dunszt.sk

kultmag

2021-ben megjelenő sorozatfolytatások és a járványhelyzet

A mostani járványhelyzet a TV-műsorokra is megtette a hatását. Az új biztonsági protokoll értelmében a sorozatokat nem lehet olyan ütemben gyártani, mint korábban. Ez nagy bizonytalanságot szült azzal kapcsolatban, mit fognak 2021-ben a TV-csatornák sugározni, de nem jelenti azt, hogy műsorok nélkül maradunk az elkövetkezendő hónapokban.

A Ki vagy, doki? (Doctor Who) című sorozat újév napján tér vissza a képernyőkre. Ami kevésbé biztos, hogy mint teljes sorozatot mikor tűzik újra műsorra.  A szokásos tizenegy rész (köztük egy különkiadással) nyolcra szűkült a COVID-19 korlátozások miatt.

A Normális Emberek Sally Rooney azonos című regénye alapján készült sorozatadaptáció az egyik legfelkapottabb sorozatok közé tartozott idén. Egy másik regényét (Conversations with Friends) szintén feldolgozzák, viszont még a szereplőgárdát sem tették közzé, a járványhelyzet miatt ez is eltolódott. Emiatt a 2021-es bemutató sem garantált.

A becsület védelmében (Line of Duty) felvétele is szünetelt a világjárvány miatt, így a hatodik évadot csak novemberben fejezték be. Ezekben az epizódokban Kelly Macdonald lesz a vendégszereplő.

A Szexoktatás (Sex Education) harmadik évadának gyártása a hónap elején kezdődött. A sorozat hatalmas sikert aratott a nézők körében. Ncuti Gatwa (Eric Effiongot alakítja) elnyerte a  Royal Television Society díjat és a Bafta Scotland díjat is. Mivel a sorozat elég befejezetlenül ért eddig véget, a nézők nagyon várják a 2021-es folytatást.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket