dunszt.sk

kultmag

Élet szavak nélkül: Film készült a nagy sikerű, autizmusról szóló könyvből

The Reason I Jump című könyvet Naoki Higashida írta 13 éves korában, saját elmondása szerint azért, hogy megpróbálja kifejezni azt, ami benne, mint nembeszélő autizmussal élő személyben nap mint nap lejátszódik. A könyv 2007-ben íródott, majd hat évvel később egy csoport  amelynek David Mitchell (Felhőatlasz) író is a tagja volt   fordította le angolra, most pedig Jerry Rothwell készített belőle filmet.

A nembeszélő autizmus az autista spektrumon helyezkedik el. Jellemzője, hogy az ezzel élő személyek egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán beszélnek, és nem képesek néhány szónál többet mondani. Mivel a verbális kommunikáció ezeknél a személyeknél, mint Higashidánál is, fejletlen szinten marad, nagyobb hangsúlyt kapnak az egyéb, nem verbális jellegű impulzusok  a fények, hangok, érzések. A film (és a könyv is) ezt a páratlan belső világot próbálja meg bemutatni. Az alkotók nem titkolt didaktikai célja, hogy megváltozzon az, az autizmusról kialakított és általánosan elfogadott kép, melynek alapján a legtöbben fogyatékosságként tekintenek az autizmusra.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket