dunszt.sk

kultmag

Cyberpunk 2077: Technikai hibákkal és egészségkárosító effektusokkal mutatkozott be az év legjobban várt videójátéka

A disztópikus jövőben játszódó videójáték az idei év legjobban várt játéka volt, több mint nyolcmillió előrendeléssel. A PlayStation 4 és Xbox One konzollal rendelkező vásárlók azonban a számítógépes verzióhoz képest egy sokkal gyengébb változatot kaptak, a Sony ezért úgy döntött, leveszi a játékot a PlayStation áruházból – írja a The Guardian.

A Sony közleményében az áll, hogy a vásárlók teljes elégedettsége a legfontosabb a cég számára, ezért dolgozni fognak a problémák elhárításán. Addig is visszavonják a játék konzolos verzióját és azoknak, akik nem hajlandóak a fejlesztett verzióra várni, visszatérítik a játék árát.

A videójátékban több technikai hiba is van, amelyek zavarják és megakasztják a játékot. Emellett az egészségre is veszélyes lehet, egyes jelenetei ugyanis a felhasználók visszajelzése alapján epilepsziás rohamokat is kiválthatnak.

A videójáték megjelenését idén már kétszer elhalasztották, hogy tovább dolgozhassanak a finomításán. A varsói székhelyű alkotói csapat a becslések szerint átszámítva nagyjából 330 millió dollárt költött a játék elkészítésére, amivel a Cyberpunk 2077-et minden idők egyik legdrágább videójátékává tette.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket