Miért nem születtem Belgiumban?

Radu Afrim megírta és megrendezte a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan című 2016-os bemutatójának a folytatását – természetesen ezúttal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának. A Grand Hotel Retromadár ez év január 8-ai premierjének körülményei azonban korántsem voltak természetesek: ugyanis online térben zajlott.

Nem tud a színház igazi otthonra lelni a virtuális világban. Ezzel a marosvásárhelyiek is tisztában vannak, ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért a helytállásuk csakis felsőfokon méltatható. A társulat, az író-rendező, a teljes stáb megtett mindent, sőt, még annál is többet, mert közönség nélkül, üres széksoroknak játszva megteremteni egy előadás hangulatát, visszajelzés nélkül, közegtelen térben tapogatózni, embert és színészt próbáló feladat.

Bár tétje neki nincs, de a nézőnek sem könnyű a helyzete. Én a monitor előtt az első negyedórában úgy éreztem magamat, mintha elmúlt idők kulturális cenzora vagy napjaink lelkiismeretes kurátora volnék, akinek felvételt készítettek, hogy tanulmányozza az aktuális színházi anyagot. Pedig kifejezetten hangulatkeltő az előadás kezdete: mintha a jelenünk lenne egy valószínűtlen álomkép… Nekem itt máris bepattant egy színházi emlék: Vinnai András Bodó Viktor rendezte Motelje kezdődött így a budapesti Katonában 2003-ban, például a recepciós ott is a rendezői balon tanyázott. Ráadásul abban a motelben is lakott egy író, aki vélhetően „folyamatos jelen időben” írta az egész, emlékfoszlányokból összeszőtt, szintén különös történetet.

Az új Retromadárban is író érkezik a hotelbe: az első Retromadárban megismert gyermek Mioara, akit időközben Belgiumba vezetett a sorsa, ott futott be írói karriert (a szerepet B. Fülöp Erzsébet, a 2016-os bemutató Aurórája játssza folyamatosan érezhető jelenléttel). A Grand Hotel Retromadár pedig abban a mára felújított és átalakított hajdani, lakótelepi „blokkházban” működik, amelyben gyermekkorában Mioara is lakott. Tökéletes az írói átkötés, motivált és reális a történet folytatása. A Grand Hotel Retromadár figurái a mai Románia – nemzetiségüktől független – tipikus alakjai. Nincs is tán olyan romániai város (legyen az székelyföldi vagy partiumi), ahol mind a mai napig ne lehetne egymás mellett látni Ceaușescu-korszakot idéző lepusztult blokkházakat és azok korszerűsített, felújított reinkarnációit. Az utóbbiakban persze ritkán működik hotel, lehet, a lakóik jelentős része is a régi (vagy azok leszármazottjai), de az új igények, az új szemlélet mindenhova beköltözött. Ez a leggyakrabban és leglátványosabban az európai életszínvonal megszerzése és az ezt jelképező trendi fogyasztási cikkek iránti fellobbanó vágyban mutatkozik meg, ám mindehhez elementáris erővel társul a szabad önrendelkezés igénye is, az egyén joga önmaga vállalásához. A Grand Hotel Retromadár alakjai kivétel nélkül az érvényesülésért, önmagukért küzdenek – mindenki más-más célért, a maga módján. De a siker, a révbe és célba érés keveseknek adatik meg. Ahogy a hotel tulajdonos-recepciósa, Szilveszter Aladár (aki Galló Ernő alakításában a végén a darab egyik kulcsszereplőjévé avanzsál) mondja: bemászunk a saját univerzumunkba (értsd: gyorsan elfoglaljuk a szobáinkat), aztán este kopognak az ajtón, és belépnek a kudarcaink. Mioara is az emlékei felkutatása mellett az identitását keresi, mert kimondatlanul is tisztában van vele: csak ha megtalálja, csak akkor képes megszabadulni az állandó múltba fordulás kényszerétől, és tudja majd élni végre a saját életét. De vajon hol keresse, és mi lehet az ő identitása?

Az újabb Retromadár jóval mélyebb, összetettebb emberi problémákat tár fel és vizsgál, mint az eredeti Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan. Az utóbbiban (mely Magyarországon látható volt a 2017-es POSzT-on és tavaly novemberben az online bukaresti színházi fesztiválon) az abszurddá vált nosztalgia komikuma domborodik ki inkább.

Bájos kötés, hogy a Grand Hotel Retromadárban megjelenik Mioara bakfiskori énje, akit ugyanaz a Sebesi Borbála formál meg most, aki négy éve a kislány Mioarát játszotta. A különböző idősíkok Mioarái együtt jegyzetelnek, konzultálnak, közösen emlékeznek. A Hotel Retromadárban lakik Idecsi Amaryll transzvesztita (Varga Balázs adja helyenként parádésan, de mindig érzékenyen és kellő mértéktartással), aki online szexuális szolgáltatással keresi a kenyerét. Boldogtalan, pedig a helyén van, legalábbis már vállalhatja önmagát. De a Több, a Szebb és a beteljesült szerelem, amire vágyik, nem adatik meg neki, ráadásul a közeli szobában élő „Zongorista Liszt Ferenc” (Boros Csaba – aki az előadás zeneszerzője is) mindig szomorú zenét játszik, és ettől Amaryll „életének filmzenéje egy folyamatos rekviem”.

A tulajdonos felesége, Szilveszter Zita minden téren kielégítetlen nőszemély, mindenre és mindenkire féltékeny, aki nem vele foglalkozik, Internet-ellenes, állítólag állandóan molesztálják, mindenki a mellét nézi (mely elég kicsi, ezt egyszer a nézők is szemrevételezhetik). Mindeközben igen sajnálja, hogy a fiatalsága akkor múlt el, amikor még nem volt Photoshop. A pergő nyelvű és észjárású, enyhén trampli nőt László Csaba alakítja. Bevallom, nekem – nem ismervén túl jól a vásárhelyi színészeket – időbe tellett, mire kapcsoltam: férfi játssza a női szerepet. De nem csak e miatt, László Csaba teljesítménye magasan kiemelkedik a társulat amúgy egységesen igen színvonalas játékából, karakterábrázolását aprólékos műgonddal, szép ívvel építi fel, végig hiteles és könnyed.

Ladányi Ágota, a hotel takarítónője minden férfi (rém)álma: külsőre csinos, kívánatos, izgalmas fiatal nő, de rideg, könyörtelenül célba találó igazmondásaival, radikális feminista bölcsességeivel pillanatok alatt leoltja a gyors potyaaktusban reménykedő pasikat. Tisztázandó kérdésnek véli, hogy kié a vagina. A férfié vagy a nőé? Merthogy a férfiak a saját tulajdonuknak tekintik. Rögtön felismeri azt a férfi típust, aki szerint a nemi aktus vége a magömlés, és kész. Kádár Noémi végig következetesen, precízen hozza a figurát. Kelet-Európa szerte ismert karakterek a darab Juhász fivérei (Bokor Barna és Meszesi Oszkár). A két, tehetségkutatón felfedezett, majd mulatószene-bizniszben kínlódó kvázi sztárocska körül virul az általános konzumidiotizmus, talán náluk a legélesebb az erőltetett látszat és a mögöttes valóság között kiáltó kontraszt. Ha jól emlékszem, a Bokor Barna játszotta Benjamin jellemzi imigyen a művészetét: belőlem úgy jön ki a zene, mint hajnali 3-kor a hányás. Beszédes jelenet az is, amikor Meszesi Náthánaelje (fivére biztatására) belopózik a Zongoristához, hogy kicsit „ellesse tőle a szakmát”. Nem sikerül neki, mert az éppen a Boci-boci tarkát komponáló „mai Liszt Ferenc” leleplezi és kiutasítja.

Az előadás valamennyi szereplője érdekes és figyelemre érdemes karaktert formál meg. Feltétlenül külön említést érdemel még Bartha László Zsolt Szappanos Vilmosa és Berekméri Katalin Zágoni Terézje. Ugyanis velük kapcsolatban merül fel leginkább a kérdés, hogy vajon „csak” tipikus figurák-e (mint a többiek), avagy hosszabb távú üzenetet is hordozó szimbolikus alakok egyben. Hajlok arra, hogy az utóbbi a szomorú igazság. Zágoni Teréz a Retromadár blokknak csapódik, és forró aszfaltra zuhan-ban is benne van, és abban is Berekméri Katalin játssza a szerepét. A szépasszony nagyon virul, szinte lubickol a Ceaușescu-érában, a 2020 őszén játszódó történetben viszont már idős, látszólag nem is kicsit szenilis matróna. De szívós, élni akar, és szerinte régen minden jobb volt, mint most. Persze a parizer íze is. A darabvégi zenés-táncos, szürreális tablóban Zágoni Teréz visszatekeri az óra mutatóját, és megfiatalodik. Visszatért a múltba vagy a múlt tart továbbra is a jelenben? Szappanos Vilmoska egy koravén, kicsit retardált gyermek, aki csak nyűg élni és szórakozni akaró szülei nyakán, ezért mindig leadják valahol. A csilli-villi új hotelban mindig a vakablakos szobába zárják. A nagy bulin elterül, de előtte még elmondja: leszarom, hogy magamhoz térek-e a vakablakos szobában. Megszépített rémes múlt, finoman szólva is pocsék, perspektívátlan jövő… Mármint ha Zágoni Teréz a múltat, Szappanos Vilmos a jövőt jelképezi az előadásban.

A szintén identitás- és jövőképhiánytól szenvedő Szilveszter Aladár hoteltulajdonos még a nagy buli előtt öngyilkos lesz. De előtte feldúltan égre kiáltja: miért kell egy ilyen provinciális világban élnem? Mért nem születtem Belgiumban? Ez utóbbi kérdést írja fel a kezében szorongatott búcsúcetliére is.

Grand Hotel Retromadár

Írta és rendezte: Radu Afrim. Díszlet-jelmeztervező: Irina Moscu. A díszlet-jelmeztervező asszisztense: Huszár Kató. Rendezőasszisztens: Fülöp Bea. Zeneszerző: Boros Csaba. Hang: Oláh Vince. Fény: Koszta Nimród. Vetítés: Trucza Samu. Közvetítés: Sebesi Sándor. Ügyelő: Szakács László.

Szereplők: Sebesi Borbála, B. Fülöp Erzsébet, Galló Ernő, László Csaba, Berekméri Katalin, Boros Csaba, Varga Balázs, Bokor Barna, Meszesi Oszkár, Ördög Miklós Levente, Bartha László Zsolt, Nagy Dorottya, Kádár Noémi, Tóth Katalin, Fülöp Bea, Nagy Péter, Szakács László.

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, online-premier, 2021. január 8.

Fotók: Bereczky Sándor