A nyolcadik napon

Vajon teljesen véletlen, hogy épp Húsvét idején történt meg a borzalmas csoda? Nem az az első, amikor évezredekkel ezelőtt keresztre feszítettek egy emberbőrbe bújt Istent, aki feltámadt, hanem a második, közelmúltbeli, ahol állatok millióinak irhája alól türemkedett ki az emberi bőr? Moskát Anita Irha és bőr című regényének alapötlete ez, ahol a teremtéstörténet egy megkésett, sokak által elhibázottnak tartott napja az egész emberiség számára új kihívások sorozatát indítja el. A történet azonban mégsem az ő szemszögükből, hanem a létrejött, új teremtmények oldaláról, három fajzat nézőpontjából mutatja meg az átalakulóban lévő világ visszásságait, konfliktusait, korlátait és lehetőségeit is egyben.

Az első, tömeges átváltozások egy húsvéti hajnalon történtek meg, azóta további átváltozáshullámok követik egymást egyre nagyobb szünetekkel. A jelenség eredete ismeretlen, maga a folyamat minden előzetes jel nélkül zajlik le, a végeredmény pedig igazi zsákbamacska. Világszerte zavart, társadalmi-gazdasági, ideológiai, közbiztonsági problémákat generálnak a különböző különös átalakulások: bármilyen állatfaj képes bebábozódni, hogy aztán a ragacsos, karamellaszerű bábból egy kiméra, vagyis egy részben emberi és egy részben állati szervekkel és testrészekkel rendelkező lény bújjon elő. Nem mindegyik életképes, sokan nem képesek az önellátásra, nem fejlődnek ki oly mértékben a végtagjaik vagy az érzékszerveik. Az átalakulás mértéke nagyon változatos, mondhatjuk, hogy nincs két egyforma lény, ami a testi jegyeket, fizikai-biológiai jellemzőket jelenti.

Ha állatnak születtél és emberbőrbe bújsz, nem lehetsz olyan tökéletes átalakulásra képes, mint az Isten. Isten, aki a keresztény elgondolás szerint saját képmására alkotta az embert, képes teljesen eggyé válni vele, és csak a kinyilatkoztatásából derül fény valódi mivoltára. Senkinek még csak meg sem fordul a fejében, hogy létezhet olyan kiméra, vagy ahogy az emberek nevezik őket, fajzat, aki képes embernek tettetni magát. Történetünk egyik hőse a világtól elrejtve szocializálódott, és olyan magas fokú intelligenciával rendelkezik, hogy senki nem gondolná róla, hogy nem egy sapiens, egészen addig, míg nyilvánosan bejelentést nem tesz ezzel kapcsolatban. Ez a kinyilatkoztatás pedig erőszakos események láncolatát indítja el, amely felett az is elveszti a kontrollt, aki nyilatkozata által azt hitte, befolyásolhatja a kimérák sorsának alakulását – Magyarországon. A világ minden pontján megtörténtek tehát ezek az átalakulások, de történetünk a magyarországi helyzetre, a magyarországi fajzatokra koncentrál. Az, hogy más országokban mi történik, csak utalások szintjén és egyes, a regényt tagoló rövid fabulák történeteiben jelenik meg.

A kezdet kezdetén a húsvéti csoda a társadalomra gyakorolt hatását, a társadalomból kiváltott reakciókat tekintve mindenesetre megegyezik az előzővel: akárcsak az első évszázadokban szerveződő, a többség számára idegennek és veszélyesnek tűnő korai kereszténység, úgy ez a jelenség is roppantul kínosnak és kezelhetetlennek tűnik az aktuális hatalom számára. Néhány évtized alatt azonban kialakult egy rendszer, ami a fajzatokkal kapcsolatos tapasztalatokra és a történelem során „bevált gyakorlatra” építve jött létre. Mert mi, őslakók és ősteremtmények, mi mást csinálhatnánk olyan, a kultúránktól, szokásainktól, normáinktól teljesen idegenül, eltérően viselkedő közösséggel, amelyet veszélyforrásként érzékelünk, minthogy gettókba tömörítjük őket? Fenyegetettségként éljük meg a velük való interakciót, ezért elkülönítve, kontroll alatt tartva, falat emelve és fegyveres humánerőforrást alkalmazva tartjuk őket távol a mi világunktól. A gettósítás és a deportálás legújabb virágkorát éli, ahogy a rabszolgamunka is. Ha egy adott állam elkötelezi magát arra, hogy egy másik államból, országból minél nagyobb tömegben fogadja gettóiban az átalakult fajzatokat, akkor az államok közössége és a fajzatokkal foglalkozó intézmény komoly juttatásokban részesíti az adott államot.

A történetben Magyarország egy ilyen, befogadó állammá válik. Befogadóvá, de nem elfogadóvá.

Ezzel párhuzamosan több mamutcég is specializálódik a fajzatok gyámságba adására, vagyis foglalkoztatására: ha valaki ugyanis örökbe fogad egy fajzatot, akkor az elhagyhatja a számára kijelölt gettó falait. Az azonban, hogy mi az örökbefogadás ára, már ritkán kerül nyilvánosságra, ahogy az ezzel kapcsolatos visszaélések is: éhbérért dolgoztatott, borzalmas körülmények közt tartott mezőgazdasági és gyári munkások, illegális szervkereskedelem, tudományos kísérletek és egyéni igényeket kiszolgáló prostitúció. Ezekről azonban szinte kizárólag akkor értesülhetünk, ha egy bizonyos őzfajzat, Kirill fabuláit olvassuk a neten. A regényvilágon belül a sapiensek úgy tekintenek a fajzatokra, mint olyan élőlényekre, akik egyrészt szigorúbb megítélés alá kell, hogy essenek és nem lehetnek az emberekkel egyenlő jogaik, másrészt elesettek, segítségre szorulnak: itt lépnek működésbe a szociális munkások, illetve a fajzatok első évében a szocializációs központ intézménye és az érdekükben munkálkodó szervezet, az NFSZ, vagyis a Nemzetközi Fajügyi Szervezet.

De a regényvilágban semmi sem fekete vagy fehér: főhőseinkkel se könnyű azonosulni, nem a fajzat identitásuk, hanem sokkal inkább az átalakulásuk révén nyert egyes emberi tulajdonságaik miatt. És ahogy a regény cselekménye a kezdő lökéssel – a kinyilatkozással szép lassan kibomlik, kiderül, hogy a kimérák jogos felháborodása a velük szembeni bánásmód kapcsán ugyanúgy helytálló, mint a sapiensek oldaláról a félelem. Az erőszak erőszakot szül. A regény azonban nem emel ki egy felelőst, ahogy nem nevezi meg az első vétkest sem. Inkább azt mutatja be, hogy mennyire szubjektív az egyéni emlékezet, és hogy működik a kollektív emlékezet, a kultuszok kialakítása, a részvétnyilvánításnak milyen egyedi formái jelennek meg a két oldalról. Ki tudja, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, vagyis ki volt az első: egy átváltozott, megzavarodott állat támadott először a gazdájára, vagy az átváltozástól megzavarodott gazda támadt egykori házi kedvencére vagy haszonállatára?

Az azonban biztos, hogy hosszú út vezetett odáig, hogy büntetendővé vált a fajzatok kínzása vagy meggyilkolása, míg a kezdetektől fogva nem fért kétség ahhoz, hogy az agresszió bármely formáját mutató fajzatot ki kell emelni a rendszerből és meg kell semmisíteni. Kiemelés és elaltatás vár azokra a fajzatokra is, akik hosszú távon nem tudnak szakítani a hagyományaikkal. A hagyományőrző csoportok, egyedek elnevezésével illetik az emberek azokat a fajzatokat, akik a szociális központból kikerülve továbbra is „lárvájuk” -hoz hasonlóan viselkednek, tehát úgy élnek és olyan életteret igyekeznek kialakítani maguknak, amelyet állat formájukban éltek meg. Ha tehát nem képesek asszimilálódni az elvárt mérce szerint, akkor nem hagyják életben őket.

A regényben komoly harc folyik szellemi, jogi és fizikai szinten. A fajzatok jogáért harcoló szervezet szeretné, ha a Föld új lakóit az emberekkel azonos jogok illetnék meg, míg a gettó mélyén a sapiens törvények szerint illegálisan szerveződő, szektások világára emlékeztető módon viselkedő és működő, fajzatokból álló különös társaság ennél sokkal messzebbre menne: saját maguk által kialakított törvényeiket és szabályaikat erővel kényszerítenék rá az emberekre. Semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy elérjék egyetlen céljukat, miszerint is a kisebbségből ők maguk alkossák a többséget. Vezetőjük a Bárány, kiismerhetetlen és megszállott, aki rendelkezik minden olyan tulajdonsággal, melyet egy diktatúra kialakítójának, vezetőjének magának kell tudnia. Képtelen ötleteinek és erős aurájának köszönhetően egyre növekszik követőinek száma. Felismeri, hogy a fajzatoknak alapvető szükségletük a jelenben a közösséghez való tartozás, de az is elengedhetetlen, hogy legyen múltjuk és jövőképük is. Előbbit egy feltételezett, a fajzatokat létrehozó teremtő alakja köré épített rituális szokások és szentély kialakításával, utóbbit pedig azáltal, hogy minden eszközt bevetve kutatja annak módját, hogy lehet irányítani, befolyásolni a bebábozódás mértékét.

Moskát Anita harmadik regényében éles ellentétet képez a történetben a húsba maró, tragédiákat kiváltó, megbotránkoztató valóság azzal a látszattal, amelyet a regényvilág legtöbb hőse megpróbál a külvilág felé fenntartani, illetve amivel áltatni próbálja saját magát. Az önmegismerés, az önelfogadás és a tettekért való felelősségvállalás rögös útján a történet szereplőinek különböző mértékben sikerül zöldágra vergődni, de kivétel nélkül súlyos árat fizetnek önmagában a próbálkozásért is.

Ahány fajzat, annyiféle átalakulás. Egy dologban azonban mégis egyformák: mindegyik érző lény. Ezt a legjobban a regény eseményeibe beékelt, már említett fabulák mutatják meg.. Az átváltozás kapcsán számos kérdés bizonytalan, sok esetben pedig az, ami már tényként, tapasztalatként fogalmazódik meg akár az emberek, akár a fajzatok közösségében, később könnyedén megcáfolásra kerül. A regény három főhőse is sajátos kivételes esetnek számít a regényben: egyikőjük puszta létezése jó példa arra, hogy nem csak a gerincesek képesek kivételes mértékű átalakulásra, míg a másik története rácáfol arra, hogy csak egyetlen teremtő létezik, a harmadik viselkedése pedig arra mutat rá, hogy a fajzatokkal kapcsolatos olyan sztereotípiák, melyek az állatlárvájukhoz kötődnek, nem mindig állják meg a helyüket.

A fajizmus kapcsán érdemes kitérni a mi illik, mi nem illik kérdésre is, tehát, hogy mik azok a gesztusok, mi az a szókincs, ami egy fajzatokkal szimpatizáló személy számára kellemetlen szituációt eredményezhet, vagy lelkiismereti kérdést okozhat a történetben. Minden olyan jelző, amely az állatok természetéről biológiailag megállapított, illetve amely a népi tudás-megfigyelés alapján elterjedt, szólások vagy közmondások terén ismertté vált, független attól, hogy pozitív, semleges vagy negatív töltetű, egyaránt fajista lesz. Fajizmus az, ha egy farkasból lett fajzatot vadállatként, ragadozóként bélyegzünk meg, de fajizmus az is, ha egy őzet szelídnek becézünk.

A törvényes vagy törvénybe ütköző kategórián túl sokkal izgalmasabb a regényben a normán innen és normán túl határának megállapíthatósága, a jóval képlékenyebb etikett kérdése, ahogy a nagypolitikai eseményekhez képest is sokkal érdekesebb a mindennapok története, vagyis ezen keresztül az is, hogy mik a jellemzői, egyedi esetei a hétköznapokban történő fajzatok és emberek közti érintkezésnek. Hogyan viselkednek a gettóba látogató turisták, vagyis a gettóban idegennek tekinthető emberek a fajzatokkal, illetve mi mindent tesznek meg a fajzatok a kötelezettségeiken túl annak érdekében, hogy jobb életkörülményeket biztosítsanak maguknak? Hogy állnak ehhez a rendszerhez és hogy élnek ebben a rendszerben a hagyományőrző fajzatok, a megalkudni és beilleszkedni képesek, és hogy azok, akik a végletekig elégedetlenek a fennálló rendszerrel? Miként lehet tekinteni a fajzatokra kíváncsi turistákra, a sorsukkal törődő szociális munkásokra és a gyámság intézményét kihasználó közvetítő cégek alkalmazottjaira?

A gettó írott szabályai valóban egy gettóra emlékeztetnek minket, és a holokauszttal állítható leginkább párhuzamba az itt kialakított rendszer, de a gettó mindennapjai egy korábbi, történelmi párhuzamot hívhatnak elő az olvasóban, annak cirkuszi és állatkerti jellege és a nagyvállalatok rabszolga-kereskedelemre emlékeztető tevékenysége miatt. Ennek pedig nemcsak az amerikai kontinensen, hanem hazánkban is vannak speciális lenyomatai: például a budapesti millenniumi kiállításon az állatkertben megnyílt a néger falu, ahol kétszáz afroamerikait lehetett megcsodálni az intézmény részeként, autentikus környezetben.

A kimérák nem csupán egyes történelmi időszakokkal, hanem a kezdetektől velünk élő jelenségekkel is párhuzamba állíthatóak, azzal is szembesítenek, ami folyamatosan aktuális.

Ez a kötet társadalmi érzékenyítés mesterfokon: idegen kulturális életvitelűek, mélyszegénységben élők, testi és szellemi fogyatékkal élők iránt egyaránt.

Különböző testi rendellenességgel született embereket mutogattak a cirkuszokban, a freakshowkban, a vásárokban is, egészen a középkor óta, nem bántak velük kíméletesebben, mint a turisták a gettók fajzataival, s miközben érezték a megalázottságot, jól tudták, ahogy a fajzatok is, hogy ez számukra az egyetlen kiugrási lehetőség. Egyes eldeformálódott testrészeik állati jegyekre emlékeztették a közönséget, melyek folyamatos gúnyolódás tárgyává tették őket, és félelmet is keltettek, nemcsak csodálatot. Ahogy a fajzatoknak, úgy nekik is nagyon vigyázni kellett arra, hogy milyen a megítélésük: a látszat vezethetett akár a meggazdagodáshoz, akár a boszorkányság, ördögi megszállottság vádjához is, aminek a következménye halálos ítélet is lehetett. Ez a történet akarva-akaratlanul nekik is emléket állít, és minden korunkban élő sorstársuk kapcsán elgondolkodtat arról, hogy mennyiben problémás saját társadalmi érzékenységünk és a feléjük irányuló gesztusaink, pontosabban ezeknek a gesztusoknak a hiánya.

A csodás, a természetfeletti jelenségekre vonatkozóan ebben a szövegben nem elég kizárólagosan a kereszténységgel kapcsolatos párhuzamokat felidézni. Van a regénynek egy kevésbé kifejtett, de annál izgalmasabb rétege is, amely a mesék és a mítoszok világába vezet el minket. A mesebeli átváltozások persze jellemzően fordítottak, általában egy gonosz hiedelemlény rontása vagy egy büntető varázslat következtében átmenetileg az emberből állat válik, Békakirályfi, Teknőshercegnő, Medveherceg, aztán jön az arra érdemes leány vagy legény, és az átok megszűnik. A különböző népek teremtésmítoszai között az átalakulások azonban az irányokat tekintve sokkal nagyobb változatosságot, sokszínűséget mutatnak. S ebbe a sokszínűségbe merül alá, erre a sokszínűségre ismer rá Kirill is, aki önjelölt újságíróként, elárvult, csordáját vesztett őzként végül felfedi a fajzatok teremtésének titkát.

Moskát Anita tudományos fantasyt írt, történetében egy elképzelt, idegen világot ismerhetünk meg, amelyben mégis sok lesz az ismerős elem. Ha átadjuk magunkat a történetnek, akkor bőrünk alá kúszó, zsigereinkig hatoló élményben lesz részünk. Át ugyan nem változtat, de a bennünk élő sztereotípiák felszámolására késztet ez a regény.

Moskát Anita: Irha és bőr. Gabo Kiadó, Budapest, 2019