dunszt.sk

kultmag

Zsoltárok mobiltelefonra

A Magyar Elektrográfia Társaság 3D virtuális kiállítás-sorozatának ötödik tárlataként tekinthető meg és járható be Sós Evelin Zsoltárok mobiltelefonra című kiállítása, mely a képzőművész újabb digitális munkáit mutatja be.

„Új műveit barokkos mozgalmasság, játékosság és dekorativitás jellemzi, a színek transzcendens tobzódása, a „zsoltárok” zeneisége hatja át. Virtuális objektjei három alapformában (kúp, kör, kocka) a síkbeli kompozíciók térbeli esszenciái” – írja köszöntőjében HAász Ágnes az idén 75. életévébe lépett Sós Evelinről, akinek élete „az utóbbi évek során nagy fordulatot vett. Megromlott egészségi állapota miatt ágyba kényszerült. De az alkotással nem hagyott fel, most fekvő pozíciójából készíti fotóit a mobiljával – mely a fénymásológép után, új eszközként lehetőséget nyújt új művek létrehozására, művészi koncepciójának, a sokszorosítás problematikájának a folytatására, újabb kísérletekre, alkotásra.”

„Lefényképezni – majd továbbdolgozni – azt lehet, ami a lencse elé kerül. Jelen esetben azt, ami így vagy úgy bejut a szobába: ételek, italok, eszközök, ruhák, pár bútor, néhány ember, maga a szoba, és persze a fény. Ha így nézem, szinte semmi; ha úgy nézem, a mindenség maga. Ebben a megközelítésben egészen új értelmet nyer a jól ismert imádság: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma… Mert egy szelet kenyér itt nem csak az éhet csillapítja, hanem legalább annyira karakteres szín és forma, ami lefényképezhető, s amivel így bármi megtörténhet.” (Részlet Zsubori Ervin megnyitójából)


A kiállítás katalógusa itt olvasható, a virtuális sétára pedig itt lehet elindulni.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket