dunszt.sk

kultmag

Lesz sorozat a Sex Pistolsról?

Amennyiben igen, Danny Boyle rendezi, aki például már a Trainspotting című kultfilmjében is alászállt az alsóbb osztályok szubkultúrájának világába.

A Sex Pistols a punk egyik alapköve, ha lehet ilyet mondani egy jövő nélküli életmód esetében. Annak is az angol ágát erősítették hároméves fennállásukkal és egyetlen lemezükkel. Az undergroundnál undergroundabb réteg szerint piaci haszonért, s így tulajdonképpen a rendszert hekkelték meg azzal, hogy álkritikájával váltak annak részévé. Mások számára épp ez jelenti a punk világszemléletet. S akkor még a frontember, Johnny Rotten öregkori brexites/jobber megborulását nem is vettük számításba.

Danny Boyle szerint a Sex Pistols megalakulása örökre megváltoztatta a konzervatív brit társadalmat. „Képzeljék el, hogy betörnek a tiszta és rendezett világba, amelyet az olyan sorozatokban láthatunk, mint a Korona vagy a Downtown Abbey, és teljes erőből erőszakos dalokat kezdenek el énekelni, és az összes dühüket mindarra zúdítják, amit az emberek ezekben a sorozatokban képviselnek. Valahogy így történhetett. Vagy féltek tőlük, vagy csatlakoztak hozzájuk.”

A tervek szerint márciusban kezdik forgatni a sorozatot, mely a Pistol címet kapta. Steve Jones alapítótag Lonely Boy című önéletrajzán alapul majd, bár még nem tudni, hogy a gitáros beleegyezett-e ebbe.

2019-ben még Johnny Rotten is elzárkózott egy életrajzi film ötlete elől, akkor a Starlight Films állt elő ezzel. Az énekes egy akkori posztja szerint egy ilyen film soha nem lenne autorizált, hivatalos, és minden bizonnyal nem támogatná a Sex Pistols sem.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket