Gergelyhajlítás

Két piros szék van a szobámban, teljesen egyformák, finn gyerekbútor, nem tudom, honnan kaptuk. Ha így fordítod, kisasztal, ha úgy, karfás kisszék, ráadásul egymásba lehet illeszteni a hullámmintás szélüket. Leülök az egyikre, a másikat asztal gyanánt magam elé rakom, ehhez elég kicsinek kell lenni. Később, amikor nagyobbra növök, inkább éjjeliszekrénynek vagy alátétnek jó. Van egy rendes székem is, amin az íróasztalnál ülök. Az íróasztal mellett a földön áll a régi iskolatáskám, beletúrok az elülső zsebébe, mert már nem emlékszem, mi van benne. Kővé száradt kalácsdarabok kerülnek a kezembe, a napköziben adták kakaó mellé, nem ettem meg, és ezek szerint elspájzoltam. Olyan kemények, hogy zörögnek az orkánzsebben. Sokszor meghagyom az uzsonnámat, ha paprikás szalámi van a szendvicsben, akkor nyáron szinte soha nem eszem meg, nem szeretem, hogy a szalámi beleizzad a kenyérbe. Harkait nem zavarja, szerinte így is finom, neki adom.

*

Amikor új osztályba kerültem, első nap odajött hozzám egy fiú, és kezet nyújtott.

– Becenevem Porcogó.

Ezt, hogy Porcogó, akkor hallottam utoljára. A fiút mindenki végig Züminek hívta.

*

Nem emlékszem, mi volt a jelem az óvodában, talán katica. Ez magyarázhatja, miért kaptam katicás üvegbögrét. Nem szerettem, lányosnak éreztem. Egyszer belepisiltam, attól kezdve nem voltam hajlandó inni belőle. Hétvégén imádtam az ágyban lustálkodni. Pizsamában, a takaró alatt olvasgatni egész délelőtt. De nem volt szabad. Miután felébredtem, be kellett ágyaznom, át kellett öltöznöm pizsamából mackóba, és a takaró nélkül heverészhettem tovább az ágyon a hideg szobában. Ez volt a szabály. Viszont ha nem tudta faterasz, hogy felébredtem, akkor nyugodtan heverészhettem pizsamában, takaró alatt. Sajnos a szobaajtó nehezen nyílt. Nem tudtam kilopózni a szobából észrevétlenül. Ha megnyitottam a kilincsre becsukott ajtót, annak a robajából mindenki értesült, hogy ébren vagyok, és jött a kötelező függönykihúzás, ágyazás, átöltözés. De reggelente, ébredéskor mindig pisilnem kellett. Egyik szombat reggel támadt egy ötletem: kiittam a katicás bögréből az ágy mellé készített éjszakai vizet, és belepisiltam az üres bögrébe. Azért, hogy utána nyugodtan olvasgathassak tovább pizsamában. De sajnos annyit kellett pisilnem, hogy nem fért el a bögrében. Amikor megtelt, elállítottam a sugarat, de továbbra is pisilnem kellett. Nagy robajjal megnyitottam az ajtót, kimentem vécére, és befejeztem a pisilést.

Hát így nem sikerült a terv, hogy olvashassak délelőtt a takaró alatt, gondoltam magamban.

A katicás bögréből a pisit kiöntöttem, és a bögrét mosogatószerrel alaposan elmostam. De attól kezdve egyszer se ittam belőle. Néhány nappal később, amikor az üveg- és edénybolt előtt sétáltam muterosszal, megkértem, vegyen nekem másik bögrét, mert a katicásat nem szeretem. Ha valaki látogatóba jött, és inni kért, mindig a katicás bögrébe adtam neki. Az új üvegbögrén egy kocka látszati képe volt. Lehet, hogy kocka volt a jelem az óvodában?

*

Az ínyemben a bizsergés azt jelenti, ajándékot kapok. Például karácsonyeste előtt egy-másfél nappal már mindig bizsereg az ínyem. Nem folyamatosan csinálja, néha felfigyelek rá, aztán megfeledkezem róla, abbamarad. Az ajándék tényéről is meg lehet feledkezni, játszom, és felfigyelek a bizsergésre, de nem ugrik be, mi lesz az, mi az a jó, ami hamarosan meg fog történni. Aztán eszembe jut, szétárad az öröm. Néha ok nélkül is bizsereg, olyankor se vagyok csalódott, elgondolkozom, aztán rájövök, nem lesz semmi, de ez már önmagában is jó. Imádom a citromot, bármit, ami savanyú, nagyon jó érzés, ahogy a savanyú dolgok bizsergetik az ínyem, pedig összességében nem vagyok falánk kisgyerek.

*

A tévében minden nap lement az esti mese szignálja, ezt lehetett várni. A jugó csatornákon nem volt ilyen, ott csak kiírták, rajzfilm jön, aztán hamarosan el is kezdődött. Többet is leadtak egymás után, újabbak, izgalmasabbak és főképp: amerikaiak voltak, nem szörnyű lengyel bábfilmek, mint a magyar adón. Viszont a magyaron mindig lement az elején és a végén ugyanaz a szignál, ez volt a rituálé. Tévé a tévében: egy olyan tévékészülék szerepelt benne, amit nem asztalra kellett rakni, hanem saját lábakon állt. Egy maci odament a tévé lábához, és mászva megindult rajta felfelé, aztán amikor felért, a képernyőn belülre került, és attól kezdve benne volt a műsorban. A sportközvetítések szignálját pedig rajzolt vívó, úszó, labdát vezető focista alkotta, akik sorra mind bemozogtak a képernyő széléről középtájra, aztán némi helyben tempózás után a másik irányba kimozogtak a képből.

*

Piros kistévé, Rata hozta, hogy Gergelykének legyen min néznie a mesét. Miután Rata távozik, Faterasz bevonul, viszi a tévét a saját szobájába. Nem igazság, közli, hogy senkinek nincs tévé a szobájában, csak Gergelykének. Ő meg akarja nézni a híradót. Gergelyke nézheti a mesét, amikor akarja – Faterasz szobájában. A zsarnokoknak kijáró lapos pillantások, néma ellenkezés övezi, miközben áthurcolja a kis piros tévét, amely egy órán át állomásozott a Gergelyke szobájában, Gergelyke polcán. Be se lett kapcsolva, Gergelyke semmit se nézett rajta. Egy óra sok vagy kevés? Faterasz magára csukja az ajtót, esténként ül a tévé előtt, egymás után eszi az apró, nyári almákat.

Konténer áll a lakóház előtt Nyugat-Németországban. Letelt az ösztöndíj ideje, indulunk haza. Őrködök a félig teli konténer előtt, muterosz és faterasz pakolnak. Beletesszük a család első színes tévéjét (Apám, egy igazi Grundig!!!), a hifitornyot a Stones- és Beatles-lemezekkel, és még mindig nincs tele. Odajön egy férfi, azt mondja: Ziehen aus oder ein? Értetlenül rázom a fejem, mire Faterasz odaér mellém, a férfi már eltűnt. Megismétlem a kérdést. Miért nem mondtad neki, hogy mi köze hozzá, feleli Faterasz.

*

Muterosz aggódik, nehogy olyan filmet lásson Gergelyke, amiben gyerekeknek nem való részek is vannak. A mátraházai szot-üdülő nagytermében leoltják a villanyt, kezdődik a vetítés.

– Mi lesz, ha olyasmi történik benne, ami nem neki való? – kérdezi muterosz egy nagydarab, idegen férfitól, aki mellettük ül.

– Akkor majd behumja a szömit – válaszolja a férfi.

Az üdülőben nem biliárdasztal van, hanem rexasztal, a zöld posztóval borított felületen különböző számértékű lyukak sorakoznak, előttük pedig gomba, azt nem szabad eltalálni. Mátraháza egyetlen utcából áll, nem nagyon lehet semerre sétálni menni.

*

Sport–játék–kemping, érdekes párosítás, több ilyen boltot talán nem is láttam. Modellrepülők, sátrak, táskák. Hódmezővásárhelyen például másképpen volt: sport–halász–vadász. Abban a szegedi boltban a zsebpénzemből vettem egy sporttáskát. Iskolatáskának használtam. Azt hiszem, onnan származott a kempingasztal is, amin a teknősbékám akváriumát tartottam. Túlságosan útba esett a sport–játék–kemping kirakata, Ari mami háza alatt volt az üzlet. Sokáig nem változott a profil. A másik oldalon édességüzlet működött, aztán egy idő után cipőbolt nyílt a helyén.

A sporttáska kábé háromszáz forint lehetett. Akkoriban az osztályban a diplomatatáska volt a legmenőbb, hatszáz forintba került, nem volt annyi pénzem. Egyszer fogalmazást kellett írni magyarórán Az iskolatáskám címmel. Miközben írtuk, a tanár elsétált mellettem, és megszólalt.

– Azt, hogy az oldalán Brand felirat található, nem kell leírni.

– Nem írtam le – válaszoltam azonnal, mint egy seggnyaló. Valóban átfutott az agyamon, hogy ez a részlet nekem fontos, jól néz ki a táskán a felirat, de tudtam, hogy a tanár a generációs különbség miatt nem értékelné ezt az apróságot, talán visszatetszőnek is találná.

Érdekes volt látni, hogy milyen élesen igazolódott be a sejtésem.