Teljes lélekjelenléttel a legjobb

Az elmúlt három hónapban rengeteg színház költözött az online térbe archív felvételekkel vagy más videókkal. Megismerkedhettünk sok mesével, dallal, verssel vagy prózával számos színész tolmácsolásának köszönhetően.  Szirtes Tamás rendezése kapásból az online térbe, annak virtuális közönsége számára készült: A Madách Színház által bemutatott, Örökké fogd a kezem! című produkciót „igazi” színházi előadáshoz híven csak a megadott dátumokon, ott és akkor tekinthette meg a láthatatlan közönség, teret adva így a megismételhetetlenségnek és az abból fakadó izgalomnak.

Carol Rocamora a New York-i művészeti egyetem tanára. Csehov több művét lefordította már angolra. A stílusismeret és a mély empátia is érződik Örökké fogd a kezem! című művében, amelynek 2001-ben volt az ősbemutatója. A mű Csehov és szerelme, később felesége, Olga Knipper levelezésén alapul. Van valami hátborzongatóan szép abban, ha művész házaspár játszik művész házaspárt a (virtuális) színpadon. Ezzel együtt azonban óhatatlanul is kiérződik a marketingfogás íze, Rudolf Péter és Nagy-Kállózy Eszter ráadásul a szakmai mellett társadalmi elismerésnek is örvend, miként ez Csehovra és Knipperre is jellemző volt akkoriban. A levelek a színművészek, a színházban dolgozók, a színháznak élők mindennapi problémáit tárják fel a drámaíró és a Moszkvai Művész Színház vezető színésznőjének szemüvegén keresztül.

A magyar színész házaspár előtt minden bizonnyal ismerős – saját vagy környezete tapasztalatának köszönhetően – az a folyamat, ahogyan küzd magában egy népszerű színésznő, akinek majd’ minden este játszania kell, miközben legszívesebben a beteg férjével lenne otthon. Vagy, amikor a színész szeretne helyt állni rendezője és a színházat másképpen látó párja előtt is. Vagy az, milyen mardosó lehet a szégyenkezés, amikor a művésznő a premiert követő bulin újra fiatalnak és gondtalannak érzi magát, és nem ad hírt magáról az otthonülő, távol levő férjének. Egyszerűen azért, mert elfelejtette.

Rocamora darabja kellően érzelmes, egyszerre vegyíti a naplóbejegyzésként ható, narráló részeket, illetve a személyesebb hangvételű mondatokat. Feltárul előttünk Sztanyiszlavszkij akkori színháza, megismerkedünk színházi aspektusokkal, és még a korszakalkotó rendező, valamint Csehov kutya-macska jellegű szakmai kapcsolatából is kapunk egy kis ízelítőt. Igaz, Knipper szempontja, az ő levelei képezik inkább a dráma magját, Csehov gondolatai olykor mintha csak kísérőként vennének részt a drámában. 

Marketing ide, együttérzés oda, Szirtes a lehető legjobb színészpárost kérte fel erre a feladatra. Nem kis színészi teljesítmény estéről estére, nézői tekintetek híján csupán egy kamera pici szemének átéléssel és meggyőzően játszani: Rudolf és Nagy-Kállózy összjátékában az a legmeghatóbb, hogy szinte átüti a képernyőt az a vehemencia és az az energia, amellyel hisznek abban, hogy van kinek játszani, van, aki figyeli őket a túloldalról. Ez a fajta online előadásmód azért is különbözik a felolvasásos, verses vagy egyéb más, a karantén idején született videóktól, mert míg az utóbbinál a felvétel pillanatában a színész tudja, hogy nem vagy alig látja valaki, és a már megcsinált, véglegesen rögzített produktumot kínálja megtekintésre, addig itt csakis abban a másfél órában látjuk a hibázás eshetőségét is magába rejtő előadást. Néha megbotlik Nagy-Kállózy nyelve, máskor mintha Rudolf kicsit későn lépne be a jelenetbe, de ez itt most még annyira sem baj, mint egyébként.  Ezáltal lüktet az egész a virtuális térben. Ugyancsak ezt a lüktetést szolgálják a jelenetek aláfestőjeként komponált, romantikus hangvételű, kortalannak ható zenei betétek (Gulyás Levente munkája).

Rudolf színészileg és emberileg is kellően érett és tapasztalt ahhoz, hogy a lehető legempatikusabb módon keltse életre a kissé fanyar humorú, befelé forduló, az alkotói vágytól folyton lobogó Csehovot. Nagy-Kállózy pedig nőként és színészként is sokoldalú, lágy és kemény egyszerre. Változatos eszköztárral rendelkezik, ily módon az ő tolmácsolásában Olga Knipper sosem hiteltelen.

Miközben nézem az előadást, idegenszerű érzés, a valós színpad hiánya csupán egy-egy érzelmesebb és szentimentálisabb jelenetnél tudatosul bennem. A színpadon a távolságok és a nagy terek miatt a színészeknek olykor „illik” kicsit soknak lenniük: eltúlzott gesztusok, jobb artikuláció, harsányabb kifejezésmód. Amíg a méretek miatt az egészséges léptékű, alakításbéli túlzások szépen oszlanak el a deszkákon, és teszik teljessé a karaktert meg az előadást, addig itt, a kamera szűk szemére koncentrálódva egy-egy karlendítés túl nagy, egy-egy kifakadás túl közeli, már-már ripacsos hatást kel. A színészek nem érzik a távolságot a virtuális nézőtérhez képest, így nehezebben is „lövik” be, mi a sok és mi a kevés. Hiszen mindeközben tudják, hogy hivatalosan nem filmben, hanem előadásban játszanak. Valószínűleg a hangjátékos forma tompítana ezeken az eltúlzottan előadott mondatokon, ám itt a vizuális adalék csak felerősíti azokat. Ugyanakkor Szirtes Tamás is elsősorban színházi rendező, így elképzelhető, hogy instrukcióit a valós színpadon szerzett rutinja határozta meg, semmint az online előadás mikéntje. 

A tér, nevezetesen a házaspár nappalijának egy része, külön jót tett az anyag intimitásának és személyességének, hiszen a dráma már alapvetően is lakásszínházi körülményeket kíván. Ha a hangsúlyozást és a tónusokat nem is mindig találta el, Szirtes jól döntött, amikor a felfokozott, már-már az erotika határát súroló levélrészleteket egészen finom gesztusokkal illusztrálta. Hogy példát is említsek: a szerelmi vallomásnál a színészek nem egymásnak esnek a kanapén, hanem megölelik egymást. Vagy amikor Olga Moszkvából ír a Jaltában gyógyuló Csehovnak, a pár csupán hátat fordít egymásnak, és nem mennek teátrálisan a szoba két sarkába. 

Egyedi és nem hiábavaló kísérletre vállalkoztak az alkotók, amikor a vírushelyzet miatt ilyen formában mutatták be Rocamora művét. S bár az eddig nyilvánosságra hozott felvételek és videók között talán ez a megoldás közelít leginkább az élő színház varázsához, mégis, mindenhogyan jó, de a nézőtérről, a sokszor kényelmetlen ülésekről nézve, élőben, a lélek teljes jelenlétével a legjobb. 

Carol Rocamora: Örökké fogd a kezem
Fordította: Csukás Barnabás, Csukás Márton
Anton Csehov: Rudolf Péter
Olga Knyipper: Nagy-Kálózy Eszter
Zeneszerző: Gulyás Levente
Rendező: Szirtes Tamás