dunszt.sk

kultmag

A szlovák kormány támogatását várják a kulturális és kreatív iparban dolgozók

Hat hónapnyi sikertelen tárgyalás után a művészeti szervezetek tisztviselői nyílt levelet írtak Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek. Arra hívják fel a figyelmét, hogy a beígért „elsősegély” még nem érkezett meg, a kulturális és kreatív ipar máig nem kapott támogatást a kormánytól ebben a rendkívüli, szorult helyzetben, amit a koronavírus-járvány okozott. Az elmaradt bevételek hatalmas kiesést jelentenek számukra, sokan közülük a túlélésért küzdenek.

Kritizálják a kormány problémához való hozzáállását: úgy vélik, az illetékesek elbagatellizálják a helyzetet, és úgy tesznek, mintha csak pár művészről lenne szó. Valójában azonban rengeteg ember sorsa került veszélybe. A kulturális és kreatív iparban alkalmazottak száma túllépi a 220 ezret, ami a dolgozók kb. 9 százalékát teszi ki. Ezen állampolgárok munkája az elmúlt hét hónap folyamán több mint 80 százalékkal esett vissza, egyes ágazatokban pedig 90 százalékkal. „Nem komédiások vagyunk, hanem egy ipar, amely rengeteg embert foglalkoztat” – mondják.

A levélbe belefoglalták: nem értenek egyet azzal sem, hogy a problémát a Szlovák Kulturális Minisztériumnak kellene megoldania, mivel a jelenlegi helyzetben az meghaladja a minisztérium hatáskörét.

A felsorolt tényekre hivatkozva felszólították a miniszterelnököt, hogy foglalkozzon a problémával és sürgesse meg a támogatás ügyét.

A nyílt levelet aláírók bejelentették, hogy október 14-én politikamentes tüntetést (#spoluzakultúru) szerveznek Pozsonyban.

További figyelemkeltés céljából az Andrej Bagar Színház (Nyitra) csatlakozott ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a kultúra támogatásáért folytatnak. A #WeMakeEvents kampány részeseként a színház impozáns épülete piros színnel van megvilágítva – ilyen módon is szeretnék felhívni az emberek figyelmét a kulturális ipart fenyegető veszélyekre; továbbá emlékeztetnek, hogy az élő kultúra haladéktalanul igényli a kormány támogatását, különben nem éli túl a jelenlegi, COVID-19 okozta krízishelyzetet. Dóczy Jaroslav, az Andrej Bagar Színház igazgatója azt nyilatkozta, hogy a piros színű megvilágítást nem csak az egynapos, egész világon tartó kampány idején (szeptember 30.) használják, hanem megtartják mindaddig, amíg a kompetens személyek nem fogalmaznak meg a kultúrát támogató intézkedéseket. Az első nyitrai színház Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott közleményben a vezetőség ezt írja: „Föl akarjuk hívni a figyelmet a színházunkat is érintő helyzet súlyosságára; és egyben támogatásunkról biztosítjuk, illetve szolidaritásunkat fejezzük ki minden művészeti, kulturális és kreatív ipar területein dolgozó kollégánk irányába.”

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket