Jarábik Gabriellával, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatójával beszélgettünk megvalósult és jövőbeni tervekről

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma azonkívül, hogy a szlovákiai magyarok történetét kutatja, módszertani és reprezentációs tevékenységet is folytat. Az ott dolgozók kulturális örökség területein végzett kiemelkedően fontos munkáját a jelenlegi, koronavírus-járvány okozta helyzet jelentősen megnehezíti, ám az igazgatónő továbbra is bizakodva vezeti csapatát.

A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatójaként milyen mértékben nehezítették meg az ön munkáját a koronavírus miatt érvényben lévő szigorítások?

Március elején, amikor kormányunk óvintézkedéseket vezetett be és különféle rendeleteket fogadott el a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére, még nem gondoltunk arra, hogy egészen május közepéig a múzeum nem fogadhat látogatókat, ami azt jelentette, hogy a tervezett rendezvények, kiállítások elmaradnak. Mivel hasonló helyzettel még nem találkoztam múzeumi munkám során, kezdetben nagyon nehéz volt eldönteni, hogyan tovább. A Szlovák Nemzeti Múzeum karantén-bizottsága döntése alapján a múzeum ajtaját bezártuk a látogatók előtt, ám a helyzetnek és az éves tervnek megfelelően otthonról dolgoztunk tovább. Minden múzeumhoz tartozó egységnek lebontottam az éves munkatervet: Pozsonyban az ez évre tervezett kiállításokat (Vajda Júlia, Fábry Zoltán) és rendezvényeket (Márai–Madách rokoni szálak) készítettük elő, Szklabonyán a Mikszáth-ház renoválását iráyították, Alsósztregován a kastélypark felújítási munkálatait segítették és ellenőrizték a kollégák, Kassán pedig a Márai-emlékkiállítás katalógusán dolgoztak. Ezek a feladatok mind sikeresen végződtek, bár végig kizárólag csak telefonon és e-mailen tartottuk a kapcsolatot. Ezt is meg kellett tanulnunk.

Milyen a hangulat a múzeum falain belül, hogyan reagálnak a kollégák az újabb rendeletekre?

Most, egy kis „szabadság” után, a második hullám kapcsán hozott intézkedéseket mogorvábban fogadta a múzeum kollektívája. és nagyobb a munkatársaimban a feszültség, mint márciusban. Sajnáljuk az elmaradt rendezvényeket, bár a beléjük fektetett munka biztosan megtérül, hisz a kutatások eredményeit más módon is lehet prezentálni.

Bár tavasszal a kiállítóhelyek zárva voltak, a munkálatokkal nem álltak le, nyáron átadták az alsósztregovai Madách-kastély felújított történelmi parkját is. A kulturális örökség megőrzésébe ezek szerint nem tud belerondítani a járványhelyzet? Mennyire befolyásolja a látogatási kedvet?

A tavaszi felújítási munkálatokkal kapcsolatban megjegyezném, hogy nagy szerencsénkre a nagykürtösi régióban akkortájt kedvezően alakult a járványhelyzet, tehát alig volt megbetegedés (amely a folyamat felfüggesztését követelte volna), így Szklabonyán és Alsósztregován is sikerült a felújításokat befejezni.

Május 28-án már a renovált szklabonyai emlékházban szerettünk volna megemlékezni Mikszáth Kálmán halálának 110. évfordulójáról, s noha az emlékünnepség elmaradt, az épület teljesen megújult külsővel fogadja a látogatókat. Ugyancsak megújult a Mikszáth Kálmán szülőházát jelző emlékoszlop és a rajta elhelyezett emléktábla.

Alsósztregován, ahol néhány éve teljes mértékben felújítottuk a Madách-kastélyt, már csak a 2,5 hektáros kastélypark rendezése váratott magára. A parkban új utakat, pihenőhelyeket alakítottunk ki, az iskola szomszédságában helyet kapott két játszótér, felépítettünk egy kis pódiumot a szükséges kiszolgálóépülettel, a kastély mellé rózsalugas került, a parkba új világítás, s nem utolsósorban pedig sikerült a Madách-síremléket teljesen felújítani. A parkon végigvezető „történelmi ösvényt” egyebek mellett interaktív információs táblák jelölik, amelyek a gyerekeknek és a felnőtteknek is tartogatnak hasznos ismereteket – mint például: hogyan nézett ki régen a kastély, kik fordultak meg ott Madách Imre idejében, kik nyugszanak Az ember tragédiája szerzőjével együtt a családi sírkamrában.

A munka sikeresen befejeződött, június 25-én átadtuk a látogatóknak is a kastély melletti felújított parkot. A látogatók száma is megemelkedett, s akik a kastély parkjába ellátogatnak, azok bemerészkednek a kastélyba is. De a számok még mindig jóval alatta vannak a tavalyi látogatottságnak.

Milyenek a kilátások, hogy élik túl ezt a rendeletekkel szabályozott időszakot? Szeptemberben még szimpóziumot szerveztek – hogy állnak a további tervekkel?

Nos, vissza kell hogy térjek a tavaszi helyzethez, amikor is a bezárás miatt elmaradtak a tervezett kiállítások, melyeket későbbi időpontban mégis bemutathattunk a közönségnek: a Vajda Júlia-kiállítás, amelyet május végétől egészen szeptember 22-ig láthatott a közönség, Szentendréről érkezett a Brämer-kúriába, s bemutattuk a képeket virtuális galéria formájában is, hogy többekhez is eljusson az 1913-ban Trencsénben született, rövid ideig Pozsonyban élő, majd 1982-ben Budapesten elhunyt Vajda Júlia életművének egy szelete. Már csak azért is fontos ez, mert az egész életében kísérletező, rendkívül sokszínű alkotó – aki húszévesen költözött Budapestre festészetet tanulni, és bár az ötvenes évektől kiszorult a magyar művészeti nyilvánosságból, lakása évtizedeken át az alternatív művészeti törekvések egyik központja volt – ma is híresebb külföldön, mint odahaza, nálunk (Szlovákiában) pedig jószerével ismeretlen a neve.

A múzeum talán legnagyobb idei projektje Fábryhoz kapcsolódik. Ötven éve, 1970. május 31-én hunyt el Fábry Zoltán író, publicista, kritikus, a (cseh)szlovákiai magyar közösség 20. századi történetének megkerülhetetlen alakja; a csaknem két éve tartó kutatás, gyűjtőmunka eredménye veszett volna kárba, ha feladjuk, s nem folytatjuk a kiállítás megvalósítási munkálatait. Hála égnek azonban folyamatosan dolgozhattunk a készülő dokumentumfilmen, s a kiadványon is, mely a vándorkiállítást kiegészíti. Igen, valójában vándorkiállításnak készült, hogy az országban minél több helyszínen láthassák. Szeptember 30-án sikerült megnyitnunk, s a következő időszak egyik feladata lesz, hogy a „vándorlását” megszervezzük. Nem lesz egyszerű.

Ahogy említette, szeptember 22-én még sikerült egy fontos szemináriumot is megtartani a Márai–Madách rokoni szálakról és a két család kapcsolódásairól, amelyet a Több mint szomszéd rendezvénysorozat keretében a Magyar Kulturális Intézettel közösen szerveztünk. A szeminárium anyagáról, előadásairól film is készült, s az anyagot szeretnénk kis füzet vagy e-könyvecske formájában megjelentetni a honlapunkon, tehát előttünk állnak még az ezzel járó munkálatok is.

A jövő évi kiállítási terven is dolgozunk, igyekszünk attraktívvá alakítani. Elképzelésünk szerint egy kiállítás kivételével mind vendég-kiállítás lesz: az érsekújvári Thain János és a komáromi Duna Menti Múzeum kiállításai. Lehet, hogy ezzel mi múzeumok is segíthetünk egymáson, hiszen ez remek bemutatkozási lehetőség. A jövő évben a hangsúlyt a kutatásra és a múzeumi dokumentációs munkára helyezzük, aminek oka a nyitvatartás szabályozása és ezáltal a látogatás csökkenő aránya. Tervben van a pozsonyi állandó kiállítás történeti részének felújítása, amelybe több külső munkatársat is bevonnánk; és egy új, Mikszáth állandó kiállítás létrehozása Szklabonyán, amelyhez bár még hiányzik az anyagi forrás, de a forgatókönyv már készülőben van. Közeleg Madách Imre születésének 200. évfordulója, melybe a múzeum be kell, hogy kapcsolódjon. Annak ellenére, hogy az évfordulóra csak 2023-ban kerül sor, az ezzel kapcsolatos előkészületeket még idén el kell kezdeni.

Tapasztalva, hogy az ebben az évben (új munkatársunknak köszönhetően) kiszélesített honlapunk nagyot lendített a múzeum iránti érdeklődésen – az elkészült dokumentumfilmek s egyéb mozgóképes információk több látogatót vonzottak –, szeretnénk tovább fejlődni ezen a téren is, kihasználni az új lehetőségeket az információk eljuttatására a látogatóhoz, s a múzeumi tevékenység bemutatására.

Milyen jövőkép alakult ki önben így a második hullám idején?

Jövőképről beszélni ebben a kiszámíthatatlan helyzetben elég nehéz, de feltétlen szükséges. Az élet nehéz helyzeteiben jómagam a tervekben és a munkában, a cselekvésben találtam meg a kiutat. Most is ezen dolgozom, ezt forszírozom: éljünk lehetőségeinkkel, tervezzünk tovább, s bízzunk abban (szem előtt tartva az első hullám alatt elért eredményeket), hogy munkánk nem volt, s nem lesz hiábavaló. Remélem, hogy látva a mi kitartásunkat a látogatók is visszatérnek hozzánk.