dunszt.sk

kultmag

Mit nézzünk 2021. tavaszán? – vajdasági magyar színházak

Előző két cikkünkben megnéztünk néhány magyarországi, illetve romániai magyar színház fennmaradó, 2021-es évadtervét, most pedig folytatjuk barangolásunkat.

Bár a szerbiai vírushelyzet jelenleg talán a magyarországinál is rosszabb, Erdélyről nem is beszélve – ahol már nagytermi előadásokat is tartanak – a tömeges oltások reménnyel kecsegtetnek.

Fortepan / Kotnyek Antal

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház több bemutatóval is készül a tavaszra. Urbán András két produkciót is jegyezni fog, először egy pszeudo-dokumentarista szöveget, Desiré Szakszervezet munkacímmel, amelyet Urbán ír és rendez, majd a Nézés költészete munkacímű előadást, amelynek már volt egy munkabemutatója az ősz folyamán, de a bemutatót tavaszra tervezték. Emellett, Zlatko Paković szerb rendező által írt és rendezett Szabadkai szecesszió című szöveg kerül színre Szabadka város tiszteletére.

Az Újvidéki Színház tájékoztatója szerint nem szokták előre publikálni az évadtervüket, szóval dobpergés, lássuk mivel várják a közönséget:
Boris Liješević rendezésében készül Klaus Mann Mephistó regényadaptációja, Balázs Áronnal a főszerepben, majd a kamarateremben egy kortárs újvidéki szerb regényíró Filip Gruić, Nagyfarkú Dzsoni pajzán napjai című művének színpadi változata kerül bemutatásra. A rendező egy szintén fiatal alkotó, Jovana Tomić. Végül, pedig évadzáróként a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila viszi színre Kosztolányi Dezső Néró regényét.

A Szabadkai Népszínház tavasszal Michel Tremblay / Parti Nagy Lajos: Sógornők c. darabját mutatja be Hernyák György rendezésében. Ez az előadás a már repertoáron lévő Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron című előadásuk úgymond párja, hisz egyikben csak férfi színészek, másikban csak színésznők játszanak. Ezt követően Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című jól megcsinált színdarabját láthatja a közönség, az előadást Mezei Kinga rendezi. A Játék a kastélyban különlegessége, hogy úgy beszél a jól megcsinált színdarab dramaturgiai struktúrájáról, szerkezetéről, és a drámaíró által használt eszközökről, hogy közben maga is az, beemelve egy meta-teátrális réteget.

Cikk sorozatunk a szlovákiai magyar színházakkal zárul.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket