A citrom kifacsarása hajnaltájt; Pöttyözések; A jelentés születése

A citrom kifacsarása hajnaltájt

Úgy teremtődik a szomjúság,
mint az ingerek. A reflex.
Vagy mint a sötétség és a sósság?
Emlékeken hegek.
Az ízlelés kedvessé teszi az estet.
Épp ébredek.
A tojássárgáját kipottyantja a kéz
egy másik létbe.
Majd a citromfacsaróba hull a mag.
Az érdek.

Valahogy így mesélte a könyv,
ami magától kinyílt, s a szemhéjam alatt
a törpék megtértek.

Pöttyözések

Architektúra: bizonyos mértékben ember

Csak ma reggel ez már a többedik énem.
Megnyugtatóak s jól mutatnak a monokróm evidenciák.
Kerek asztal, ebédlő. Ablakpucolás.
Elegy: misztika és szükségszerűség.
Csak mellesleg entitás. Hogy a megszokást kibetűzzék.
Lapozza a képzelet az érveket. Múlt, kis vér s hegek.
Duchamp piszoárja se lehetett fehérebb.
Mire jönnek a vendégek, kisimul az arc.
Leköpöm a tükröt. Plusz ablakmosó, illatos géllel.
Éjjel szobor voltam legalább. Most boldog habarcs.
Bersteiger cipó. Kakaó.
Bár késnének. Esne a hó.
Akadály teremtődne, több kiló.

A jelentés születése

Egy akaraton a szöveggel

Mennyiben más énem, mint a hangom?
Aki – ként beszélek, Túlfűtött ego.
Mégis valami anyagtalanság mondja el.
Abból, amit írok, egyre több a szó.

S lassan kirekeszt a szövegből a nyelv.
Munkába állít a szó. Képzelni kell.
Nem elég várni, hogy szülessen magától.
Én beszélek, és közben tágul.

A túlzott összhang nem emel, csak gátol.
Bár egy akaraton vagyok a szöveggel.
A szívem helyén mindvégig a nyelv ver.

Egyfajta cél lebeg lelki szemeink előtt.
Csak sejtjük, mi a mellékes és mi a fő?
S nemcsak az idő, a szöveg is eltelt.