Bevezetés Camus egzisztencializmusába

Napjaink világnézeti és identitásbeli válsága és az ebből adódó bizonytalanság nem újkeletű jelenség. A válságérzés és az értékek megkérdőjelezése a huszadik század elején megjelenő egzisztencializmus jellemző jegyeként is felfogható. A lét hiábavalósága és végességének tudatosítása Albert Camus-nél jelenik meg a legerőteljesebben. Bár Camus-t sokan nem tartják „igazi“ egzisztencialistának, az inherens értelmetlenség érzése és a fundamentális értékektől való elszakadás éppen ezt a filozófust emeli ki kortársai közül és teszi aktuálissá.

Camus abszurd létfelfogása személyes és történelmi események, jelenségek hatásával magyarázható. A múlt század eleji háborús hangulat és Európa országainak konfliktusai, majd a kirobbanó háború és annak következményei miatt Camus – és mások is – egyre gyakrabban tették fel a kérdést, hogy mi értelme van az életnek. Albert Camus válasza nagyjából Sziszüphosz mítoszán keresztül magyarázható meg: a mitológiai alak – akárcsak az ember – élethosszig tartó kitartó, ámde értelmetlen munkát végez. Az értelmetlenség, a hiábavalóság vonatkozhat magára az életre általánosságban. A filozófus szerint az ember meggyőzi önmagát, hogy valahova tartozik és hogy irányíthatja az életét. Ez azonban csupán illúzió, a boldogság elérése pedig ezen tény beismerésének függvénye.

Az eredeti cikk itt olvasható.