dunszt.sk

kultmag

A világ legnagyobb könyvvására idén sem marad el

Idén tavasszal a koronavírus következtében sok németországi irodalmi esemény, könyvvásár elmaradt. Emiatt is fontos üzenet az 1949 óta megrendezett Frankfurti Könyvvásár idei, a vásár igazgatója által „különkiadás”-nak titulált rendezvénysorozat megtartása. Így változatlan időpontban (október 14–18.), de az online térben rendezik meg Frankfurtban a nemzetközi irodalmi szemlét.

Mivel azonban nemcsak Frankfurt am Mainban, de egész Németország területén jelentősen nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, a szervezők hétfőn úgy döntöttek, a 72. Frankfurti Könyvvásár összes olyan nyilvános rendezvényét lefújják, melyek a hét folyamán a több ezer négyzetméteres kiállításon kerültek volna megrendezésre. A vásár történetében először ún. digitális kirakatok helyettesítik majd a standokat szép számban, ugyanis a világ 85 országából összesen 2800 kiállító él ezzel a lehetőséggel. A könyvvásár eseményeit élőben közvetítik.

A minden év októberében megrendezésre kerülő irodalmi seregszemle a hagyományok szerint a szakmai napok után fesztivállá alakul, igazán színes kínálattal, mely író-olvasó találkozókat, felolvasásokat, konferenciákat, könyvbemutatókat foglal magába. Idén ezekből az eseményekből kevesebb lesz, de az érdeklődők a világ bármely pontjáról bekapcsolódhatnak. A könyvvásár igazgatója, Jürgen Boos szeretné ugyanis minimalizálni a fertőzésveszélyt. Kathrin Grün szóvivő már korábban is kihangsúlyozta: legfontosabb a kiállítók és a látogatók egészsége.

A Goethe szülővárosában megrendezett könyvvásáron 1988 óta hagyomány, hogy az adott évben egy-egy vendégország irodalmát és kultúráját állítják fókuszba. Magyarország 1999-ben volt a vásár díszvendége (a közép-kelet európai államok közül elsőként). A vasárnapig tartó rendezvénysorozat idei díszvendége Kanada, ám képviselői az utazási korlátozások miatt egyáltalán nem tudnak megjelenni a vásáron, sok más kiállítóhoz és látogatóhoz hasonlóan.

Az irodalmi szemle keretein belül több szakmai díj is átadásra kerül (Német Könyvdíj, Német Ifjúsági Irodalmi Díj…).

Monika Grütters német kulturális miniszter a kedd esti ünnepélyes online megnyitón úgy fogalmazott, a vásár átalakul „a sokszínűség virtuális ünnepévé”. Megjegyezte továbbá, hogy a német kormány 25 millió euróval támogatja a könyvipart, hogy az érintett cégek át tudjanak lendülni a koronavírus okozta krízishelyzeten. Az eredetileg nagyszabásúra tervezett megnyitó folyamán többen videóüzenet formájában tartották meg beszédüket.

A digitális kirakatok megtekinthetőek a vásár hivatalos portálján.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket