dunszt.sk

kultmag

Kafka-díj: Kundera irodalmi munkásságát díjazzák

2020-ban a Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat, mely 10 ezer dolláros pénzjutalommal jár, Milan Kundera cseh irodalmár kapja. A 92. évében járó író regényei világszerte ismertek és elismertek, közel ötven nyelvre fordították le őket. A Franciaországban élő, cseh származású Kundera a megtiszteltetést örömmel fogadta, mivel (ahogy ő fejezte ki magát) „Kafkát magához nagyon közeli írónak érzi”.

A Franz Kafka-díjat 2001-ben alapították, nemzetközi zsűri ítéli oda, Prága városa és a Franz Kafka Társaság (elnöke Vladimír Železný cseh politikus, zsurnaliszta) támogatja: a bronzból készült plakett Kafka prágai szobrát ábrázolja. Az elismerést idén 20. alkalommal adják át, az eddig díjazottak közt szerepel többek közt Nádas Péter is, aki 2003-ban vehette át a rangos elismerést.

A 91 éves Milan Kundera pályafutását költőként kezdte, az elismertséget verseskötetei hozták meg számára. Első regénye, a Tréfa 1965-ben jelent meg. Franciaoszágba 1975-ben emigrált, majd 1981-ben kapta meg a francia állampolgárságot (1979-ben megfosztották cseh állampolgárságától A nevetés és felejtés könyve című regénye miatt). Leghíresebb regénye A lét elviselhetetlen könnyűsége (1982), amely kiváló példája annak, hogy lehet megőrizni egy mű szépirodalmi jellegét, miközben komoly filozófiai-történelmi-politikai eszmefuttatásokat boncolgat.

Kundera életműve tökéletesen megfelel a díj odaítéléséhez megszabott feltételeknek: írásai tükrözik a közép-európai szellemi értékeket, eszmeiséget; munkáival hozzájárult a demokrácia és a humanizmus alapelveinek terjesztéséhez.

A Franz Kafka kulturális és irodalmi befolyásának emlékére állított díjat a prágai Óvárosi városházán adják majd át ünnepélyes keretek közt, a tervek szerint október második felében.

Fotó: wikipedia

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket