„…a karantén, a bezártság a következő években vezető tematika lehet a filmekben”

2020 a pandémia éve volt. A kulturális és művészeti élet működése néha szinte teljesen leállt. Mégis történt pár dolog, amire érdemes emlékezni. A film és pandémia kapcsolatáról Vigh Martint kérdeztük.

Számodra mi volt az a film, esemény, gesztus, ami emlékezetes marad a Covid-19 évéből?

Az év elején az egész koronavírus még valamilyen távoli problémának tűnt, amitől persze már akkor is tartottunk, de a januári, februári filmtermést még nyugodtan élvezhettük. Taika Waiti Jojo nyuszija vagy Greta Gerwig Kisasszonyok-adaptációja olyan alkotások, melyekre hosszú évek múltán is emlékezni fogunk. Kellemes meglepetés volt a Romlott oktatás című dramedy az HBO GO-n, illetve mindenképp ki kell emelnem Sally Rooney Normális emberek című regényének brilliáns sorozatadaptációját. Már a regényt is az elmúlt évek egyik legerősebb prózájának tartottam, és szerencsére tökéletesen sikerült átültetni a történetet sorozat formátumba. Ha pedig elvonatkoztatunk kicsit a konkrét alkotásoktól, mindenképpen az SZFE tanárainak és hallgatóinak példamutató kiállását mondanám.

Mit mondanál a film(ipar) legnagyobb nehézségének, milyen intézményi és művészi problémák merültek fel a járvány révén?

Ez egy rettenetesen összetett kérdés, teljeskörű választ pedig talán az iparban dolgozók sem tudnak adni. Egyrészt nyilván maga a vírus, a karantén, a bezártság a következő években vezető tematika lehet a filmekben, sok néhányszereplős/helyszínes produktumra számíthatunk. Emellett pedig felértékelődhetnek az olyan alkotók, akik kreatívan tudnak reagálni egy ilyen helyzetre. Sam Levinson például amellett, hogy leforgatott két Eufória-különkiadást, jövő februárban egy ígéretes drámával is jelentkezik, melyet szintén teljesen a karantén alatt készített el. Ami pedig tágabb értelemben az iparágat illeti, azt gondolom, a közepes költségvetésű filmek, a nem blokbuster kategóriába eső műfaji filmek végleg elkezdenek majd kiszorulni a moziból. Nem a mozi halálát vizionálom természetesen, egyszerűen ezek a filmtípusok kezdenek majd egyre jobban streamingre vándorolni. Persze ezek a tendenciák már a koronavírus-járvány előtt is észrevehetőek voltak, ez a helyzet viszont jelentősen felgyorsított minden átrendeződést. Ha már a Marvel kreatív vezére, Kevin Feige is azt mondja, hogy a streamingé a jövő, akkor ezen érdemes elgondolkodni, függetlenül attól, hogy személyesen mit gondolunk ezekről a szolgáltatásokról.

Milyen módon próbálta megoldani mindezt a filmes szcéna? S mi volt az, ami ezek közül a legjobban tetszett neked?

Nekem alapvetően tetszenek a karanténprojektek, olyan szempontból lehetnek ezek tanulságosak, hogy ha csak néhány maradandóra sikerül belőlük, az sokakat ráébreszthet, hogy minimális stábbal, kevés helyszínen, nehéz körülmények között is lehet minőséget előállítani, nincs mindig szükség a külsőségekre. A távmozik is tudtak ötletesek lenni, néhány online fesztivál (például a Verzió) is jól sikerült, illetve annak is örülhetünk, hogy legalább streamingen láthattuk az idei filmtermés egy jelentős részét.

Van olyan akár pozitív, akár negatív változás, amiről már most látni, hogy túlmutat a pandémián, és az azt követő időszakot is meg fogja határozni?

Ezt a streaming-vonulatot tudom ismét hozni, hogy ez pozitív vagy negatív, az szerintem egyrészt megítélés kérdése, másrészt talán nem is látni még. Bár elsősorban a tartalmuk miatt nézem a filmeket, vannak olyan alkotások, amelyeket moziban lát igazán az ember. Hogy egy konkrét példát hozzak, el sem tudom képzelni, hogy a Dűne mondjuk ugyanazt az élményt tudja nyújtani az HBO Maxen, mint mozivásznon.