A világjárvány feldolgozása az ismeretterjesztő irodalomban

2020-ban – természetesen a COVID-19 miatt – a tudománynépszerűsítő- és ismeretterjesztő irodalmat újabb kihívások érték. Az álinformációk rendkívül hatékony terjedésével nem volt egyszerű felvenni a küzdelmet, ahogy nem könnyű feladat ma sem. Az adatkezelésben beállt fordulat elsősorban abban érhető tetten, hogy rendkívül felgyorsult az információk továbbítása, a tudományos eredmények pedig szinte azonnali és folyamatos átértékelődésen mentek keresztül, így magát ezt a jelenséget is magyarázni kellett. Természetes működési mechanizmusról van egyébként szó, a tudomány a saját hibáiból tanulva halad előre, de a pillanatról pillanatra változó helyzet sokakban azt a benyomást keltette/kelti, mintha a kutatói hálózatok csődöt mondtak volna, holott ennek éppen az ellenkezője igaz. (Jó példa erre a vakcinák kifejlesztése, mely példátlan tudományos összefogás eredménye volt.) Ebből következően a járvánnyal kapcsolatos adatok feldolgozása napi feladattá vált, nem lehetett megvárni, amíg úgymond letisztulnak a folyamatok, mert minden késedelem életekbe kerülhetett. Ily módon nemcsak nagy feladat hárult az ismeretterjesztésre, de szinte azonnal reflektálni kellett egy olyan mintázatra, amelynek nem lehetett belátni minden elemét. Jól tükrözi ezt a szituációt a könyvkiadás is, hiszen a COVID-19-cel foglalkozó kiadványok szinte mindegyike köztes pozícióban van, hangsúlyozottan az ideiglenesség indexével rendelkezik. Viszont ennek ellenére is fokozottan ráirányítja a figyelmet a tudománynépszerűsítő műfajtömb funkciójára. A továbbiakban néhány olyan könyvre utalunk röviden, melyek forgatása nem pusztán hasznos lehet, de a fenti szituáció miatt kordokumentumként is olvashatók.

Mielőtt konkrétan a pandémiával foglalkozó kiadványokat említenénk, érdemes egy olyan könyvvel kezdeni, mely régebbi, de 2020 nyarán jelent meg magyar fordításban (Balázs István munkájaként). Ugyanis Alessandro Vespignani A jóslás algoritmusa című könyve tág kontextusban teszi hozzáférhetővé a számítógépes epidemiológia működését és eredményességét. A könyv az algoritmusokkal készített modellek tárgyalása közben többször utal a járványtani előrejelzések készítésének főbb paramétereire, kitér például az Ebola-, a Zika- és az influenzajárványok komputeres szimulációjának hatékonyságára. Vespignani alapján különbséget tudunk tenni az olyan modellek között, melyek a múlttal kapcsolatos ismereteinken alapulnak és az olyanok között, melyek valós időben teszik lehetővé az előrejelzést. „Ezért elképzelhetünk olyan forgatókönyveket – írja a szerző –, melyekben a fertőzött személyeket karanténba helyezzük, tanulmányozhatunk olyan mesterséges világokat, amelyekben betiltják a repülőjáratokat, elgondolhatunk olyan városokat, amelyekben tilos az autóhasználat. A számítógép és a modellek laboratóriummá alakulnak át, ahol jövőbeli világokat vizsgálhatunk, felvázolva a jövő földrajzi térképét, amely lehetséges választásainkat tükrözi.” (175.) Sőt, ezek a szimulációk arra is alkalmasak lesznek, hogy egy kisebb közösséget alapul véve, megjósolják, ki lehet influenzás. A valószínűségek és a tényleges viszonyok folyamatos összehangolása ráadásul egy olyan jövőt tételez, melyben az előrejelzés és az arra adott reakciók is szerepet játszanak. Ezeknek a dinamikus modelleknek a folyamatos megbízhatósága is remekül alátámasztja, hogy az utóbbi bő évtized valóban sikertörténet a számítógépes epidemiológia számára.

2020-ban számos kiadvány jelent meg rekordgyorsasággal a COVID-19 terjedésével párhuzamosan. Paolo Giordano Járvány idején című könyve (Matolcsi Balázs fordítása) gyors reagálás a pandémiára még a járvány első szakaszából. Korrekt helyzetjelentés Rómából, egy fizikus-író félelmeire koncentrálva, mindenki számára érthető nyelven, egyszerűen vázolva a bonyolult mintázatokat. „Ez a ragály a kapcsolati hálónk megfertőződése” (16.) – írja a szerző, és kifejti, hogy milyen hatással van a világjárvány az emberi társadalomra. Számba veszi a reakciókat, melyek közül az egyik legevidensebb a lenullázódástól való félelem. Giordano ugyanakkor kifejti, hogy mire való járványügyi helyzetben a matematika, és hogy miért szükséges arra támaszkodnunk a puszta vélemények elfogadása helyett. A könyv talán legsúlyosabb állítása mégis a tudományba vetett bizalom megrendülésének konstatálása. Ezen a ponton éles különbséget kell tennünk a tudós személyes véleménye és a tudomány kételyre épülő működése között. A jelenség valóban égető problémákat vet fel, és az is megfontolandó, hogy az adatokat értelmezni kell, s olykor azokból többféle, egymástól eltérő tendencia is kiolvasható. Meg kell itt jegyeznünk, hogy ez jelen esetben összefügghet azzal, hogy 2020 elején valószínűleg azért nem lehetett magabiztosan kiszámítani minden tendenciát, mert az egyes országok nem zárt rendszerek. A különféle, eltérő fázisban meghozott döntések pedig különböző módon hatottak a járvány lefolyására.

Egy másik példa a gyors reagálásra Michael Mosley COVID-19: Minden, amit tudni kell a koronavírusról és a vakcináért folyó versenyről című ismeretterjesztő könyve (Pécsi Tibor fordítása), amely ugyancsak használható bevezető a kialakult járványhelyzet tanulmányozásához, majd átmegy életmód-tanácsadásba. A munka első fele összefoglalja a koronavírussal kapcsolatos tudnivalókat, leírja a fertőzés folyamatát, és áttekinti, hogy a szervezet hogyan védekezik a behatolóval szemben. Közben olyan statisztikákra támaszkodik, melyek később módosultak, de a megközelítési útvonalak helytállónak tarthatók, amennyiben nem zárják ki a hivatkozott kutatások ideiglenességét sem. Hasznos áttekintés a könyv Hogyan szökött meg a vírus? című fejezete, amely a járvány első 100 napjának krónikáját mondja el a vuhani bejelentéstől a korlátozások enyhítéséig. (Ezt követi egy laza rész, amelyben a szerző a hozzá befutott leggyakoribb kérdésekre válaszol, majd pedig az immunrendszer – feltételezett – erősítéséhez ajánl különféle eljárásokat az étrend megválasztásától a testgyakorlásig.) Végül egy rövid fejezetben kitér Mosley arra is, hogy a könyv megírásának pillanatában holt tart a vakcináért folyó verseny. Ez a történet nyilvánvalóan kiegészítésre szorul a 2020 őszi fejlemények és eredmények fényében, de arra mindenképpen jó, hogy az olvasó képet kapjon a vakcináció elméletéről és különböző változatairól. A könyv végén megfogalmazódik az a gondolat is természetesen, amely számos formában tér vissza a COVID-19-ről szóló irodalmakban, ily módon a pandémia egyik központi alakzatának tekinthető, és valójában a régebbi virológiai kutatások alapelvét hangsúlyozza: „Amíg vakcina nem lesz, meg kell találnunk a módját annak, hogy együtt éljünk a vírussal.” (143.)

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban megjelent könyvek közül a legimpozánsabb vállalkozás (eddig) Nicholas A. Christakis Apollo’s Arrow című munkája. (Magyar fordítása még nincs.) Olyan széles horizontot kínál az olvasók számára, mely a legnagyobb szabású tudománynépszerűsítő munkák sajátossága. (Tehát nem gyorstalpaló.) Ez a multidiszciplináris vállalkozás képes az orvostudomány, a szociológia és a biológiai tudományok (és persze a történelem) együttes alkalmazásával megvilágítani a COVID-19 kialakulását és jövőjét. Az Apollo’s Arrow megjelenése után három nappal Niall Ferguson írt egy korrekt recenziót a könyvről a TLS-en, melynek végén három nagy jelentőségű mozzanatot emel ki a produkcióból. Először is, Christakis tisztázza a vírus és az általa okozott betegség(ek) természetét, és bemutatja, hogy miképpen terjedt el a szociális hálózatokban és a nyilvánosság tereiben (országról országra), elsősorban a szuperterjesztőknek köszönhetően. Másrészt, a szerző összeveti a COVID-19-et (a pandémiát) a történelemből ismert nagy járványokkal, például a száz évvel korábbi spanyolnáthával, miközben rálátást biztosít a különbségekre is. Harmadjára pedig Ferguson szerint üdvözlendő, hogy az Apollo’s Arrow elmegy addig, hogy feltegye a kérdést, mit mondhatunk a jövőről, és felvázolja, a 2020-as periódus és a múlt fejleményei alapján extrapolálja azt a posztpandemikus periódust, amely az elkövetkező években várható, így felkészít a teendőkre is. (A recenzió címében szereplő kifejezés [Nincs több kézfogás] csak az egyik „enyhe” hatásra tett utalás, a világjárvány következményei sokkal „súlyosabbak” lehetnek; ugyanakkor számos olyan – technológiai, környezettani – változásra is számítani lehet, amely pozitívumként könyvelhető el.)

Ferguson érvelését elfogadva, érdemes hangsúlyoznunk még Christakis könyvével kapcsolatban, hogy feltétlen érdemei közé tartozik annak levezetése, bemutatása, hogy a SARS-CoV-2 milyen spektrumban helyezhető el a különféle kórokozók között. Máshonnan nézve, mi teszi alkalmassá arra, hogy világméretű járványt robbantson ki. A vírusok hatékonysága ugyanis számos tényező összjátékán múlik. Ha összevetjük például a SARS-1 és a SARS-2 kitörésének körülményeit, azt látjuk, hogy az előbbi villámgyorsan és nagyon hatékonyan kezdte szedni az áldozatait, és ez egyáltalán nem azon múlt, hogy 2003-ban az egészségügy nem volt képes annyira hirtelen reagálni. A gyors kitörés, a rengeteg szuperterjesztő és az azonnali sokkhatás annak tulajdonítható, hogy a SARS-1 bár nagyon-nagyon gyorsan terjedt, mégis túl hamar pusztította el a hordozóit ahhoz, hogy legyen idejük a teljes Földet átfertőzni. Ez – mint Christakis megjegyzi – igen fontos szempont a két hasonló vírus megkülönböztetéséhez, mert míg az egyik nem tud kirobbantani világjárványt, addig a másik, a SARS-2 nagyon is alkalmas rá, és tökéletesen belátható, hogy miért képes hosszú távon destruktívvá válni. Paradox módon tehát a SARS-1 túl halálos volt egy pandémiához, és mivel ez a halálozási ráta mérhető, az epidemiológusok – többek között – ennek segítségével kategorizálják a járványokat okozó patogéneket. (44–45.)

Az Apollo’s Arrow nemcsak az ehhez hasonló „apróságokkal”, részletekkel bánik nagyon körültekintően, de példaértékűen elemzi a COVID-19 körülményrendszerét is, vagyis szem előtt tartja egyrészt a biológiai és a pszichikai hatásokat, másrészt a szélesebb körű emberi reakciókat is a politikai állásfoglalásoktól kezdve a média- és karanténkultúráig, vagy az oktatásig. Illetve számol azzal is, hogy a járványhelyzet milyen töréspontokat tett láthatóvá különböző társadalmi csoportok között. (Aligha kell annál beszédesebb rész, mint amikor a szerző egymás mellett futtatja a járványügyi adatokat és Trump nyilatkozatait. [156.]) A tudós számos ponton nyilvánvalóvá teszi a járvány komplexitását, miközben az evolúcióelmélet talaján áll, amennyiben hangsúlyozza (s ez aligha cáfolható), hogy nemcsak a vírusok evolválódnak a környezetükhöz, de az emberi faj genetikai állománya is evolválódik a vírusok hatására. (A SARS-CoV-2 mutációval jött létre, ahogyan mutálódni is fog.) Ez a dinamika teszi beláthatóvá a vakcináció hosszabb távú következményeit is, hiszen alkalmassá teszi a szervezetet a kórokozókkal szembeni védelemre, s ezzel mintegy rásegít az evolúciós változásokra. (Érdemes itt leszögezni, hogy a SARS-CoV-2 elleni vakcinák rapid kifejlesztése – melynek végpontja persze a könyv megjelenése utáni epizód – az adminisztrációs lépések, nem pedig a fejlesztési fázisok lerövidítésével történt. Ha pedig a vírus mutálódik, a vakcinát hozzáigazítják, mint az influenzaoltások esetében.) Talán nem teljesen meglepő, hogy ha azt állítjuk, hogy az Apollo’s Arrow jelentős része annak ellenére, hogy régebbi adatokkal dolgozik, mégis helytálló és megfontolandó következtetésekre jut, ami az alkalmazott tudásszerkezetnek és szemlélettechnikának köszönhető. És többek között éppen ez, az adatkezelés óvatossága és egyben szakmai biztonsága teszi ezt a könyvet ez idáig a 2020-as világjárvány legfontosabb tudománynépszerűsítő kommentárjává. Olyan ismeretterjesztő anyaggá, amely nem hagy kétséget afelől, hogy a COVID-19 történelmi vízválasztó lesz. Vagy már most is az.