Nyüzsög a kortárs

A képzőművészet és az autonóm alkotói tevékenység finanszírozásában hatalmas szerepe van a műtárgy-értékesítésnek, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk romantizálni a képet, és a művészetet valamifajta piaci érték nélküli tiszta dologként felfogni. A megoldás félúton lehet. Idén októberben két olyan esemény zajlott le, melyek a kortárs műalkotások kereskedelmi oldalát a nagyközönség számára tették szemmel láthatóvá. Mind a kettőben eltérő módokon, de személyesen is érintett vagyok, így a belső tapasztalatokra hagyatkozva mesélem el, hogy milyen volt az Art Market Budapest, az egyik kiállító galéria képviselőjének szemével, illetve a Godot Art Fair, annak egyik szervezőjeként. Habár mindkettő a kortárs műtárgypiac képviseletében jött létre, nem ütik ki egymást, más módszerrel közelítenek ehhez a mezsgyéhez, sőt mi több, érdekük, hogy egymást erősítsék.

Az Art Market Budapest a Millenáris nagy, egybefüggő tereit osztja kis parcellákra, hogy a világ nagy művészeti vásáraihoz hasonlóan standokat biztosítson galériák, stúdiók, intézmények és szervezetek számára, akik a saját stílusuk és elképzelésük szerint állítják össze a bemutatásra szánt műalkotásokat, reprezentálva művészkörüket és identitásukat. A sok kis stand által kialakított labirintusrendszer már-már a befogadhatatlanság határát súrolná, ha nem izgatná az embert az, amit lát és ne töltené el kíváncsisággal, hogy mit talál a következő sarok után. Ide nem csak a műgyűjtők és a szakmabeliek, de a nyitott érdeklődők is ellátogatnak, hogy feltérképezzék a kortárs képzőművészet piacát. Az Art Market Budapest ezért nevével ellentétben nem is elsősorban a művek eladásáról szól, mintsem inkább a reklámról, hiszen számtalan embert vonz az esemény grandiózussága.

Fontos azonban tudatosítani, hogy ez nem a kortárs képzőművészet monumentális bemutatása, vagy a legkiemelkedőbb hazai képzőművészek felvonultatása, vagyis nem egyfajta kanonizáció folyik itt. Az eladhatóság miatt nagyon szűk az a műfaji metszet, ami a hagyományosabb típusú art marketeken/ art faireken megjelenik. A műtárgyvásárlási szokás nem tart még ott, hogy a festményeken, grafikákon, vagy extrémebb esetekben a fotókon és a szobrokon is túl gondolkodjanak, hiszen alapvetően otthonra, privát térbe választanak ilyenkor. Így máris kiesnek olyan izgalmas műfajok, mint a videó, vagy az installáció. Ezzel ellentétben a nagyobb, nyugati vásárokon ezek a műfajok dominálnak, pont azért, mert a látogatók figyelméért küzdenek a kiállítók, így az nyer, aki minél merészebb, minél figyelemfelkeltőbb látványt tud nyújtani, ami azért sokszor nagy hiányként sóhajt fel az emberben az Art Market Budapest hosszú épületét járva.

Idén, nyílván a járványhelyzet következményeként is, több, sarkalatos változás történt. A legfeltűnőbb, hogy az eddigiekkel ellentétben nem szántak külön helyszínt a fotóművészetnek, hanem egy épületet foglalt el a rendezvény. A korábbiakban sem tartottam egészségesnek ilyen szélsőségesen elkülöníteni a fotó szekciót, hiszen pont a különböző műfajok váltakozása adhat felüdülést a több órás séta alatt. A kiesett épületrész viszont hiányzott ahhoz a lehengerlő műtárgy özönhöz, ami vonzóvá teszi a művészeti vásárokat, és ami annyira kimerítő a túra vége felé közeledve. Ez viszont nem kell, hogy feltétlenül gátja legyen egy magas színvonalú expónak, sőt az esszencia a javára is válhatna. Ehhez sokat adott volna, ha a vezető fővárosi galériák közül többen nem tömörültek volna egy stand alá a Kortárs Galériák Egyesületének nevében, ahol a falmatricákkal tovább parcellázott falszakaszokon galériákként csak egyetlen műalkotást állítottak ki. Olyan neves kiállítóterek fosztották meg így az élvezettől a látogatókat, mint az acb Galéria, a Várfok, a Deák Erika Galéria, az Inda, a Molnár Ani Galéria vagy a Viltin. Jelzés és gesztus értékű volt a jelenlétük, amit nagyon sajnálhattunk, de a galériákhoz egyenként is ellátogathatunk, hogy pótoljuk ezt az űrt.

E mellett, még a jelenlegi helyzetben is meglepően nagy számmal képviselték magukat külföldi galériák. Ezek közül került ki a számomra legérdekesebb stand is, a dél-koreai Artlink galériáé, ahol a német származású Kaethe Wenzel képzőművész által alkotott, úgynevezett „csont kosztümöket” lehetett megtekinteni. Ezek kalitkaszerűen, állati csontok és textilszalagok összekötésével alkotott bizarr „ruhák”, vagy még inkább vértezet-szerűségek, amelyek egymás mellett, felfüggesztve lógtak és kísértették az arra látogatókat. Emellett olyan nagyszerű standok is jelen voltak, mint a The Brody Collection, izgalmas fotóválogatásával, a Magyar Műhely galéria a kísérletezőbb módon installált művekkel, vagy a Premier-Ady 25, amit Király Gábor valóságot tükröző, fiktív lényei uraltak, amelyek még a távolság ellenére is jól összecsengtek a lett Bastejs galéria jól elrendezett, sötét és bizarr hangulatú műtárgyegyüttesével.

Az ezzel párhuzamosan, habár hosszabb ideig futó Godot Art Fair már ötödik éve követ egy másfajta modellt a művészeti vásárok területén. A hatalmas méret itt persze kisebb, 1100m², ami sok szempontból másfajta elrendezést követel: a műalkotások, amelyeket Laczkovich Borbála művészettörténész kollégámmal együtt, egy nyílt pályázat keretében válogattunk ki, kollázsszerűen, egymás fölött és alatt, szorosan elrendezve kerültek a falakra. Ez persze megnehezíti azt, hogy a látogató elmerengjen egy műalkotás előtt, mivel a sterilnek semmiképp sem mondható összképben az egyes alkotások látványába beleszól a szorosan azt körülvevő többi is. Azonban az első vizuális sokkhatást leküzdve, mégis befogadhatóvá válik a hatalmas, színes forgatag, amely folyamatosan cserélődik. Ahogy egy műtárgy ideiglenesen, vagy eladás miatt lekerül a falról, egyből egy másik kerül a helyére, vagyis változik a kint lévő művek halmaza.

A Godot Art Fair a fiatal generáció művészeit karolja föl, hogy megmutatkozási teret és árusítási lehetőséget biztosítson nekik. A fiataloknak (húszas, harmincas korosztály) halmozottan nehéz érvényesülni a műtárgypiacon, ami azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a pályán tudjanak maradni és az alkotásra koncentrálhassanak. Ugyanakkor általuk könnyebben lehet megmozdítani olyan érdeklődőket, akik nem csak, hogy nem komoly műgyűjtők, de talán az első műtárgyvásárlásukat is most ejtik meg. A kiállított, illetve a nyitott raktárban megtekinthető műveket egy többfordulós, nyílt pályázat keretében válogattuk be, így itt nem érvényesül egy olyan erőteljesen meghatározott irányzat, mint mondjuk az Art Market különálló standjainál, hanem a sokrétűséget kellett szem előtt tartanunk.

A műtárgyak már-már kaotikus forgatagában nem szabad a kiállítások letisztult koncepcióját keresni, hiszen a művészeti vásárok nem erről szólnak, hanem másfajta vizuális és felfedező élményeket adnak.

Ehhez nagyon fontos a baráti, oldott légkör, ami a Godot Art Fairen egyfajta bohém hangulattal párosul. Fontos, hogy mindenki magáénak érezhesse a lehetőséget és ne csak egy felső elit hobbija (vagy megszállottsága) legyen a művészettel való együttélés. A műtárgy a falon vagy a privát térben sohasem csak dísz, (ha valóban művészet), hanem  a hangulatot és a mindennapokat irányító, meditatív vagy épp zavarba ejtő, de mindenképp meghatározó jelenség.

A tanulság mindkét eseményen egyértelmű: Az emberek nyitottak és érdeklődők a kortárs művészet iránt és szeretnék/szeretik azt a tulajdonukba vonni, ha az ehhez szükséges feltételek és körülmények tiszták, zavartalanok és egyértelműek. Mind e mellett tény, hogy még ma sem tudott a műtárgy a polgári otthon alapértelmezett részévé válni, nem csak itthon, de világszerte hiány tátong ezen a területen, amit nem lehetetlen átfordítani.