dunszt.sk

kultmag

„Célunk, hogy amerre csak koncertezünk, mindenki színes napszemüvegen keresztül lássa a világot”

A Woodstock Barbie tavaly ősszel debütált első EP-jével, amely a Never Gonna Fall in Line címet viseli.  A zenekar négy tagból áll: Vilczek Áron „Roti” basszusgitáros, Gilinger Ádám dobos, Horváth Arián gitáros-billentyűs és Pádár Alexandra énekes. Az A38 hajón, a Fekete Zaj fesztiválon, valamint a Fülesbagoly debreceni tehetségkutatóban is bemutatkozhatott a négy zenész. Utóbbin Pádár Alexandra elnyerte a legjobb énekesnőnek járó díjat, Horváth Arián pedig a legjobb zenésznek járót.

A jövőre megjelenő új EP-jük a Smoke Soul nevet viseli, erről az első megjelent dal a High Wave. Megalakulásukról, stílusukról, további terveikről kérdeztük a zenekart.

Hogyan született meg a zenekar ötlete? Ismertétek már egymást ezelőtt?

Arián (gitár) kezdett kísérletezni ilyesmi zenékkel néhány évvel ezelőtt. Rotival (basszus) már harmadik éve együtt zenélnek a Grizzlyben, és azt a kemény, erőteljes, dühös medvét akarták egy kicsit megszelídíteni, kipróbálni, hogy működik-e, ha egy csaj énekel rá. Ádival (dob) ismerték már egymást korábbról, ő talált rá Szandrára (ének).  Szandra pedig az első próbán ráérzett a srácokra, azóta minden hétvégén próbálunk. Így és itt íródnak a dalok.

Honnan jött ez az egészen különleges műfaj?

Zeneileg leginkább Arián fejéből, szövegileg Szandrából, de mindannyiunkban benne van ez a régi, vintage érzés. Sokféle stílus keveredik a zenében a pszichedelikus rocktól a soulon át a gospelig, de valójában az alapja egy jó karcos blues-stoner.

Miért éppen Woodstock Barbie?

Szandra beceneve, eredetileg anyukájától jött, mert barbis is, meg eléggé adja Woodstockot, de mindannyian úgy érezzük, hogy a név abszolút illik arra, amit csinálunk.  

Milyen céljaitok vannak? Mit várhatunk tőletek a (közel)jövőben?

Célunk, hogy amerre csak koncertezünk, mindenki színes napszemüvegen keresztül lássa a világot. A viccet félretéve, még nagyon fiatal zenekar vagyunk, tavaly szeptemberben jött ki az első dalunk, idén a COVID miatt meg eléggé limitáltak voltak a lehetőségek, úgyhogy először itthon és a határos országokban szeretnénk felépíteni egy erős bázist. Most jelent meg egy új dalunk, a High Wave, ami a soron következő EP egyik dala. Ennek a megjelenését és a lemezbemutatót is jövőre kellett csúsztatnunk a COVID miatt, úgyhogy februárban jön majd ki a teljes anyag, márciusban lesz a koncert, és ha minden jól megy, akkor tavasszal még egy klip is lesz.

A zenekar YouTube csatornája elérhető itt.

Fotók: Zsiga Pál (NOW Books & Music)

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket