„Csak remélni lehet, hogy az emberi faj végre rádöbben saját felelősségére a földdel, és annak lakóival szemben”

Roskó Gábor képzőművész 2015 után jelentkezik újra önálló kiállítással. A barlangi gőte titkos élete című tárlat október 30-ig tekinthető meg a budapesti acb Galériában. A művészt a kiállítás kapcsán kérdeztük.

A barlangi gőte egy önmagában is különös állat, mintha régi, talán nem is valós, inkább mitológiai korokból maradt volna a barlangok mélyén életben. Izgalmas, hogy az ön narratív festészetének központjába most egy olyan lény áll, mely akár éveken át is képes mozdulatlan maradni. Vagyis pont egy olyan állattal történnek dolgok a képeken, amely nem az aktív cselekvőképességéről híres. Meséljen kérem erről a választásról, miért pont a barlangi gőte?

A vak barlangi gőte valódi tulajdonságaival nem vagyok tisztában. Az állatot természetesen metaforaként használom, az érzékenység, törékenység, szelídség szimbóluma, szemben azzal, ami körülvesz. A szélsőséges materializmus, erőszak, az empátia teljes hiánya az ellentettje ennek. Csak remélni lehet, hogy az emberi faj végre rádöbben saját felelősségére a földdel, és annak lakóival szemben.

Fülöp Tímea az Újművészeten írja a kiállításról, hogy az Ön festészetében „állandó a figurativitás, a narrativitás, néhány archetípus, mint a zsarnok lovas, a humor. Változik azonban az, ahogyan mindezekre tekint: újabb képei feltűnően sötétebbek, komorabbak.” De ugyanezt emelik ki az acb Galéria honlapján is a kiállítással kapcsolatban, hogy az „a korábbiaknál sokkal komorabb hangot üt meg.” Minek köszönhető ez a váltás?

Szűkebb és tágabb környezetünkben sem tapasztalom az igyekezetet, hogy lényegi változásokon gondolkodjunk, vagy valódi változásokért küzdjünk. Jelen pillanatban csak elszigetelt pontokként jelenik meg a 21. századhoz illeszkedő viselkedés, vásárlási szokások, médiahasználat, és egyáltalán a gondolkodás arról, ami körülvesz. Nem látom tehát okát a felhőtlenségnek. Az irónia azonban nélkülözhetetlen, és folyamatosan jelen van a munkámban. Ez enyhíti talán a sötét, vagy sötétebb tónust.

Az élet a legszebb ajándék című képén félreérthetetlen az aktuálpolitikai utalás. Ebből fakad a kérdésem is, hogy milyen szerepet tölt be az ön művészetében a közéletiségre való reflektálás? Én úgy gondolom, hogy jó, ha a művészet reflektál akár az irónia eszközével is az aktuális társadalmi-politikai helyzetre. Ön ezt hogy látja?

A korszellem, ezen belül az aktuális problémák természetesen érdekelnek. Ezek képi, képzőművészeti megjelenítése azonban egy másik, nehezebb kérdés. Részben művészettörténeti, részben a kor elvárásai, nevezzük divatnak, okán. A narráció kissé devalválódott az elmúlt évszázadok során, ezzel egyidejűleg mindig is jelen volt egy kritikusabb, talán hitelesebb  áramlat, és ebben pozitívabban látom a jelent, és a jövőt is, ahogy az újabb generációk szabadságszintje változik, nem csak az arrogancia irányában. Talán érzékenyebbek lesznek, vagy máris azok a demagógiára, a feudális viselkedésre.

A fotókat Tóth Dávid készítette az acb Galéria megbízásából.