dunszt.sk

kultmag

Új dokumentumfilm készült Jimi Hendrixről

A virtuóz gitáros és énekes halálának ötvenedik évfordulójára emlékezett nemrégiben a világ, azé a legendáéra, akinek 1970. szeptember 18-án bekövetkezett halála tragikusan gyorsan vetett véget felfelé ívelő zenészkarrierjének. Hendrix rövid élete során köztudottan nem vetette meg az alkohol és a kábítószerek társaságát, előadásmódjával és tehetségével azonban egyedi és megismételhetetlen nyomot hagyott maga után a zenei világban.

Jimi Hendrix legnagyobb sikereit a Jimi Hendrix Experience és a Band of Gypsys nevű bandákkal érte el. Felléptek a Woodstock fesztiválon és a világ számos helyén. Amerikai turnéjuk utolsó állomása egy nem tervezett koncert volt Mauin, a Hawaii-szigetek egyikén egy tűzhányó tövében. A rögtönzött koncertig kalandos út vezetett: Hendrix menedzsere, Michael Jeffery meggyőzte a Warner Bros.-t, hogy a banda stúdióalbumának elkészítésén kívül finanszírozza a róluk készülő dokumentumfilmet, a Rainbow Bridge-t is, cserébe a filmstúdió megkapja a film soundtracklistájának szerzői jogait, köztük néhány új Hendrix-számmal. Az alku megkötését követően azonban számos rossz döntés és még rosszabb szervezés miatt úgy tűnt, hogy a film nagy bukás lesz, ezért – végső kétségbeesésükben – a készítők kitalálták a maui jelenetet, és remélték, hogy az majd dob a gyenge film népszerűségén.

A koncert nagy sikert aratott. Ezután Hendrix visszament New York-ba, hogy befejezze az albumát, majd európai turnéjára indult. Londonban hunyt el. Erről és általában Hendrix életművéről, páratlan zenei érzékéről és megismételhetetlen gitárjátékáról készült egy új dokumentumfilm Music, Money, Madness… Jimi Hendrix In Maui címmel, amely hűen és Hendrix életének minden aspektusát bemutatva szeretne emléket állítani minden idők egyik legnagyobb rockzenészének. A film november 20-án jelenik meg Blu-rayen, és tartalmazza a maui koncertről készült felvételt is.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket