dunszt.sk

kultmag

Amikor egy fa hiányával ad magáról tudomást

Idén Helen Tóth kortárs képzőművész is rendhagyó módon a virtuális térben nyitotta meg műtermét az érdeklődők számára a pozsonyi Nová Cvernovka (Új Cérnagyár) falain belül. Helen open studio-ja a tavalyi év munkáit mutatja be: többet között klasszikus olajfestményeket, vászonrajzokat és fotókat. Az installációt egyfajta lezserség hatja át, mivel a vásznak nincsenek keretre feszítve, némelyikük a térben lóg, egyfajta “karótnyeltségtől” megszabadítva a tárlatot.

A nagyméretű, nyers vásznakra szénnel, grafittal alkot, valamint akryl és olajfestékkel kombinálja a motívumokat, áthágva és elhomályosítva ezzel a festmény és a rajz határait. Ez a határelmosás megjelenik más munkáiban is, például amikor a kifeszítetlen vásznon megjelenő fa egy kartonpapíron folytatódik, ahol hiányával ad magáról tudomást. A fotókon olajfestékkel beszínezett ágak láthatók a természetes előfordulási helyükön, így szolgáltatva vissza őket az erdőnek. Ahogy a művésznő említi, ez egy egészen friss és új projekt, melynek ugyan vannak már előzményei az életművön belül, de ugyanakkor számos jövőbeli, hosszútávú terv részét is képezi egyszerre.

Helen így foglalja össze a kiállítást: „Általában szigorúan elhatárolódom saját festményeim háttértörténetének megosztásától, mivel ebből a szempontból Roland Barthes elméletével szimpatizálok, amely szerint a festmény autonóm életet él, függetlenül személyiségem, történeteim, gondolataim, hajam színétől. Ennek fényében próbálok tudatosan távolságot tartani alkotás közben is az épp készülő képtől, melybe valamiképp – tudatosan vagy tudattalanul – mégis beszivárognak személyes gondolataim, miközben kézjegyem és témám mégsem tartom mindezek letükröződésének.

“Számolja valaki a konnyeinket” 240x 217cm

Mégis a “Számolja valaki a könnyeinket” című festménnyel szerettem volna egy erősen narratív, “Caspardavidfriedriches”, romantikus képet készíteni, amely egyszerűen és tisztán fejezi ki, hogyan érzem magam. Ehhez a festményhez hozzá tartozik a szó és a gondolat, mivel attól válik késszé. Verbális kulcsot adok hozzá, de nem azzal a céllal, hogy befolyásoljam a befogadót. Egyszerűen így van egyben, így teljes-egész:

Nem tudom, hogy a nagyobb fa hátán van-e a fehér ág, vagy a fehér ág hordja hátán a feketét, de mindenképpen egymáshoz vannak kötve. Arról az állapotról kérdez, amikor a tűréshatárunkat egyre feljebb, feljebb és feljebb vagyunk kényszerülve kitolni.”

A projekt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

A kiállítás itt tekinthető meg.

Ha tetszik, amit csinálunk, kérünk, szállj be a finanszírozásunkba, akár csak havi pár euróval!

Támogass minket