor – ahogy arra a készítők az egyes epizódok előtt felhívják a figyelmet – a filmben számos fiktív párbeszéd és jelenet is helyet kapott. Ez teljesen természetes a valós történéseken és alakokon alapuló sorozatok esetében, hiszen egyrészt nem minden esetben áll rendelkezésre hiteles forrás az alkotók számára, másrészt egy-egy dramaturgiai ív kirajzolása is szükségessé tehet bizonyos változtatásokat. Az utóbbi megoldás egyik legfontosabb példáját egy archív felvételek alapján leellenőrizhető, s a sorozatban látottaktól eltérő módon lezajló tévés vita képezi; míg ugyanis a Mrs. Americában a Schlafly- és a Fasteau-házaspár nyilvános diszkussziójából az utóbbi kerül ki győztesen, addig a valóságban éppen a vitát kezdeményező Brenda Feigen-Fasteau volt az, aki igazának alátámasztásához egy kitalált ügyet hozott fel példának. Az ilyen változtatások minden bizonnyal a cselekmény fordulatosabbá tételét szolgálták, hiszen egy korábbi epizódban – ahogy arról már szó volt – Betty Friedan kerül ki bizonyos értelemben vesztesen a Phillys Schlaflyvel folytatott diszkusszióból, így a tévé által közvetített vitát egyfajta „visszavágóként” jeleníti meg a sorozat.

Noha a Mrs. America alkotói igyekeztek nem fekete-fehéren bemutatni az egyes oldalak képviselőit, ábrázolásuk a kontrasztos esztétika jegyében történik. A féligazságokra és félelemkeltésre épülő retorikával (a feministák koedukált mosdókat hoznának létre, a nőket is besoroztatnák katonának, csorbítanák az elvált anyák jogait stb.) élő Schlafly beszédeit statikus, egyetlen személyt középpontba állító kamerakezelés jellemzi, míg a feministák jeleneteire jóval dinamikusabb fényképezési mód jellemző. Emellett a sorozat az utóbbiakhoz az akadályok legyőzésének – melyet a STOP ERA mozgalom tagjai háborús előrenyomuláshoz hasonlatos megmozdulásként élnek meg – szimbolikáját kapcsolja, s küzdelmeik csúcspontjaként az 1977-es houstoni konferenciát jeleníti meg, melyen egy felemelő jelenet keretében a mozgalmon belüli ellentétek is feloldódnak. A konferencián történtek azonban nemcsak a feministák számára jelentenek mérföldkövet, hanem a Schlafly mozgalmához tartozó, ám annak tagjaitól egy adminisztratív hiba következtében elsodródó Alice számára is, akinek gondolkodásmódjában a korábban démonizált, abortuszpárti ellenmozgalom tagjaival való megismerkedése mélyreható változásokat idéz elő.

Bár az ERA elbukásának lehetséges okait a sorozat érzékelteti, és bizonyos esetekben előre is vetíti, a ratifikációs törekvések elbukásának szereplőkre gyakorolt hatását nem dramatizálja. Ugyanakkor a néző a sorozat mai helyzetre is kitekintést nyújtó epilógusából arról értesül, hogy hiába hárult el minden akadály – a korábban kiszabott ratifikációs határidőt eltörölték, az elmúlt évek során a hiányzó három állam is ratifikálta az ERA-t –, az egyenlőségi törvény a mai napig nem képezi részét az USA alkotmányának, így a sorozatban ábrázolt kudarc hosszú távú következményekkel járt. S bár ez Schlafly szempontjából győzelemnek tekinthető, bizonyos tekintetben ő is vesztesen került ki a helyzetből, hiszen hiába mozgósította magát és követőit Ronald Reagan politikai kampányának támogatása érdekében, végül mégsem kapta meg a cserébe neki ígért politikai pozíciót.

Az egyes politikai megmozdulások komplex bemutatásához az árnyalt színészi alakítások is hozzájárulnak. A címszerepben látható Cate Blanchett egy rendkívül intelligens és karizmatikus nőt jelenít meg, s jó érzékkel lavírozik a rideg mosolyú, helyzetével elégedettnek tűnő nő álarca, illetve a sebezhető, s a kongresszusi képviselői poszt elérhetetlensége miatt frusztrált nő arca között. Rose Byrne Gloria Steinem szerepében egy olyan feminista értékrend iránt elkötelezett, erős nőt kelt életre, aki a szépsége miatti zaklatásokkal, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetésének nehézségeivel küzd. Szintén emlékezetes alakítást nyújt a feminista mozgalomban személyisége miatt elszigeteltté váló Betty Friedant játszó Tracey Ullmann, az ERA-mozgalom kompromisszumra kész anyafigurájaként megjelenített Bella Abzugot megformáló Margo Martindale, a fehér és fekete nők jogaiért egyaránt, s minden nehézség ellenére kiálló Shirley Chisholmot alakító Uzo Aduba, a Schlafly politikájában egyre inkább elbizonytalanodó, s végül saját útjára lépő Alice-t játszó Sarah Paulson, valamint a feleségét alapvetően támogató, de annak sikereire olykor féltékeny Fred Schlafly-t megformáló John Slattery is. A valós és fikciós elemekből egyaránt építkező Mrs. America tehát árnyaltan mutatja be az USA egyik legfontosabb politikai küzdelmében szerepet játszó valós alakokat és cselekedeteiket, s egyúttal azokra az ügyekre is ráirányítja a figyelmet, melyek még napjaink (amerikai) politikájában is meghatározó szereppel bírnak.

A sorozat adatlapja a Mafabon

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket