dunszt.sk

kultmag

Összművészeti produkció készül a TRIP Hajón

Különleges vállalkozásra készül a Szkéné Színház, a TRIP Hajó és a Transzformáció Alapítvány: első közös előadásuk Jon Fosse Én vagyok a szél című posztdramatikus szövegét veszi alapul kiegészítve a tánc, a kortárs zene és a vizuális művészetek eszközeivel. A produkciót Szabó K. István rendezésében október 12-én mutatják be a TRIP Hajó nagytermében.

Fotók: Szkéné Színház

Alig-alig tűnnek fel a magyar színpadokon Jon Fosse dramatikus szövegei, pedig jelenleg is a kortárs norvég irodalom egyik legemblematikusabb alakjáról beszélhetünk, aki munkásságáért 2015-ben elnyerte az északi országok legfontosabb művészeti elismerését is, az Északi Tanács Irodalmi Díját. Drámái, melyek rendre egy messzi, kopár tengerpartra kalauzolnak, egyszerre igyekeznek megragadni a belső és külső tájakat: a sziklákkal barázdált kietlen vidék képe, a bonyolult időkezelés és az absztrakt, pszichologizáló szövegfolyam mind-mind az intenzív érzelmi világ megteremtésének költői eszköze. Nyelvének zeneisége egyfajta partitúrává alakítja a történet sorait, ez a partitúra pedig minden előadásban másként szólal meg:

„Hogy úgy mondjam, számomra a nyelvnek énekelnie kell. Nem csak a vers nyelvének, de a színdarab nyelvének is. Ahhoz, hogy a nyelv énekeljen egy versben, egy színdarabban vagy egy regényben, úgymond beszélnie kell önmagához, mindennek kommunikálnia kell ebben vagy abban a műben. Minden egyes vesszőnek! Akkor szerintem egyfajta kompozícióvá válik vagy – metaforikusabban – festménnyé. Amiket alapvetően írok, azokat dallamoknak is nevezhetjük. Ezt a dallamot el lehet énekelni különböző nyelveken, és elénekelhetőek népdalként, rockként vagy klasszikusként. Sokféleképpen működhet, amíg a dallam ott van!” – nyilatkozta Jon Fosse

Bár maga Szabó K. István először dolgozik a Szkénében, rendezéseivel már számos magyarországi és erdélyi színházban is találkozhattunk: pályája a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán indult, később a Tomcsa Sándor Színház főrendezőjeként és művészeti vezetőjeként folytatta munkáját, emellett dolgozott a temesvári Csiky Gergely Színházban, 2007-től az ARCA független színházat vezette Bukarestben, majd a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának művészeti igazgatójává választották. Az elmúlt évek során számos romániai színházban rendezett, de megfordult Németországban és az Egyesült Államokban is. Az Én vagyok a szél bemutatójára több éve készül Szorcsik Krisztával és Fazakas Júliával, akik a tavalyi évadban már bemutatkoztak a Szkéné közönségének: Szorcsik Kriszttát A pandák gyönyörű utazásában – a Transzformáció Alapítvány előadása – láthattuk, Fazakas Júlia pedig a repertoáron lévő Szeretett vezérünk című előadás főszerepét alakítja.

A Fosséra jellemző nyelvi-ritmikus komplexitásból is következik a produkció összművészetisége: Szabó K. István zeneszerzőnek a többszörösen díjazott – Magyarországon mind a POSZT-on, mind a 2019-es Színikritikusok Díjátadóján elnyerte a legjobb zeneszerzői munkáért járó elismerést – Cári Tibort kérte fel, az elsősorban improvizációkra épülő koreográfiáért pedig Böjti Natália, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója felel.   

Az alkotócsapat első közös munkája októberben két alkalommal, 12-én és 13-án este 19 órától látható a TRIP Hajón.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket