dunszt.sk

kultmag

Anthony Hopkins újabb Oscar-esélyes főszerepet játszik

SME szlovák napilapban közölt cikk szerint Anthony Hopkins Oscar-díjas (A bárányok hallgatnak, 1991) színész legújabb alakítása szintén esélyes az Oscarra. A filmadaptáció Florian Zeller francia író Le Pere című Molière-díjas színművéből készült, melyet 2012-ben mutattak be a szerző rendezésében Párizsban. Később a londoni West Enden rendezte meg James McDonald, 2016-ban pedig a Broadwayn láthatta a közönség (Doug Hughes rendezésében). Az előadás több Tony- és Laurence Olivier-díjat is kapott. A színdarab Magyarországon is megtekinthető volt Apa címmel, az Orlai Produkció jóvoltából, Gáspár Ildikó rendezésében.

Magát a filmet is Zeller rendezte, Christopher Hamptonnel (megszokott fordítójával) együttműködve. A produkció premierje idén januárban a Sundance Filmfesztiválon volt, amelyet nemzetközi szinten is a világ legjelentősebb független filmfesztiváljaként tartanak számon; majd júniusban, a 73. cannes-i filmfesztivál filmvásárán mutatták be a forgalmazóknak. Pár hete a 45. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál programjában is vetítették.

A filmben Hopkins egy korábban magabiztos, erős, független férfi, aki időskorára embertpróbáló küzdelmet folytat a demencia előrehaladott állapotával, már nem hagyatkozhat az elméjére, lassan minden szétesik körülötte. Bár lánya, Anne partnerével Párizsba költözik, az édesapa minden segítséget visszautasít. Nem csak Anthony talpon maradásért vívott harca, de a lány vívódásai is életre kelnek a vásznon. Hopkins egy elbűvölő öregember szerepét kapta, akinek vannak jobb és rosszabb napjai. A nyolcvankét éves színész remekül adja vissza olykor humoros és sármos játékával a fájó bizonytalanság kínjait. Rásegít minderre a rendező nem szokványos megoldása: a néző ugyanis itt nem megfigyelőként van jelen, hogy reálisan lássa a történéseket, hanem minden az apa szemszögéből van bemutatva. Így a film nem csak szórakoztató, de igazán megható is.

A film másik főszereplője Olivia Colman, aki szintén kapott már Oscart A kedvenc (2018) című filmben nyújtott alakításáért; a mellékszerepeket Mark Gattis, Olivia Williams, Imogen Poots és Rufus Sewell játsszák.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket