Harc a fekete színház egyetemességéért

Idén a Netflix két August Wilson-játékfilmet is feldolgozott: a Ma Rainey: A dzsessz nagyasszonyát, valamint a Giving Voice-t.

Az utóbbi középiskolás diákokról szól, akik Wilson karaktereit tanulmányozzák, miközben országos monológversenyre készülnek. A filmek nemcsak a 20. századi fekete életet dolgozzák fel, nagy hatással vannak az eurocentrikus drámára is.

A Ma Rainey-ben két fekete színész a főszereplő: Viola Davis és Chadwick Boseman. Ők küzdenek a fehérek által irányított 1920-as évekbeli zeneipar ellen. Ez volt Wilson áttörő játéka, amelyet először az Országos Drámaírók Konferenciáján fogadtak el 1982-ben, miután öt korábbi forgatókönyvet elutasítottak.

A Kerítések (Fences) című darabjával szintén nagy sikereket ért el. A darab elnyerte az 1987-es Tony-díjat a legjobb játékért, a Pulitzer-díjat a drámáért, valamint 12 millió dollárt keresett a Broadway-n. Ez Wilson legtöbbett játszott alkotása.

„Nem ilyen darabot akartam írni, de az emberek és a színházbajárási szokásaik azt tükrözték felém, hogy amit írok, annak egyszerűen valami másnak kell lennie” – mondta Wilson.

„Aszimilálódjunk-e a társadalomhoz és ezáltal elveszítjük kultúránkat, vagy éljünk-e úgy, hogy a kultúránk megmarad, de úgy tartanak majd számon, mint feketék, afrikaiak, akik európai értékeket vettek át?” – kérdezi az író.

Wilson drámáiban a szereplők általában arra a felismerésre jutnak, hogy a saját kultúrájuk rovására veszik át az európai értékeket.

„Paradicsomért adtuk el Afrikát. Eladtuk a fehér embereknek, hogy olyanok legyünk, mint ők” – mondja a Ma Rainey-ben a zongorista.

Noha Wilsont szeparatistaként támadták, célja az volt, hogy a fekete színháznak ugyanolyan hatalma legyen az egyetemesség igényének érvényesítésére, mint bármely más hagyomány műveinek.

Az eredeti cikk itt olvasható.