dunszt.sk

kultmag

PROMO: öt erdélyi költő verse a “címtelen föld”-ből

Kolozsváron 2008-ban jelent meg a Korunk és a Komp-Press Kiadó gondozásában A meghajlás művészete címmel az erdélyi fiatal, akkor még kezdő szerzők antológiája, majd ezt követte, 6 évvel később, 2014-ben az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége által kiadott Mozdonytűz. Fiatal írók antológiája.

Azóta felnőtt egy nemzedék, az említett antológiák szerzői közül néhány már ismert, több kötetes szerzővé érett, ugyanakkor a Mozdonytűz óta eltelt újabb 6 év, közben színre lépett egy teljesen új generáció is, velük együtt pedig egy újfajta költészet van kibontakozóban. Kevésbé jellemző rá a posztmodern cinizmus, paródia és pasztiché, amelyek helyét egy reflexívebb irónia, fokozott őszinteség és újfajta érzékenység vett át. Ezt az átalakult érzelmi struktúrát sokan kísérelték meg leírni, ezek közül a legintegratívabbnak a metamodernizmus javaslata bizonyult. Robin van den Akker és Timotheus Vermeulen szerint a metamodern érzelmi struktúra a modern naivitás, elhivatottság és autenticizmus, valamint a posztmodern eltávolodás, irónia és dekonstrukció közötti oszcillációban tételeződik. A címtelen föld antológia az erdélyi költészet új irányait és kísérleteit gyűjti össze, amelyeken tetten érhető a metamodern érzékenység.

Ide tartozik az utóbbi időben sokat vitatott “újkomolyság” fogalma, az ökológiai- és társadalmi tudatosság és reflexió, testiség és testtudat kérdései az információ korában, a popkultúra vs. magaskultúra, de szűkebb értelemben a kisebbségi lét, az ellentmondásos kelet-európai realitás problémakörei a 21. századi globalizált világban.

Mit jelenthet a hitelesség az azonnaliság és avulás korában? Hogyan kell viszonyulnom a környezetemhez a közösségi média és a fake news sűrűjében? Hogyan és mivé alakultak át emberi kapcsolataim? Mik a kilátásaim a túlnépesedett világban erdélyiként és kisebbségiként, nőként és férfiként? Mi az, amiért felelősséget kell vállalnom? Hogyan kell egyszerre lépést tartanom a világgal, döntéseket hoznom, és valamilyen módon viszonyulnom kultúrához, hagyományhoz, valláshoz, családhoz? Valóban közeleg a világvége? Ha igen, mi lesz utána? Ha meg nem, akkor mi jön még?

Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják az (fiatal) erdélyi költőket, akik a legkülönbözőbb versnyelveken alkotnak a vallomásos költészettől a formai játékon át a poszt-apokaliptikus- és biopunk víziókig. A kisebbségi tapasztalaton túl – vagy épp abból adódóan – érzékelhető egyfajta, “otthonról hozott” (poszt)irónia, ami nem funkciója, hanem inkább előfeltétele versbeszédüknek. Szintén felfedezhető egy, ezt erősítő, komplex kulturális- és társadalmi háttér, illetve az ezeket ellenpontozó nyers őszinteség és lelki realizmus.

Elsősorban a legfiatalabbak sorolhatók ide, akik az elmúlt években kezdtek publikálni, mint Gál Hunor, Gothár Tamás, György Alida, Juhász-Boylan Kincső, Kali Ágnes, Kemenes Henriette, Kulcsár Edmond, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Ozsváth Zsuzsa, Sánta Miriám, Sárkány Tímea, Sztercey Szabolcs és Vass Csaba; majd azok, akik Mozdonytűz körül bukkantak fel, mint André Ferenc, Győrfi Kata, Kulcsár Árpád, Serestély Zalán, Székely Örs és Varga László Edgár; de itt a helye azoknak az is, akik már jó ideje alkotnak, de mostanában új hangokon szólaltak meg, mint Benke András, Borbély András, Fischer Botond és Gondos Mária Magdolna; valamint a Meghajlás művészetében is helyet kapó Horváth Benji, Láng Orsolya és Visky Zsolt.

Az antológia teljes előszava itt olvasható.

Az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ közös kiadványát a kötetben szereplő öt költő művével ajánljuk:

Varga László Edgár: marius meg egy magyar nő

december van és jöttek ellenőrizni a gázvezetéket
marius jött meg egy magyar nő akinek nem jegyeztem meg a nevét
a nő papírozik (kitölti a számlát) mariusnál van a műszer
azzal pásztáz végig gondterhelten a gázcső mentén
marius nevét csak azért jegyeztem meg
mert később felírta egy cetlire a telefonszámával együtt
mert szerinte enyhén szivárog itt-ott a gáz
ő meg ugyebár gázvezeték-szerelő
amikor épp nem a kötelező ellenőrzéseket végzi
szóval hívjam nyugodtan marius 0741 satöbbi
olcsón kicseréli amit ki kell
a cetlire még két dolgot ír fel:
rob ½ gaz és rob ¾ gaz – ezeket kell megvenni
de ne a dedemanban mert ott drága – oktat
én meg arra gondolok hogy fordulna ki a beled marius
mert én is láttam a műszer kijelzőjét amikor a két
említett kis biszbasz csődarabhoz ért
és azt írta hogy 0 – azaz nulla
szóval át akartál verni marius
boldog karácsonyt baszd meg

míg az ablakból nézem ahogy
az utcán távolodnak (a magyar nővel)
arra gondolok hogy a világ mégiscsak egy szar hely
aztán arra hogy a világ mégsem annyira szar hely
mert ez végül is csak döntés kérdése
és én hol így döntök hol úgy
nehogy valaminek a lehetőségét elmulasszam

most épp leszoktam a cigiről (úgy döntöttem)
de azért rágyújtok tüntetően a konyhában
ahol ugyebár szivárog a gáz
és megpróbálom átfújni egyik füstkarikát a másikon
de nem érzek semmi elégedettséget
amikor végre sikerül

marius cetlijét azért elteszem
ha nagyon berúgok szilveszterkor felhívom talán
vagy írok neki egy sms-t

Gondos Mária Magdolna: Dagonya

A buzi szó a tévéből ered,
az anya mondja, amikor
két lány a tévében azt énekli,
hogy nászt, ne dagonyát.

Ami az apa szájából ered,
az nem szó, hanem köpet.
A kommunisták, a szovjetek
és a németek miatt, a rendszer
és az államosítás miatt,
a rendszerváltók és a falu szája miatt
kell neki a tisztaszobában a szőnyegre köpni,
ha buzikat lát.

Keresztet kell vetni, ha az ember feszületet lát.
Háromszor kell elköpködni,
Isten őrizzen meg tőle, ha testi fogyatékot.
Felvágni a marást és kiszívni a kígyómérget,
ha nincs lyukas fogad. Inni, ha másnapos vagy.
Felkötni magad, ha akasztanivaló.
Egyszer egy az egy.

A leszbikus szó a gyermektől ered,
de több mint valószínű, a tévéből szedte.
Kétszer kettő öt.

Ó, Amerika, ne vigy minket a nászba,
szabadíts meg magadtól,
ments meg minket a szabadpiaci verseny szellemétől,
küldd rá szellemirtóidat!
Ó, Oroszország, te már sokkal rosszabbul
hangzol felsóhajtómódban. Hová lett a t.A.T.u.?

Ó, élet, nem hiányzik már az egyszerűség!
Nem hiányzik, tudni, mit kell tenni!
Nem hiányzik a visszafogott hangnem!
Nem, nem, nem, nem, nem, nem.
És már ezt is értem:
annyiszor ismétlem, ahányszor kell,
nem ahányszor merem.
Az etimológiát még kedvelem,
a ragrímeket bennhagyom,
és még szólok is, hogy én
ezt tudom, kíméletlen önvizsgálattal
és iróniával védekezem. Ez a köpet a perzsán.

Óóóó, barátaim, még a védekezéstől sem kell félni!

Székely Örs: Zeneiskola Brassóban

tanárnő, azért sírok, mert elköltöznek ősszel a madarak, mert az ősz szomorú, és mert a zongora kényszer. utálom, ordítanak rám, ezért sírok, nem gyakorolom ki a cernovodeanu-kötet ostoba gyakorlatait, helyette leveleket gereblyélek, mérget szórok le meztelencsigáknak, az udvaron van egy mészgödör, majdnem belemászom. 

tanárnő, emlékszem a festetics-kastélyra, amikor nyaraltunk, külföldön, aminek magyarország volt a neve, és ahogy a gyermek hiszi, hogy apja a legerősebb férfi, úgy hittem, magyarország a legjobb ország, igazi kastélyokkal, míg itt a volt apácazárdát gázcsövek tördelik összevissza, mint szerveket a perfúzió; enescu és blaga szobrai akár a sejtburjánzás, türemkednek elő a falakból, és a sziszegő dánielkályhák, a csonkolt hangszerek, tanárnő, jól figyeljen, ez nem a sós latyak, ami a csizmámról csepeg, mert az már akkor leolvadt, mára nem gyakoroltam, délután királyfi voltam, amíg a szülők aludtak, ha innen hazamegyek, otthon esik a hó.

azt mondják, nem mehetek be, és lefognak kétszer is a nagyobb diákok, bombariadó van, de azt hiszem, hazudnak, nem érdekli őket, hogy apám szótlanul visz be, hogy az út félórás, a fákat számolom, nem értem, amit mondanak, és besurranok a sárga folyosókra, az összetört, összekínzott folyosókra, a falak már sárgák az üres épületben, játszom czernyt és hallgatom a gázláng sziszegését, magát várom, hogy odarajzolja a hibás hangok fölé azt az undok szemüveget, amit szokott a vonalközökbe, a sárga és beteg termekbe, folyosókba, talán egy korona alatt állok, s a gázrobbanás az ív.

hiába csűrjük, tanárnő, a zenének a nyelve a román, ahogy a fekvőtámaszoknak is, egyik nap elhatározta egy kislány, hogy megmutatja nekem románul a folyosót, leírja nekem a barna szőnyeget, a cigiszagot, közben kiszűrődő ütemeket számolunk, egyet, kettőt, grigorescu fejkendős parasztlányait az olcsó másolaton, a virágos vázás festményt, amiből illat helyett már a nikotin dől, elmondjuk, hogy hívják a plafont, a székeket meg az asztalt, az ajtó előtti várakozástól a városi telek sós, fagyos latyakját.

odabent füstben tartósítják a tanárnőket, olajfestékkel kenik le az apácák ruháját, színes olajfestékkel festenek a pepita mintás macskakövekre, mikor az épületért jönnek, mert a madarak nem költöznek, csak úgy mondjuk ezt is, hazugság, hogy olyanok a dróton, mint a hangok, és a vonalrendszer, a vonalrendszerbe nem vezet áramot senki, és nem hallgatok a városba befelé félórákat, és nem értem teljesen a madarak szomorúságát és a románt.

Láng Orsolya: Sem félelem, sem lángolás

A bolygók hangjait hallgattuk,
és a nigredo-ról beszélgettünk,
miközben főtt a spenót
és lángolt a Notre Dame.
Az előszobában elbúcsúztunk.
Aztán még utánam hoztál egy törülközőt,
pedig egy már várt a frissen vetett ágyon.
Ahányszor jövök, mindig új a szappan.
Olyan biztos pont ez, mint a reggeli
kakaó a hőre világosodó bögrében.
Az utoljára látott képet loopolom tovább,
szemhéjam az üvegablakos ajtó,
benne teszel-veszel, ébredésig.
Sosem láttalak aludni.
Reggel a híreket átfutva, kábulatban
azt hiszem, a nagy képtár égett le,
amíg aludtunk.
(A szén rajzai, a korom sötétje.)
Tisztáznak a szappan élei.
Mire kiérek hozzád, helyreáll a rend.
Azt mondod: nem lehet véletlen,
hogy éppen húsvét előtt.
A fegyvereket el kell adni.
Nem tűnsz zaklatottnak (ennyi év
ezen a földön!), ez lehűt engem is.
Rövidesen oda kell utaznod,
nem engedheted magadhoz közel
sem a félelmet, sem a lángolást.
Happiness is a warm gun,
dúdolom egész nap, és tartom a frontot
az összeesküvés-elméletek ellen.

Kali Ágnes: Mondóka

Álmodom, ébren vagyok, álmodom, ébren vagyok,
Tetovált fejű medvék, tömegbe hajtó kamionok.
Vonatfülkében idegen fiú nyelvéről a kristályt.
Kifordítom-befordítom, mégis bomba a bomba.

Otthonról haza,
vonatjegy igazolvány nélkül,
egy csomag cigi,
a büfékocsi csendje,
számontartjuk a rothadást.

Hova menekülsz így, ez a táj nevelt.
Ezek a férfiak, ezek a nők,
ezek a kocsmák, ezek a temetők.
Szemhéjadra tusvonalat rajzol az árvaság:
minden sarkon másvalaki volt apád helyett apád –
most felnősz ezen a haldokló vonaton.

Egy öregember fehér alsóban rohan a semmi közepén,
nevet és integet, nem tudom lefotózni.
Később őzek és szarvasok.
A tükörképemmel cigizünk a vécén, zár kattan,
beszívja, kifújom, beszívom, kifújja.
Több tél nem lesz ezután.
Egy leomló gyárépületre két templom jut.
Egy ideje giccses szentképeket gyűjtök,
tele vagyok Szűzmáriákkal.

Kicseng, nem veszi fel, kicseng, nem veszi fel –
nem mindenki halott, aki nem válaszol.
Cigi Tusnád után, cigi Csíknál, cigi Csíkszentdomokosnál.
A következőt Gyergyóban szívhatod el.

Ha félek, mindig mondókákat dúdolsz
– és még jobban félni kezdek.

Eszembe jut, kiskoromban azt hittem,
úgy van a szerelem, hogy a férfiak beülnek egy váróterembe,
és közülük választ a nő. Anyám pedig
a gyerekorvosi rendelőben választotta Szabolcsot,
aki pont az ajtó mellett ült a szélén.
Most így nyersz időt. Éjszaka lesz, mire megérkezel.

Reggel futás a Szamos-parton
ahogy tükörképed átszalad az autók üvegén,
végre szépnek látod magad –
és a vágyaid sem túlsúlyosak.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket