dunszt.sk

kultmag

Priya, India első női képregényhőse most az álhírek ellen harcol

Priya, a nőjogi aktivista képregényalak 2014-ben született Ram Devineni tollából, aki az Indiában uralkodó, nőkkel szembeni szexuális erőszak elburjánzására és a nemi egyenlőtlenségekre szerette volna felhívni a figyelmet. A legújabb, Priyáról szóló képregényben – amelynek animált változata ma jelent meg – a hősnő a koronavírussal kapcsolatban terjedő álhírekkel veszi fel a harcot. A maszkos harcoshoz ezúttal Jiya, a pakisztáni „burkás bosszúálló“ is csatlakozik – írja a BBC.

Indiában jelenleg több mint kilencmillió fertőzöttet és 137 000, a koronavírushoz köthető halálesetet tartanak számon, ami a világon a második legnagyobb, egy országra jutó halálozási szám. A kormánynak és az egészségügyi dolgozóknak azonban nemcsak a vírus terjedésével kell megküzdeniük, hanem a járványhelyzet óta folyamatosan terjedő és minden háztartásba eljutó álhírek és összeesküvés-elméletek hatásaival is. A képregény készítői legutóbbi munkájukkal szerettek volna a világon mindenkinek üzenni, aki nem hiszi, hogy a koronavírus valós veszélyt jelent mindannyiunkra.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket