darkweb 066

evők és a megevettek, fogyasztók és elfogyaszthatók egy húscentrikus világban

Az ujjakkal kezdte. Mind a hússzal. Egyenként. Majd a fülek. „A  porcoktól lesz kissé kocsonnyás, a bőrtől pedig gyöngyöző, a leves.” Végig a videókamerába magyarázott akkurátusan, lassan. Halk, kellemes zene szólt a háttérből. A nő csak nyöszörgött, hörgött a géz és az ipari ragasztószalag alatt. Az előbb kapott egy kisebb adag, házilag készített kábítószert az érzéstelenítő után. Miután a szakácsnő bekötözte és elállította mind a hat helyen a vérzést, répát, zellert, petrezselymet és gyömbért szeletelt. Az utóbbi állítólag remekül kiemeli a fiatal, 20as, 30as éveiben járó húsok ízét. Lassan és precízen dolgozott. Közben megtudjuk, hogy: „nem érdemes sietnünk, felesleges lenne kapkodni a hozzávalókkal, a húsnak pihennie kell, hogy minél tovább életben maradjon.” Mint egy igazi ösztönlény, akár egy leopárd, tudta, hogy milyen adagban és tempóban kell adagolni a döféseket és metszéseket a fájdalomcsillapítók és érzéstelenítők különböző változataival. Érzéke volt hozzá, hogy a fogás ne veszítse el az eszméletét, hogy miképp kell az adrenalint a legmagasabbra pumpálni a vérkeringésben. A fiókban kotorászott, majd egy hegyesre csiszolt acélpengés, finom markolatú gjúto-kést húzott elő. Megfogta a nőt, egyetlen mozdulattal a hasára fordította, és mint aki egy darab tarját készül leszeletelni, az újabb érzéstelenítés után, finom, de határozott mozdulatokkal 5-6 darab 3-4 centiméter vastagságú szeleteket vágott a nő farpofáiból. Közben higadtan magyarázta, mint egy sebész, hogy hol húzódnak a fő artériák, a jelentősebb erek az emberi testben. „Ezeket, amíg lehet, érintetlenül kell hagyni”  – figyelmeztett óvó szigorral, a kamerába hadonászva a sötéten csillogó, csöpögő késéllel. A rádióból továbbra is kellemes, főzéshez épp ideális popzene szólt a slágerlisták éléről.