Az őszinteségtől válik jelen idejűvé

Bevallásuk szerint sokáig érlelődött a darab, amely nem minden előzmény nélkül, szerencsés csillagzat alatt született meg. Az eredetileg áprilisra, majd a karanténhelyzet miatt októberre tolt bemutatóban a társulat, az E-Mancik Színházi Manufaktúra szíve, lelke, íráskészsége és gyerekkora is benne van. A Válogatáskazi, avagy szomjas fiúk tolják a kakaót című előadás kiskori, kamaszkori nyűglődésekről szól korosztálytól függetlenül mindenkinek. Lehetséges zenei válogatásról, az anya és gyerek közötti viszonyról, és a stand-up műfaj kitágítási lehetőségéről is beszélgettünk – sok egyéb mellett – a társulat két tagjával, egyben az előadás két alkotójával, Dobra Marával és Sárközi-Nagy Ilonával.

Végig a színpadon vagytok, kivéve a legelső jelenetben, amelyben egy hosszú, élettörténetszerű monológot osztott meg velünk Szirmai Melinda. Miért ezzel nyitottatok?

Sárközi-Nagy Ilona: Melinda szövege csodálatosan működik így, önállóan. Ugrál az idősíkok között, összeköti a mostani és az akkori énjét, ily módon kerek egészként felvezetésévé válik annak, amiről szól a darab.

Dobra Mara: Ez maradt az utolsó puzzle, amit el kellett helyeznünk a jelenetek sorában, nem véletlenül. Juditnak (Tarr Judit, társulati tag, az előadás szereplője – a szerk.) van még olyan prózája, ami időben nagyobb utazást tesz, de a hossza ellenére is bele tudott simulni az előadás szövetébe. Ez a monológ egyrészt reflektál egy korábbi darabunk egyik szövegére, komplexségében leválik a többiről, így képes elemelni az egész előadást.

S-N.I.: Szerintem bátor és jó döntést hoztunk.

Szórakoztató és üdítő, egyben sokatmondó előadás született. Mi volt a „válogatás” célja?

S-N. I.: Évek óta játsszuk a Szomjas férfiak sört isznak helyettem című darabunkat, amely tulajdonképpen az akkori jelenünkről szólt. Harmincas nők, akiknek ebben az időszakban, az útkeresés kellős közepén éppen minden nagyon nehéz. Ennek kapcsán merült fel bennünk, hogy menjünk vissza kicsit az időben. Nézzük meg, hogy honnan jöttünk, hogyan és mitől alakultak ki bennünk ezek a fékek, a gátak, a görcsök a férfiakhoz, vagy akár az egymáshoz való viszonyunkban. Úgy érzem, valahogyan minden mindennel összefügg és össze is adódik. Számít, hogy gyerekkorunkban milyen kapcsolatunk volt a szüleinkkel vagy akár az óvodában. Ezek adják ki azt a képet, ami most mi magunk vagyunk. Voltaképpen erre voltunk kíváncsiak, hogy hogyan tudjuk mindezt megfogalmazni.

Mindkét darab szövegét a ti személyes írásaitok adták.

D. M.: A Szomjas férfiaknál kerültek elő először az asztalfiókok mélyéről az írásbeli próbálgatásaink.

S-N.I.: Főként versek és naplók formájában.

D.M.: Összevetettük, szerkesztettük, kiegészítettük, elvettünk belőlük… Ez a munkamódszer ily módon már ismerős volt, tudatosan alkalmaztuk ugyanezt ennél az előadásnál is. Iszonyú mennyiségű anyagból raktuk össze ezt a másfél órát! Mind a négyünk összes emléke, összes naplója, összes verse az alapanyag, amit egy éven keresztül szűrtünk, szűrtünk, és így tulajdonképpen a Válogatáskazi a lepárlása lett mindannak, amik vagyunk.

Mindez miért egy „kaziban” összpontosult?

S-N.I.: Azt hiszem, azért esett erre a címre a választásunk, mert a mi gyerekkorunkban sokszor csináltunk válogatáskazettákat…

D.M.: Ülsz, hallgatod a Juventus Rádiót, jön a kedvenc számod, rányomsz… egyszerűen az adott válogatáskazi mindig az éppen aktuális személyiségedet tükrözte, mert ugye, a korábbi válogatás már ciki. Eredetileg az alcím, a Szomjas fiúk tolják a kakaót lett meg, a Szomjas férfiak után… Vannak áthallások, igaz, de azokat csak az elvetemült nézőink veszik észre!

Tehát ez a kiskorú verzió?

S-N.I.: Valami ilyesmi, jelezni akartuk a címmel, hogy ez egy másik korosztályt érint.

D.M.: Tolják a kakaót – ez, ugye, eleve kétértelmű. Rengeteg címvariáns után kötöttünk ki ennél.

S-N.I.: Végigmentünk azon, hogy ki mire asszociál, kinek mi jut eszébe a témáról, sok szavazás eredményeként végül a „válogatáskazi” kifejezés nyert.

Nehéz volt a kicsi kori önmagatokkal találkozni?

D.M.: Sok mindent megértettünk egymásból. Szerintem mindenkit felemelt ez a munka.

S-N.I.: Megint visszakanyarodok a Szomjas férfiakhoz: amikor azt az anyagot írtuk, abban akkor nagyon benne voltunk. Ettől lehet, hogy az kicsit zabolátlanabb és néhol egyoldalú lett, mert még nem volt meg a kellő távolság köztünk és a téma között. De most, hogy ennyi év után már van rálátásunk az akkori, kicsi énünkre, sokkal „egészségesebben” viszonyulunk talán ehhez az előadáshoz. Csak jöttek és jöttek az írások, amelyek további, elrejtett kincseket bányásztak elő a másikból. Mintha elkezdenél húzni egy vékony cérnaszálat, és azzal együtt jön a többi fonal is. Kicsit talán meg is tisztulsz tőle.

De onnantól, hogy  közösen dolgozunk rajtuk, tulajdonképpen irodalmi szöveggé válik az egész. Hiába saját írásainkról van szó,  szövegkönyvként – paradox módon – már eltávolodott tőlünk. A bemutató után meg még inkább.

D.M.: Reméljük, hogy a szöveg előadásként már hordozza azt a ráfordított időt is, amennyit foglalkoztunk vele, de az már egy másik történet…

S-N.I.: Ezért inkább csak esszenciáról beszélhetünk. Önálló életet él már a szöveg, ez már nem ugyanaz, mint amikor megszületett… anno, valamikor…

D.M.: Régen, egyszer…

A megtisztulás kihat a gyereketekkel való kapcsolatotokra?

D.M.: Kijelenthetem, hogy mind a ketten maximalista anyukák vagyunk, úgyhogy eddig is igyekeztünk odafigyelni rájuk.

S-N.I.: Lehet, hogy elfogadóbbak lettünk, de vajon mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Lehet, hogy azért kezdtünk bele eleve, mert dolgozni akarunk a kapcsolatainkon. Gondolkoztunk a próbafolyamat során, hogy mennyire menjünk bele a mostani gyerekek érzelmi világába, és hogy vajon van-e különbség aközött, amit anno mi éltünk meg, és aközött, amin ők most keresztül mehetnek? Volt tervünk ezzel kapcsolatban, figyeltünk, beszélgettünk konkrét témákról kisgyerekekkel.

D.M.: Végül nem került az előadásba ezekből a beszélgetésekből részlet, mert közben rájöttünk, hogy voltaképpen nincsen nagy különbség köztünk.

S-N.I.: Technikailag más fázisban vannak, de érzelmi szempontból, „hormonálisan” nincs változás még a korosztályok között.

Mennyi improvizációt tartalmaz a darab? A feszes szerkezeten belül mennyire lehettetek „lazák”?

D.M.: Inkább egyfajta stand-up jellegnek nevezném,  ám ettől függetlenül a darab stílusában inkább pódiumszínházszerű. A hasonló formájú Szomjas férfiakat sokat játszottuk már, annak kimenetele is nagyon függ a hangulatunktól és a közönség állapotától is. Ez aztán kifejezetten itt és most műfaj!

S-N.I.: Annyira bensőséges és intim szövegekről van szó, annyira a miénk és belőlünk fakad minden… Persze, nem feltétlenül a saját művünket mondjuk a jelenetek során, ugyanakkor olyan szinten azonosult már mindenki azzal a résszel, amit mond, hogy már nem számít, ki az eredeti „szerző”. Az  őszinteségtől válik jelen idejűvé a darab. Nincs semmilyen sallang, nincs manír vagy extra játék, ami eltávolítana minket vagy a nézőket a szövegektől. Ettől tűnhet improvizatívnak: mi magunk vagyunk folyton.

D.M.: Csak az utolsó pillanatban osztottuk ki, hogy melyik szövegrészlet kié legyen, pontosan azért, hogy előbb a szerkezet és a sorrend legyen meg. Ezért is érzi mindenki a magáénak az egészet.

Ha ennyire intenzíven benne voltatok az alkotófolyamatban, miért hívtatok mégis rendezőt? És hogyhogy férfi rendezőt egy ennyire „lányos” darabhoz?

S-N.I.: Szükségünk volt rá, hiszen nem látjuk magunkat kívülről.  Zsolt jó ideje kísér minket (Máthé Zsolt rendező – a szerk.), mindig vannak olyan ötletei, amelyek mind-mind plussz lökést adnak számunkra. Kell valaki, aki összefog minket, egy kívülálló. Négyen belülről ráadásul nem is tudjuk egymást jól instruálni.

D.M.: Illetve fontos, hogy valaki objektív döntéseket tudjon hozni, akár tartalmilag is. Ő nem kötődik úgy a szövegekhez, mint mi.

S-N.I.: A miért férfi?-re pedig szintén a Szomjas férfiak adja meg a választ: Zsolt rendezte azt az előadást is. Adta magát, hogy ezt is vele készítsük el. De sokat voltunk magunkban, tulajdonképpen csak néhány napot volt velünk, meg persze a főpróbahéten.

D.M.: Nélküle is sokat dolgoztunk, magunkban.

S-N.I.: Aztán vagy elfogadtuk később a javaslatait…

D.M.: Vagy nem.

S-N.I.: Maga a színpadra állítás rövid és intenzív időszak volt. Közben így (csettint) jött minden! Magunk is meglepődtünk, milyen flottul összeálltunk. Egyébként ez kicsit rávilágít a munkamódszerünkre is: bárkinek lehet egy jó ötlete, amit fel is használunk!

K.U., azaz Korona Után valamikor vinnétek osztályokhoz, csoportokhoz is a darabot?

D.M.: Biztosan fogunk ezzel foglalkozni! Csak most épp nem látjuk, mi a jövő…

S-N.I.: Középiskolásoknak is hasznos lehet szerintem, megtoldva egy feldolgozó foglalkozással.

Kicsit meséljetek a zenéről, ha már válogatáskaziról beszélgetünk!

D.M.: Nyitrai Laci csinálta a Szomjas férfiak zenéjét, így ennél is őt kérte fel Zsolt. Annyira hozzánk nőtt már, hogy néha az ötödik Mancinak is hívjuk! Minden zenét ő írt az előadásban.

S-N.I.: Ugyanakkor a zeneszövegek nagy részét mi írtuk, illetve két közös dalunk szövegét írta Zsolt. A zenében azt szeretem a legjobban, hogy bár konkrét utalás szinte egyik dalban sincs, mégis, Laci hangulatokat, a nyolcvanas-kilencvenes évek világát, vele együtt a gyerekkorunk zenei játékát ragadta meg. Elkezdett a zongorán egy témát játszani, és egymás után kiáltottunk fel a lányokkal: engem ez arra emlékeztet, hogy…! Nekem meg az ugrik be, amikor…!

D.M.: Egyébként végül az Eternal Flame taktusain kívül egyetlen, általunk javasolt zene sem került bele az előadásba. És ez így van jól.

Kifejezetten a ti hangotokra és személyiségetekre írta a dalokat?

S-N.I.: A szólókat igen, bár itt mintha lenne egyfajta hiányérzet…

D.M.: Hát igen, nekem nem jutott olyan, amit kifejezetten nekem írtak, de én ezt nem bánom,  felülemelkedtem! Mondjuk, a Szomjas férfiakban kierőszakoltam egy dalt magamnak, szóval ily módon kvittek vagyunk Lacival!

Most, hogy végre bemutattátok a darabot, újra bezártak a színházak. Nehéz lehet ez.

S-N.I.: Nagyon jó élmény volt a bemutató, és nagyon jó volt utána a közönséggel beszélgetni. Annyira feltöltődtünk, és annyira sok erőt kaptunk a nézőktől, hogy talán most jobban viseljük ezt a második hullámot.

D.M.: Konkrét tervekkel vágunk neki ennek a színháztalan időszaknak!

És meg se álljatok a nyugdíjas évek bakelitlemezéig!