dunszt.sk

kultmag

„Vannak dolgok, amiket nem lehet elénekelni”

Megjelent Halsey, Los Angeles-i énekesnő I Would Leave Me If I Could (Elhagynám magam, ha lehetne) című verseskötete, amelyben saját tapasztalatait, történeteit osztja meg szabadversek formájában. A kötet borítóját is ő festette, ez az első publikus képzőművészeti alkotása.

Sok témát jár körbe a kötet: a szorongást, szexuális zaklatást, áldozati szerepet, de az ambíciókat és a művészetet is. Az énekesnő bipoláris zavarának tematikája is helyet kapott a versek között, mivel úgy gondolja, az emberek nem fektetnek elég nagy hangsúlyt a mentális betegségek kezelésére.

„Az, hogy beszéljünk a mentális szorongásainkról, betegségeinkről , csak elméletben működik. Amikor tényleg látja az ember, hogy nagyon rosszul vagy, hallja, miken mentél keresztül, megkér, inkább maradjatok annál a témánál, hogy már jól vagy, és milyen erős vagy, hogy mindezen sikerült keresztülmenned. Én épp azt akartam megmutatni – hogy milyen gyenge is tudok lenni” – nyilatkozta az énekesnő.

„Vannak dolgok, amiket nem lehet elénekelni” – tette hozzá. A versek épp emiatt születtek meg, valamint azért is, hogy be tudja mutatni az élettörténetét ilyen formában is.

A könyv megjelenésének dátuma 2020. november 17.

A kötet digitalizált borítóterve itt megtekinthető.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket