Leány türkizkék parókában

Egy fiú és egy lány találkozik. A peronon egy távolba révedő fiatal lányt majdnem magával ránt egy extrém külsejű fiú. Klasszikus kiindulópont lehetne ez egy szerelmes történethez, azonban a 16 éves Milla súlyos beteg, és éppen a kemoterápiáját fogja megkezdeni, a 23 éves Moses pedig drogdíler, akit az anyja elzavart otthonról. Így már korántsem mondható klasszikus történetnek az Amíg tart a nyár című ausztrál film, melyet a 2019-es velencei filmfesztiválon mutattak be. A rendező Shannon Murphy-nek ez volt az elsőfilmes debütálása, a forgatókönyv pedig Rita Kalnejais azonos című darabjának az adaptációja.

A színházi szcénából érkező alkotópáros nem kevesebbre vállalkozott, minthogy közel 2 órában bemutassa a két fiatal különleges kapcsolatát, a betegséggel való harcot, a halál és élet közötti tudatállapotot, a drog-és gyógyszerfüggőséget, a szülők vívódását, és a zeneszeretetet. Ez a premissza korábban olyan művek alapját képezte, mint például a Love Story, a Séta a múltba, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni vagy a Csillagainkban a hiba. Az Amíg tart a nyár követi a hasonló tematikájú filmek narratíváját, ugyanakkor Murphy bátran kísérletezik a jól bevált sémával, ilyen, amikor áttöri a negyedik falat, vagy zenés pillanatokat ékel az elbeszélésbe. A néhány hónapot felölelő játékidő fejezetekre szabdalt, amitől a cselekmény olykor talán fragmentáltnak hat, mégis a főszál elég erős ahhoz, hogy a történet nem hulljon darabjaira. A filmben több műfaji stílusjegy felfedezhető, szimultán érvényesül a coming-of-age (első szerelem) és a (tini) melodráma, a rendezésnek köszönhetően azonban ez a műfajkeveredés nem lesz zavaros, és a klisékkel is óvatosan bánik.

Az Amíg tart a nyár kezdő képsorain egy pohár vízben elmerülő tejfogat látunk (innen a cím, Millának még nem esett ki az összes tejfoga), majd egy éles vágással, a vasútállomáson felbukkan a várakozó tinédzserlány, aki itt találkozik először Moses-sel. A két karaktert egymás interakciói révén ismerjük meg: a fiú szókimondó, lázadó, igazi nonkonformista; a lány szerény, csendes, ennek ellenére bátran beszélgetést kezdeményez. Millának vérezni kezd az orra, mire Moses azonnal segítségére siet, szakadt pólójával állítja el a vérzést, minek következtében a lány teljesen a fiú hatása alá kerül, pénzt ad neki, iskola helyett vele tölti az egész napot, és hazaviszi vacsorára. Milla szülei, a pszichiáter Henry és az egykori klasszikus zongorista Anna, értetlenül állnak lányuk viselkedése előtt, és egyértelműen nem nézik jó szemmel a „betolakodót”, azonban Milla kitart választottja mellett, még védelmére is kel, amikor Moses betör hozzájuk, hogy gyógyszert lopjon.

A szereplők motivációja és az eseményekre való reagálásuk kiszámíthatatlan, a cselekmény visszavonhatatlanul egy irányba halad (Milla halála), de az odáig vezető út és a megélt élmények, érzések folyton változnak. Milla egy veszekedés után, hogy Moses-sel találkozzon, elszökik otthonról, a fiú először elküldi őt, később beadja a derekát, és elviszi a lányt egy buliba. Milla nagy estéje bármelyik tinifilm jelenete lehetne: kiöltözik, iszik, táncol, féltékeny lesz Moses állítólagos barátnőjére, úgy viselkedik, mint egy átlagos tinédzser, egészen addig, míg a betegsége engedi. Miután rosszul lesz, a srác ugyan segíteni szeretne neki, mégis hajnalban Milla teljesen egyedül találja magát. Az önfeledt estét a rideg valóságra ébredés követi, a betegség árnyékként kíséri őt és a családját. Milla nem álltatja magát a gyógyulás illúziójával, és Mosestől sem várja el, hogy tökéletes barát legyen, szüksége van rá, akárhogy is. A forgatókönyv mellőzi a jól bevált carpe diem/bakancslista formulát, Milla életigénylése, felszabadult pillanatai és a kezeléssel járó tünetek, rosszullétek váltakozva jelennek meg. Milla a betegsége terhét cipelve Mosesben fedez fel egy olyan társat, aki nem fél a haláltól, aki szabad, és aki elfogadja olyannak, amilyen. A fiú eleinte sodródik az árral, a lány közelében marad, nem tudja, hogy mit érez, végül megszelídül, Milla segítségével leszokik a drogokról, és a saját családjával is kibékül.

A film hasonlóan érzékenyen mutatja be a szülők kapcsolatát: Anna és Henry depressziósak, tagadásban élnek, talán már csak az tartja őket együtt, amit hamarosan elveszítenek. Anna szintén gyógyszerfüggő (férje írja fel neki a nyugtatókat), nehezen kezeli lánya lázadását, képtelen a zongora elé ülni, de próbál Milla kedvében járni, és idővel Mosest sem utasítja el. Henry kezdetben sztoikus nyugalommal követi az eseményeket, azonban a dolgok komolyra fordulásával (Milla állapota rosszabbodik), ő sem bírja tovább, megrendítő látni, ahogy ez a látszólag erős férfi elveszíti a reményt és magába roskad.

Eliza Scanlen Milla szerepében érzékenyen mutatja be azt a karakterfejlődést, aminek során egy visszafogott diáklányból lázadó tinédzser lesz, nem egy naivát látunk, hanem egy felnőtt, öntudatos (fiatal)nőt. Scanlen először játszik főszerepet, korábban olyan filmekben nyújtott meggyőző alakítást, mint az Éles tárgyak (HBO), vagy Greta Gerwig Kisasszonyok adaptációja, melyben hasonló alázattal jelenítette meg a haldokló Beth-t. Moses megformálója Toby Wallace, aki a rendezetlen külső (szakadt ruhák, tetoválás, sebek) és a nem éppen szülőbarátnak nevezhető viselkedés ellenére éri el, hogy törődjünk vele. A színészt Velencében a legjobb fiatal színész díjával jutalmazták. A szülőket Essie Davis és Ben Mendelsohn hívták életre, mindketten manírok nélkül, valósághűen és hitelesen ábrázolják ezt a szeretetteljes, olykor diszfunkcionálisan működő házaspárt/családot. A négy színész egyfajta kvartettként viszi előre a történetet, és hozzájuk szegődnek olyan mellékszereplők, mint a szemközti szomszédnő, vagy Milla zenetanárja, az ő perspektívájukból is láthatjuk, hogy a tragédia közeledte milyen hatással van a főkarakterekre.

Az Amíg tart a nyár kivitelezésére az egyszerűség és befogadhatóság jellemző, mindig az adott pillanatnak/hangulatnak megfelelően alkalmaz kézi kamerás felvételeket, szűk plánokat, vagy kontrasztos megvilágítást (hideg kék, meleg sárga). Lévén, hogy Milla és az anyja is hangszeren játszanak, a filmzene jelentéssel bír, egyidejűleg csendülnek fel a modern soul, az elektronikus és a klasszikus művek dallamai; anya és lánya a zene segítségével talál újból egymásra (zongora-hegedű duettet adnak elő).

Ez az ausztrál független film a valóság káoszában az életet ünnepli: az örömöt és a bánatot, a szerelmet és a szívfájdalmat, a születést és a halált, mindezt teszi humorral, mély érzelmekkel, őszinte szavakkal és karakterekkel, akik néha hibáznak; a melodráma határán mozog, de sosem esik túlzásokba. Így a prológus tengerparti jelenete – ami egy flashback a nem túl távoli múltba – meditatív, teret enged a nézőnek, hogy megélje a látottakat. Shannon Murphy egy olyan darabbal lépett a filmrendezők sorába, mellyel bebizonyította, hogy a jól bevált toposz még képes az értelmezési horizont tágítására.  

A film adatlapja a Mafabon