„miközben bezártságra kényszerülünk, még inkább közelebb kerülünk az ismerőseinkhez”

Tóth Andrej grafikus- és képzőművészt az A38 Hajó kiállítóterében november 15-ig megtekinthető Urbi et Orbi című kiállításával kapcsolatban kérdeztük. A festmények Dobos Tamás fotográfus és operatőr fényképeinek felhasználásával készültek.

Azon felül, hogy Dobos Tamás a barátja, miért pont az ő fotói? Mi volt az Dobos művészetében, ami elindított Önben valamit, illetve arra ösztönzte, hogy felhasználja az alkotásait?

Tamással a Radnóti kötött össze, miközben a Színház magazinján működtünk együtt. Én hoztam a grafikáimat, Tamás meg azokat a suttogó, mély, igaz színészportrékat, amiből rögtön tudtam, hogy a feleségem portréit (Móri Beáta cimbalomművésznő) is neki kell elkészítenie. Innen jött a barátságunk.

Az együttműködésünk korántsem volt kézenfekvő, mivel eleinte nem gondoltam rá. Az alap koncepcióm megvolt: tapéta méretű természetfotókra/printekre szeretnék „valamit” festeni, saját világommal megtölteni. A végleges koncepció megtalálásában a pandémia volt a segítségemre. Mivel a járvány hatására el kellett hagynom a műtermemet, lecserélve azt a családunk alkotói szobájára, ezzel együtt a formátumon is változtatnom kellett, elengedtem az egész falat beborító tapétákat, helyette lett a festőállványnyi felület. Így fordultam el a tapétaboltok fotográfusaitól s kértem fel Tamást, legyen a társam ebben az alkotási folyamatban. A kiállítási anyag témája is önmagát generálta. Az eredetileg júniusra tervezett megnyitót a tavaszi bezárás ellehetetlenítette, de ez jót is tett az anyagnak, mert az őszi alkotói hajrá (nyáron nem tudom rávenni magam a festésre), illetve a járvány és ezzel együtt bizonytalanság újbóli fellángolása létrehozta az Urbi et Orbit.

Tamás nemzetközileg elismert fotográfus és operatőr is egyben, aki rendszeresen készít képi dokumentációt, helyszínbejárást a filmjeihez. Tudatosan ezekre a még nem publikált, spontán, telefonnal készült s ettől igen személyes képi világra építettünk. Ezzel kapcsolatban idéznék Kováts Adél megnyitó beszédéből:

„Ez egy fordított relációjú egymásratalálás. Tamás forgatási helyszínt keresett a fotók készítésekor, helyszíneket, amelyek passzolnak a rendező víziójához. Ezeknek a helyeknek nincs történetük, ezek állítások, és Andrej tulajdonképpen leforgatta bennük a saját filmjét, mindegyikhez hozzáadott egy-egy elbeszélést, vagyis a történet megtalálta helyét; Ez lenne az inspirációk újrahasznosítása? Ha Andrej festette volna meg a teljes képet, akkor egy teljes vízió születik egyszerre, és ez az opponálás nem látszódna. De így, olyan mintha a látszólag harmonikus tájat megakasztaná akvarellel, kontrapunkt lesz, megtörténik az egymásra való rácsodálkozás és új minőség születik. Ami feltűnő még számomra, a szent és a profán találkozása. Tamás képi világa a telített mélységekkel, a sötéttel, a nagyon erős állításokkal az ikonművészetet juttatja eszembe, Andrej Rubljov alakjait; és Tóth Andrej festményeiben is lépten-nyomon ott vannak a szláv motívumok. Az egyik szent, a másik profán. És itt találkoznak ezeken a képeken.”

Meséljen kicsit a kiállítás címéről. Mi fogta meg a pápa idei húsvéti prédikációjában az üres Vencel téren?

Pontosan ez. Az üresség. No és persze a szakadó eső, a teret betöltő szirénák villogó fénye, miközben a képernyő előtt ülve mi sem tudtuk (tudjuk), mit hoz a holnap, mi az a fura ellentmondás, hogy miközben bezártságra kényszerülünk, még inkább közelebb kerülünk az ismerőseinkhez, mi ez az egész ami mind az egyénben s mind az egész világban változást hoz. Urbi et Orbi.

A pápa alakja minduntalan feltűnik a kiállítási anyagban, vakító fehérségével megdöbbentő kontrasztot okozva Tamás sötét tónusú, fűszeresen mély csendjével: hol áldást oszt, hol csodát tesz, de van ahol csak figyel, vagy a sorozat utolsó, megnyitó előtti éjszakán befejezett „Plein Air” című képen maga ül festeni a vászon elé.

Az alkotási folyamatról elárulna valamit? Milyen technikákkal dolgozott?

Tamással kiválasztottuk azokat a fényképeket, amelyek azonnal hatással voltak rám, üzentek, tovább gondolásra késztettek. Ezeket galéria minőségű giclée technikával akvarell papírra nyomtattam, melyre akvarellel dolgoztam. Érdekes és új volt számomra maga az alkotási folyamat, mivel a printek igen érzékenyek, így elég egy eltévedt ecsetnyom vagy vízcsepp s egyből keletkezett egy nem tervezett, eltávolíthatatlan folt a papíron. Egy ilyen figyelmetlenségemnek köszönhetik a „Zarándokok” c. képem sakkozó buszsofőrjei is a hűtőtáskájukat. A folt hívta be a történetbe, de jól tette.

Sokszor előre megterveztem a képeimet a számítógép segítségével, vázlat szintjén játszhattam az arányokkal, kompozíciókkal, szereplők bevonásával. Elég volt csak egy-egy részletet beletennem Tamás világába, hogy az új értelmezést kapjon, de volt, hogy ez az önmegtartóztatás, „szűkszavúság” elég megpróbáltató volt számomra. Hol van az a pont ahol már sok vagyok, hol találom meg az egyensúlyt köztem és Tamás közt? A már említett „Plein Air” képem készítésekor csúcsosodott ki ez a mindvégig jelen levő vívódás és nyert beteljesülést is egyben. Pápánk fest, az ő szemén keresztül láthatjuk a világot, az erdei részletet és a modellt álló barna medvét. Ebben a kép a képben, a pápa vásznán élhettem ki magam és engedhettem el a feszült összpontosítást. Számomra ez egy igazán meghatározó, megrendítő érzés volt, katarzisként éltem át. Öröm, hogy ezt mások is így érzik.

Az A38 után mi a következő helyszín? Illetve dolgozik-e már új projekten?

Grafikusként, háromgyerekes családapaként számos párhuzamos projektem fut, ami nem engedi hogy leüljek. Hiszem, hogy a kiállítási anyagnak tovább kell mennie, élnie. Küldetése van. Vannak terveink, határzártól függőben lévő külföldi bemutatkozások, de leginkább ebben is a sors kezében hiszek, ahogy az Urbi et Orbi létrejötténél is. Már körvonalazódik bennem a folytatás, természetesen itt is Tamással karöltve. Folytatnom kell. Egy jóbarátom személyes leveléből idézve: „fess sokat, Andrej! fess!”.